Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)
1861 / 133. szám
552 tetett: A ("másodbirósági Ítéletnek felperesek részére történt kézbesítését tanusitó vétbizonyitványnak bemelléklése a per kiegészítéséhez tartozván, mielőtt e per érdemileg felülvizsgáltatnék, ennek fölterjesztése, és az esetre, ha ezen kézbesités még meg nem történt volna, pótlólag való teljesítése és e folytán szükségelt intézkedés végett a per az első bírósághoz visszaküldetni rendeltetik, f 1861. oct. 18-án 508. P. sz. a.) A kir. itélő táblán. 29. Szende Zsigmondnak a kir. fiscus elleni, 9728 vfit és járulékai iránti végrehajtási ügyében határoztatott: Miután a kir. fiscus a bb. alatti legfőbb törvényszéki ítéletben felhívott, s jóváhagyott, de a perhez mellékelni mulasztott kir. táblai Ítélet szerint a kamatok s költségek fizetésében csak föltételesen marasztaltatott s ezen marasztalás feltételei sem a felterjesztett iratokból kivehetők, sem a kir. fiskus a 13. alatti legfőbb törvényszéki végzésben szám szerint el nem határozott kamatok és perköltségek iránt meghallgatva nem lévén, Dániel Istvánnak utólagosan megsemmisített e részbeni számítása pedig a végrehajtás alapjául nem szolgálhatván, az iratok ezen hiányok pótlása, a feleknek a kamat és perköltségekre nézve leendő kihallgatása, s a kifejlendőkhöz képest ujabb határozat hozatala végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1861. octóber hó 18-kán 2363. P. szám alatt.) 30. Konda Istvánnak a magas kincstár elleni bérlet felmondási ügyében ítéltetett: Az 1860-ik évi martius 12-én 8366 sz. a. kelt bírói egyesség világos tartalma szerint azon egyesség felsőbb jóváhagyásának ki nem adása esetére a peres kereset egyedül felperes ellennyilatkozata, illetőleg keresetlevél gyanánt már beadva volt kérvénye alapján leendő eldöntésének eszközölhetése; nem pedig az ottan kitett, és felsőbb jóváhagyásról egyenesen feltételezett sommában, és pedig alperes minden kihallgatása nélküli megítélése lévén kikötve; az eljáró bíróság azonban annak ellenére az e f. évi febr. 21-kén 452 sz. a. hozott ítélete szerint alperest a kérdéses, felsőbb jóváhagyással még el nem látott, és ezért reánézve kötetelező erővel nem biró egyességbeli összegben annak minden kihallgatása nélkül szibályellenesen marasztalván el: annálfogva ugyanazon ítélet megsemmisíttetik, s a per felperes ellennyilatkozatának, illetőleg keresetlevél gyanánt szolgáló kérvényének alapján,a felek kellő meghallgatásával leendő szabályszerű ujabb tárgyalás végett illetőségéhez visszautasittatik. (1861. octóber 15-én 1677. P. szára alatt.) 31. Hajdúska H. felperesnek Bóhner József elleni 43 frt 50 kr. tőke s járulékai iránti végrehajtási ügyében végeztetett: Az eljáró bíróság végzése az abban felhozott indokoknál fogva helybenhagyatik, s az iratok illetőségéhez visszaküldetnek. (1861. octóber 18-kán 2632. P. szám alatt.) 32. Hajnal és Frecska felpereseknek Vodianer Fülöp alperes ellen 49 for. 7 kr. pp. számlatartozás iránti perökben végeztetett : Az első bíróság határozata az ott felhozott indokoknál fogva helybenhagyatik, és a per további intézkedés végett illetőségéhez visszaküldetik. (1861. oct. 18-án 1461. P. sz. a.) 33. Zakkay férjezett Molnár Mária hagyatéka tárgyában Molnár Ágoston és Mária által benyújtott folyamodás folytán végeztetett: Az 1860. évi april 17-kén 1493. sz. a. árverési feltételek szerint az ingóságok vételára azonnal fizetendő lévén, következőleg Zatyko Jánosnő állítólagos ellenköveteléséé helyütt tekintetbe nem vétethetvén, az első bíróságnak végzése ő ránézve helybenhagyatik; Molnár Ágostonra nézve pedig az 1860. évi nov8-án 3473. sz. a. kelt jelentés értelmében időközben a kérdésben lévő tartozás iránt egyesség jővén létre, s így folyamodása elintézésének szüksége fen nem forogván, ily megjegyzéssel a hagyatéki iratok foganatszerzés végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1861. octóber 22-kén 1353. P. sz. a.) 34. Néhai Hritz János hagyatéka tárgyában Molnár Ágoston által benyújtott íölebbezés folytán végeztetett: A hagyatéki bíróság az árvabizottmánynak azon jelentésére, mely szerint az első tárgyalásnál nemcsak a vagyon minőségének tisztába hozatala elruulnsztafott, hanem a leltározásból is több tárgyak állítólag kimaradtak: az árvák érdekében ujabb tárgyalást rendelvén, s ekkép jelen hagyatéki ügy tökéletesen befejezettnek nem tekintethetvén: az ideiglenes törvénykezési szabályok 179. és 180. §§-ai érteimébeni eljárás végett a hagyatéki iratok illetőségükhöz áttétetnek. (1861. octóber 22-kén 1352. P. szám alatt.) Büntető joííi ügyekben. A kir. itélő táblán. 71. Szécsen Lukács, Szécsen Lázár, Sós János, Bakó Drótos Imre és Minkó Kötönyi József elleni rablási bűntény, s illetőleg ebbeni részesülés végetti bünperben ítéltetett: A perbe fogott vádlottak részéről közbenvetett alap nélküli fellebbezésnek hely nem adatván: a vizsgálati iratok további el járás végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1861. jul. 17-én 285. b. sz. a.) 72. Bokoveczan Juon elleni bűntett elősegélés végetti bünperben Ítéltetett: Az, hogy Bukoveczan Juon, Ozgur Petrut tudva mint rablót házánál rejtegette volna, a vizsgálati iratokkal teljesen nem igazoltatván, ugyanaz bizonyítékok elégtelenségéből a vád alól fenmentetik, s ekként megváltoztatván az első biróságnak Ítélete, a per illetőségéhez visszaküldetik. (1861. július 17-kén 462. b. szám alatt.) 73. Berke József elleni csalási bűntett végetti bünI perben Ítéltetett: A periratokból oly próbák, melyek a vádbeli csalás bűntényét kellőleg igazolnák, fel nem merülvén, — vádlott alperes az első bíróság által reárótt büntetés súlya alól próbák elégtelenségéből felmentetik, — s az első bíróság ítéletének ekkénti megváltoztatásával a per további intézkedés végett illetőségéhez visszaküldetik. (1861. jul. 17-én 525. b. sz. a.) 74. Dudás István elleni gyilkossági bűntett végetti bünperben ítéltetett: Az alperesre rótt fogsági büntetés, a hetenkinti kurta vas mellőzésével, szokott közmunkában eltöltendő, — egyébiránt pedig a vérdíj 40 pfrtban értetendő lévén, — ezen módosítás, illetőleg felvilágosítás mellett a megye törvényszékének Ítélete helybenhagyatik, s a per foganatszerzés végett ugyanahhoz visszaküldetik. (1861. jul. 17-én 535. b. sz. a.) 75. Gyujtogatással vádolt Kalabányi János elleni bünperben ítéltetett: A megye törvényszéki itélet által alperesre rótt fogsági büntetés, a vesszőütés és hetenkinti kurta vas elhagyása mellett, szokott közmunkában, heI tenkinti két napi böjttel és a szeszes italok folytonos nélj külözésével lévén eltöltendő; — ilyetén módosításokkal 1 egyebekben az első biróság ítélete helybenhagyatik, s a