Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)
1861 / 139. szám
577 ványoztatni rendeltetik, és így az első birósági végzés, , mennyiben ellene felfolyarnodás tétetett, megváltoztatván, egyebekben pedig érintetlenül hagyatván, jelen végrehajtási ügy további intézkedés végett illetőségéhez visszaküldetik. (1861. nov. 7-kéu 4604. P. sz. a. Előadó: Huszár Ferencz ktb.) Úrbéri ügyekben A kir. itélő táblán. 12. Somogymegyei Hollád községének az esztergomi íőkáptalan ellen erdei haszonvételt szabályozó, és az elkülönített legelőben létező birtok közösséget megszüntető per. ben ítéltetett: Az első birósági Ítélet a felhozott indokoknál fogva helybenhagyatik és a per foganatosítás végett illetőségéhez visszaküldetik. (1861. november hó 12 kén 275. urb. szám alatt. Előadó: Tallián János kir. táblabíró.) 13. Lónyai Gábornak Zemplén megyei Kiszte helysége összes volt úrbéres lakossága ellen úrbéri, rendezési, tagositási, erdő és legelő elkülönözési perében ítéltetett: A peres felek között a bíróság közbejárásával létrejött, három eredeti példányban fölterjesztett, az érdeklett. felek aláírásával kellőleg hitelesített, s a keresetbe vett úrbéri birtokrendezési, tagositási, legelő és erdő elkülönözési kérdéseket véglegesen szabályozó barátságos egyesség ellen e helyütt semmi észrevétel fen nem forogván, ugyanaz jóváhagyatik, és a periratokkal együtt a végrehajtandók végrehajtása végett illetőségéhez leküldetik (1861. nov. 12-dikén 184. urb. szám alatt. Előadó: Bartakovics Floris ktb.) 14. Motesiozky Károly felperesnek Podhorje volt úrbéres község mint alperes ellen az irtványok visszaváltása végetti perében Ítéltetett: Az első bíróság ítélete az abban foglalt indokoknál fogva helybenhagyatik, és a periratok további intézkedés végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1861. nov. 12-én "240. urb. sz. a. Előadó: Jankó Mihály ktb.) 15. Raksányi László, Adolf, Bertalan, Zsigmond, Hrivnák János, József, Krjanka György és Raksányi An tal mint Raksa helység közbirtokossainak s felpereseknek Raksányi János, Lajos s több közbirtokos ellen Raksa curialis helység határának tagosítása, s a közhaszonvétetelek aránylagos felosztása végetti perében Ítéltetett: Az első bíróság ítélete az abban felhozott indokoknál fogva helybenhagyatik, és a jelen pör további intézkedés végett illetőségéhez visszaküldetik. (1861. nov. 12-én 241. urb. sz. a. Előadó: Jankó Mihály ktb.) 16. Gróf Apponyi József, gróf Pálffy Károly, gróf Apponyi Károly és György felperességök alatt Mizérd község volt úrbéres lakossai ellen tagos szabályozási, úrbéri rendezési és legelő elkülönítési perben végeztetett: Jelen per az 1859. évi decz. 21-én 861. sz. a. benyújtott felperesi keresetre adandó alperesi ellenészrevételekben és a íenálló rendszabályok által ki nem zárt további perbeszédekbenminden körülményekhez képest kifejtethetvén, és ennélfogva a helyszínén történt pótolagos nyomozás eredményéhez idomított ujabb keresetlevélnek szüksége fen nem forogván, a fölebb hivott elsó birósági végzés hivatalból megsemmisittetik, s a periratok további eljárás végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1861. november 12-dikén 234. urb. szám alatt. Előadó: Bartakovis Floris kir. tb.) Büntető jogi ügyekben. A hétszemélyes táblán: 98. Gyilkossággal vádolt Mohucz Luka és Turkán szül. Avrametz Mária elleni bünperben Ítéltetett: A tekintetes királyijitélő táblának ítélete helybenhagyatik, s a periratok foganatszerzés végett illetőségéhez visszaküldetnek. (1861. szept. 16-án 665. b. sz. a.) 99. Rablási bünténynyel vádolt Weisz József igaz nevén Khon Henrik máskép Hundl elleni bünperben ítéltetett : Mielőtt a vádlott ellen teljes megyugvással végitélet hozathatnék, a cs. kir. Déési törvéuyszék által, — mely előtt a vádlott m. é. január elején Rozenbergen álnév alatt 9 bűntársaival lólopás gyanújából vizsgálat alatt állott, — véghez vitt vizsgálatok kimeneteléről kellő tudomás szükségeltetvén; ezeknek, vagy legalább azok alapján hozott Ítéletnek megszerzése, a körülményekhez képest netalán a kérdéses lopás irányában megkívánandó további vizsgálatnak folytatása, és e feletti eredménynek figyelembe vételével is hozandó uj Ítélet végett a bünügyiratok illetőségéhez visszaküldetnek. (1861. szept. 16-án 748. b. sz. a.) 100. Emberölés és súlyos testi sértés bűntényeivel vádolt Nagy István Ferencz fenyítő ügyében ítéltetett: A tekintetes királyi itélő tábla Ítélete helybenhagyatván a periratok illetőségéhez visszaküldetnek. (1861. szept 16-án 653. b. sz. a.) 101. Tolvajságbani részesülés bűntettével vádolt Szilaj Péter bünperében Ítéltetett: Felebbező Szilaj Péterre nézve a másod bíróság ítélete az abban felhozott okokból azon megjegyzéssel hagyatik helyben, hogy a reá kimért börtönbüntetés a másod birósági Ítéletnek kihirdetése napjától kezdve számitassék. A periratok végrehajtás végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1861. szept. 16-kán 79. b. szám alatt.) A kir. itélő táblán. 166. Becsületsértési kihágással vádolt Zartl Lipót elleni bünperben Ítéltetett: Az ideiglenes törvénykezési szabályok szerint a becsületsértési esetek, bűnvádi eljárás tárgyát nem képezvén, — panaszlott Zartl Lipót a kereset terhe alól ez uton felmentetik, és az iratok illetőségéhez visszaküldetnek. (1861. szeptember 19-kén 235. b. szám alatt ) 167. Tolvajságbani részvét miatt vádolt Steiner Josefa elleni bünperben ítéltetett: Vádlottnó ellen az, hogy Németh Károly és Dömötör József, közkatonák által Wertheimer Jakab füszerkereskedőtől ellopott és vádlottnó lakához vitt tárgyakat akár készpénzen vásárolta, akár pedig elrejtés végett átvette légyen, a tetteseknek egyébként is aggályos állításain kivül más adattal igazolva nem lévén, — vádlott Steiner Józefa az ellene emelt vád terhe alól próbák elégtelenségéből felmentetik, s az első bíróság ítéletének ilyképeni megváltoztatásával a per illetőségéhez visszaküldetik. (1861. szeptember 19-kén 526. b. sz. a.) 168. Uzsora vétsége miatt vádolt Bolváry József és Potoczky Elek elleni bünperben Ítéltetett: Az első bíróságnak ítélete érdemileg helybenhagyatik. (1861. szept. 19-én 256. b. sz. a.)