Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 11. szám - A mezei rendőrség intézete

44 fogva reá háramlott jogokat érvényesítette; minélfogva felperes kereseti joga, miután különben is a p. perrendtás 335. §-ban megnevezett esetek egyike sem forog fenn, — mind a két részint atyai, részint anyai részre nézve töké­letesen megalapitottnak nyilvánul. Tekintve pedig az ugyanazon alperes által benyúj­tott rendes felülvizsgálati folyamodást, ámbár felperes többi 5 testvérje a zálogváltási p*ert nem kezdette, mint­hogy azonban felperesnek az előbb létezett törvényes jogi szokás szerint (46. Cur. dec. 146 lap) jogában állott, az anyai az alperesnél elzálogolt birtokrészt jure sangui­nis, az atyai részt pedig az engedményezés alapján visz­szaválthatni; ennélfogva a főtszék felperesnek a mindkét nevezett b—i birtokrészre való jogot s a záloglevél 2-ik pontja szerint fizetendő egész 2000 vftnyi zálogüsszeg fizetését helyesen ítélte oda; miután alperes a javítások és beruházások megtérítésére való igényét a tárgyaláskor csak átalában jelentette be, és miután az előbb fenállott közpolgári törvények a zálogbirtokosnak a javítások és beruházások miatt a megtartás jogát ép ugy megadják, mint maga a zálogösszeg miatt, s így az előbbi törvények szerint a zálog visszadásának a javítások és beruházások kárpótlása mellett kellett történni, — ennélfogva a főtör­vényszék ítélete mind az első részre, mind pedig a javítá­sok és beruházások kárpótlására nézve, és pedig ez utóbbi tekintetéből az előadott módosítással volt megerősítendő, a többi pontokra nézve azonban , minthogy azok egyik fél által sem kérettek felülvizsgáltatni, érintetlenül ha­gyandó volt. (Legf. tszéki döntvény 1858. jul. 13. 5986. sz. a.) Törvénytár. — Az igazságügyi-, vallás- és oktatásügyi minisztériumoknak 1859. dec. 14. kelt rendelete, (bir. tlap 1859. 222. sz) katholikusok házas­ságainál a keresztelési (születési) bizonyítványok előmutatásátóli fölmentés tárgyában. Oly czélból, hogy a katholikusok házasságainál a keresztelési (születési) bizonvitványok fölmutatásátóli fölmentés megadása tár­gyábani eljárás, mely az 1826. dec. 25. kelt legf. határozványnyal (1826. dec. 22. kelt udv. rend. — igazságügyi törv. gyüjtem. 2242. sz.) rendeltetett, a katholikusok házasságait tárgyazó 1856. oct. 8. törvény (bir. tlap 185. sz.) határozataival öszhangzásba hozassék, s minden koronaországokban egyforma eljárás létesíttessék, az igaz­ság-, vallás- és oktatásügyi minisztériumok azon házasságok tekin­tetében, melyeknél a házasulandó felek közül legalább az egyik a katholika egyházhoz tartozik, a birodalom egész területére nézve , a katonai határőrséget kivéve következőket rendelik j 1. A keresztelési s a körülményekhez képest a születési bizo­nyítványok fölmutatásátóli felmentés , mely házasság kötése végett kéretik, csak az országos (helytartóság, helytartósági osztály, orszá­gos kormányszék) , s különösen sürgős esetekben a kerületi (megyei) hatóság által, de mindig csak az egyházi hatósággal egyet­értőleg adathatik meg. A fölmentés a katholikus lelkésznél kérendő , ki a püspökhöz fordul; a püspök a fölmentés megadása végett az országos hatóság­gal s különösen sürgős esetekben azon kerületi (megyei) hatósággal értekezendik, a mely a fölmentés megadására hivatottnak látszik. 2. A fölmentés csak akkor adandó meg, ha a keresztelési (szü­letési) bizonyítványt egyátalában, vagy legalább azon idő alatt, melyen tul a házasságkötése nem halasztható, nem lehet fölmutatni. 3. A keresztelési (születési) bizonyítvány fölmutatása ezen esetekben is csak ugy engedendő el, ha a hatóságok annak létezésé­ről a mi a törvényes házasság tekintetében a keresztelési (születési) bizonyítvány által bebizonyítandó, mint : a származás, nemzetiség, kor, vallás más utakon teljesen meggyőződtek. 4. Mely okiratok, hatóságokkali értekezések, és tanúkihallgatá­sok által legyen ezen meggyőződés megszerzendő , a minden egyes esetet kisérő körülményekrei tekintettel, a születési bizonyítvány fölmutatásátóli fölmentés megadására hivatott hatóságok okos belá­tására bizatik. 5. A tárgyalásnak az egyházi hatósággal történt értekezés folytán keletkezett eredménye — azaz a keresztelési (születési) bi­zonyítvány előmutatásátóli fölmentés végleges megengedése vagy megtagadása az országos s illetőleg a kerületi hatóság által az egy­házi hatóság utján, a közbenjáró pappal a kérelmezők értesitése vé­gett tudatandó. 6. Ha a fölmentvény megadására hivatott hatóságoknak, a ke­resztelési (születési) bizonyítvány hiánya mellett valamely törvé­nyes házassági kellék létezéséről nem lehetne meggyőződniük, mely eset a teljeskoruság tekintetében fordulhat elő, ugy a felek hivata­los eljárás végett az illető birói hatósághoz utasitandók. — A belügyminisztériumnak 1860. jan. 14. kelt rendelete, kiható Magyar, Cseh, Horvát, Tótországra, a Szerbvajdaságra, a Temesi bánsággal és Ergélyre. Ő Felsége 1860. jan. 10, legfelsőbb határozatával a Magyar, Cseh és Tótországban, Szerbvajdaságban a Temesi bánsággal és Erdélyben fennálló , a zsidóknak a bányahelyeken tartózkodását il­lető tilalmat legkegyelmesebben megszüntetni méltóztatott. 1859. dec. 24. küldetett szét a Magyarorsz. kormlap 2-ik osz­tály XXIV. darabja, ily tartalommal : 41. sz. Hirdet, a cs. k. helytartóság soproni osztályától 1859. nov. 17-kéről, a postatávolságnak Szegszárd és Báttaszék közti föl­emelése iránt. 44. sz. Hirdetés a cs. k. országos pénzügyigazgatóság budai osztályától 1859. nov. 23. melylyel az 1859. évben termesztett do­hánylevelek beváltási határideje a budai közigazgatási területben közzététetik. Hivatalos tudnivalók. Csöd. Pesti orsz. tszéknél Kiss férjezett Doby Valéria magán­zónő el. perü. Csengey Endre és Kürcz József bej. febr. 29. vál. márt 1, — Székesfehérvári mtszéknél Sutovszky János el. perü. König Jó­zsef és Szubovics János bej. apr. 1. vál. apr. 5. — B.By armati mtszéknél L öf 1 er Fülöp festő el. perü. Vladár Bertalan és Gonda Ferencz bej. máj. 1. vál. máj. 16. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN Megjelenik a „TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK" jelen alakban — hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési árak egész évre 6 frt, — félévre 3 frt — negyedévre 1 frt 70 kr. ausztriai értékben. — Szerkesztési szállás: Belváros, aldunasor 20. sz. 1-ső emelet. Ide küldendők mind a levelek , mind az előfizetési pénzek. Pestem, 1859. Nyomatott B e im e 1 J. és Kozma Vazulnál.

Next

/
Thumbnails
Contents