Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)

1861 / 132. szám

Pest, 1861. kedd nov. 5. 132. szám. Harmadik évfolyam. TÖRVÉNYHOZÁSI S TÖRYFAYSZEhl CSARNOK. TARTALOM : Van-e e helye a sommás szóbeli perekben a birói járandóságnak, nivalók. Kúriai Ítéletek: magán, nrbéri és bűnügyekben. — Hivatalos tudVan-e helye a sommás szóbeli perekben a bírói járandóságnak? Ezen kérdés mint naponkint felmerülő, s különösen a szegényebb néposztályhoz tartozó perlekedő feleket, mint a kik leginkább kötnek sommás szóbeli eljárás alá tartozó csekélyebb öszvegü kölcsönszerződéseket, érzékenyen érdeklő, méltán megérdemli, hogy a nyilvánosság Ítélőszéke elé terjesztessék. Midőn az alkotmányos megyei hatóságoknak újra lett életbeléptetése alkalmával, a megyei gyűlésekben a közelmúlt szomorú időszak alatt elkövetett egyéb sérelmek panaszlása közt, az osztrák igazságszolgáltatásnak tagadhatlanul a bélyegíogyasztás szaporítását is czélzó modora keményen — a mint illett — megrovatott, s a közönség ezentúl olcsóbb igazságszolgáltatás reményével biztattatott: mindenki örömmel üdvözlé ezen biztatást, mint annak zálogát, hogy a hazai törvények s választott alkotmányos tisztviselők oltalma alatt, a gyakran nem makacs vonakodás, hanem fizetési tehetetlenség miatt támadó perlekedések terhei nem fogják oly érzékenyen nyomni a perlekedő feleket, mint ez az osztrák rendszer alatt történt. De fájdalom ! a perlekedő felek csakhamar keserűen csalódtak várakozásukban. Mert különösen a sommás szóbeli perekben megállapítani szokott perköltségek oly tetemesek, hogy azok összege a nyomasztó bélyeg idejében megítélt költségeknek mennyiségét gyakran messze túlhaladja. És mi okozza a perköltségek ezen nagyságát? Talán az ügyvédi dijak vagy a nyertes fél által felszámított illetmények? egyik sem, mert hiszen a sommás szóbeli perek a megyékben legtöbbnyire ügyvédi közbenjárás nélkül folynak le, maga a nyertes fél pedig legfeljebb csak a munkamulasztás vagy utazás csekély költségeit számítja fel; ez tehát nem, hanem azon sajnos körülmény okozza a perköltségek rendkívüli nagyságát, hogy a sommás szóbeli perekben eljáró tisztviselők, nem ugyan átalában mindenik — mert van számosb dicséretes kivétel — hanem mégis többen, a tárgyalásért s itélethozásért rendszerint legalább 4- 5 írtra rugó járandóságot Ítélnek meg magoknak. Míg a költségességet emeli azon körülmény is, mikép az idézvények kézbesítése nem községi, hanem tetemes költséggel járó módon, megyei esküdtek által történik. Innen származik aztán a perköltségek azon rendkívüli nagysága, hogy midőn ezek a nyomasztó bélyeg idejében például egy 50 frtnyi követelést meg nem haladó keresetben gyakran, főleg ha a fölött birói egyesség köttetett, alig rúgtak 3—4 fra, néha pedig csak 60—90 krra, most midőn bél vegek nem használtatnak, hasonló perekben gyakran 10—12 frt ítéltetik meg perköltség fejében, habár a perlekedő felek ügyvédet sem használtak; mert már maga a kézbesítési költség rendszerint meghaladja az előbb használt bélyegek pénzértékét, a birói járandóság czime alatt követelt összeg pedig sok szegényebb embernek évi adójával vetélkedik. És van e ezen nyomasztó exactióknak törvényes alapja ? A mi a kézbesítéseknek megyei esküdtek általi teljesítését illeti, ez ellen a törvény szempontjából ugyan nem lehet ellenvetést tenni, hanem lehet a perlekedő felek kímélése tekintetéből azt követelni, hogy az 1836-ki 20-ik törvényezikk 9-ik § a engedelméhez képest a kézbesítés községi esküdtek által teljesíttessék, a mit némely megye már el is határozott, de a mi — könnyen gyanítható okokból, — vajmi gyéren alkalmaztatik. A mi pedig a birói járandóságoknak, más szóval diurnumoknak a sommás szóbeli perekben a tárgyalásért s itélethozásért való követelését illeti, ez nem egyéb, mint vastag visszaélés; mert az 1836-ki 20-ik törvényezik 11. §-ában világosan ki van mondva, hogy a sommás szóbeli perekben a birói járandóságnak nincs helye. Ennek ellenébe felhozatik ugyan az 1848-ik évig állítólag fenállott szokás, de ezen szokás — ha csakugyan létezett, — a hiA'atkozott törvénynek nem derogálhat, mert a szokás csak ott lehet érvényes, a hol a fenálló írott törvénynyel nem ellenkezik, már pedig a fénforgó esetben az állított szokás nyilvánosellenkezésben áll azl836-ik 20-ik törvényezikk 11-ik §-ával; ama szokás tehát nem volt törvényes usus, hanem vastag abusus. De az illetők még az imént idézett törvényezikk 12-ik§ banis keresnek menedéket. Ezen § azonban szintoly kevéssé törvényesítheti az itéletileg megállapítani szokott bírói diurnumokat, mint az állított szokás; mert ama § határozmányából csak az következtethető, miszerint a bíróság, minthogy az eljárás sorát (ítéletet, végrehajtási jelentést stb.) a feleknek ha kivánják, írásban kiadni köteles, ezért ha az azt kivánó fél nem szegény, a szokásos másolási dijakat követelheti. Már pedig minden elfogulatlan embernek el kell ismerni, hogy ezen iratási dijak s az itéletileg, tehát még mielőtt tudná a bíróság, váljon a felek az eljárás sorának irásbani kiadását kívánni fogják-e, s akkor is, mindőn a felek ezt csakugyan nem is kivánják, megállapítani szokott tetemes birói diurnumok, egymástól lényegesen különböző fogalom alá esnek. Hogy a fentebbi világos törvénynyel nyilván ellenkező ilyetén birói cselekmények nem alkalmasak a különben is bizalmatlan földmivelő népben a bizalmat megszilárdítani, mire pedig igen fontos politikai tekintetekből is rendkívüli szükségünk lenne, — erről mindenki, a ki132