Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 72. szám

289 védelmem folytán a bűnkereset szorosan vett érdemétől — kissé eltérek, hogy a vádlottak ügyét távolabbi körülményekkel is támogassam, ha a közel avagy távolabb eső kor jogtörténelméből büntető eseteket felhozok, hogy ellentétek által a vád alaptalanságát kimutassam, ha végre a fenálló törvények hiányai, vagy azoknak nem betű, hanem észtani elemzése által oly kérdések vitatásába bocsátkozom, melyek kellemetlen hatásúak lehetnének, ezeket védői lehetségem hiányának,s a védelmezésbeni buzgalmamnak kéem tulajdonítani, inkább, mint hátrányául vétetni azon ügynek, melynek megvédésére vállalkoztam, s a melyeket hogy az ügy tehetségem szerint megvédve legyen, felhozni el nem mulaszthattam. A vád, melyet a tisztelt államügyészség Táncsics Mihály elmeszüleményei alapján nem csak ő mint szerző, de mind azok ellen, kikről azon müveknek olvasása bebizonyult, támasztott, s a bünkereset, melyet a törvényszék határozott, elvontan véve nagyon súlyos, de miután a vádemelés, és bünkereset határozásából még sem a cselekmény bűnössége, sem a tettesek megbüntetése nem következik, nem aggaszthat bennünket a tárgyalás alatti bünkereset szerencsétlen kimenetele, nemcsak azért, mert az igazságszolgáltatásra összeült birák szilárd jelleme, bölcsessége és hazafisága elég biztosítékot nyújt, hogy valamint elég szigorúsággal készek sújtani a bünt; ugy elég függetlenséggel is birnak ott, hol a bűntény csak képzelődésen alapszik, a nélkül, hogy valóságos büntethető cselekmény léteznék , és beszámításnak hely adathatnék — tiszteletben tartani a polgári szabadságot - de azért is, mert az államügyészség által alkalmazott törvények szerint követendő eljárás a fenforgó körülmények közt a szőnyegen levő bünkereset eredményére nézve már azon okból is, mert az csak a törvény kiterjesztése mellett állhat meg, inkább káros, mint czélirányos lenne a bünfenyitő hatalomra. Igaz, hogy a btk. 58. §-a, melyet az államügyészség a bünkereset tényállásozására felhoz , a bünfogalom szorosabb meghatározása nélkül minden forradalmi irányú elmeszüleméuyekre kiterjesztethetik, oly annyira, hogy egyedül a biró jóakaratától függ, még azt is felségárulási váddal meg nem támadni, ki a szabadság nevet kimondani merészkedik, de ne felejtsük t. tszék, hogy a törvény és igazság közt óriási a különbség, mert mig az igazság minden józan gondolkozású ember keblében megvan, szabványa szent és változhatatlan, a törvény igen viszonylagos jeléggel bir, nemcsak azért, mert hordereje és létele a szellemi fejlődéstől függ s igy mi ma még igazságosnak látszik, holnap már gunytárgyává lehet; de azért is,mert önuralmu kormány rendszer mellett szerves törvény, ha nem is kivételesen, bizonyára nem^mindig képviselője a kölcsönös jogállapotnak. A biró bölcs belátásától függ tehát a törvényt az igazság szabványaival öszhangzásba hozni, s magas hivatását az által betölteni, hogy a törvény kiterjesztése által szentebb jogok meg ne csonkitathassanak. Azt állítja az államügyész ur, hogy a bünkereset alapjául vett iratokban, valamint a bűnös czél, ugy a rosz szándék is igazolva van. Már hogy miképen lehetne a kérdéses iratokban a bűnös czél, és rosz szándék bizonyítéka, azt nem értem, de megmutatni nem is lehet, mert bár nem tagadom, hogy Táncsics Mihály elmeszüleményeiben forradalmi elvek vannak; nem tagadom, hogy ezen elvek papirra tétettek; de tagadnom kell, hogy az elvek magokban véve bűnös beszámitásuak legyenek, tagadnom kell, hogy leirt elvek, bármily veszélyes termé szetüek, mindaddig, mig merényletté nem alakitatnak, az~ álladalom fellépését s a fenyítő hatalom közbejövetelét indokolhatnák. A jelen bünkereset alapjául vett iratokban tehát hiányzik azon kellék, mely az iratokat beszámithatókká minősíthetné s vádlottak üldözését indokolhatná. A bünt. tkönyv 58. §-nak bekezdése a felségárulás! bűnre ,,m erényletet" követel; a merénylet pedig meg nem történt, mert abban, hogy valamely veszélyes irányú elv leíratik, merénylet nincs, ebben merényletet csak az találhat, ki a magyar szavak értelmét nem ismeri. Ám illesszük a mondottakra az 58. §. c. pontjának záradékát, avagy elemezzük a bünt. tkönyv 59. §. b. pontjának szavait, világosan ki fog tűnni, hogy az államügyészség által oly cselekményre alapitatott a vád, s a törvényszék részéről határoztatott bünkereset, melyre, ha betűszerinti értelemben alkalmaztatik is a bünt. t. 58. §-a, az első öszszeillesztés után kitűnik, a törvény kiterjesztése, miután vádlottak tettében hiányzik azon kapocs, mely eljárásukat bűnné minősíthetné. Midőn tehát a bünkereset alapjául vett iratokban a bünkellék fel nem találtathatik, midőn ezen iratokra a bünt. tkönyv 58. §-a nem alkalmaztathatik, lássuk, van-e igazolva azon állítás, hogy a bűnös czél, és vétkes szándék, mely a büntető hatalom fellépésére mellőzhetlen kellék, igazoltatik-e? Az előttünk fekvő állítólagos bűnjelek nem oly természetűek t. tszék, hogy akár a bűnös czélzat, akár a rosz szándék védelmeztethetnék, mert abban, hogy Táncsics M. az egész continensen elterjedt, és egyik másik európai nagyhatalom által támogatott forradalmi elveket registrálta, s Pápay által letisztáztatta, felségárulási bűntény még nincsen, mert elvekkel birni, bármily természetűek azok , nem bűn, azt pedig, hogy Táncsics elvei érvényesítését a birodalom valamelyik tartományában megkísértette volna, nemcsak hogy bizonyítva nincs, de még nem is állitatik, tehát beismerve van, hogy merénylet nem történt; s igy az iratok által a bűn kellékei nem igazolhatók, a végtárgyalás alatt felmerültekből szinte nem következik, hogy a bűnös czél, és rosz szándék begyőzve volna, mert vádlottak vallomása épen az ellenkezőt igazolja. Miután pedig sem a bűnös czél, sem a rosz szándék nem vélelmeztethetik, hanem igazolandó; miután továbbá vádlottak helyzete, s minőségük sem következtetheti a felállított vád valószínűségét, önkényt következik, hogy sem bűnös czélzat, sem vétkes szándék nem igazoltathatván, vádlottak ellen felségárulási bűntényt megállapítani nem lehet; de nem lehet még azért sem,mert mint a végtárgyalás kezdetén a védelem részéről felhozatott, a választó vonal, hol a polgári erényü hazafiúság a bűnnel érintkezik, még nincs kimutatva. Nem akarom t. tszék vitatni, váljon politikai hit nyilvánítása lehet-e, és mennyiben bűnös beszámitásu,— azon kérdés elemzésével sem fogok sokat foglalkozni, mily mérvben szükséges a fenálló rend elleni elégedetlenség tettleges nyilvánítása, hogy az az állam feje ellen irányzottnak tekintethessék; de tagadom azt, hogy jogállapottal biró országban jogsérelem ellen az igazság korlátai közt fellépni tilos volna, hol ez tiltva van, ott nincs jogállapot; jogállapot hiánya pedig anarchia, mely elébb vagy utóbb a jogállapot győzelme által megsemmisül. — Mert 'oly rendszer, mely egész országok történeti jogát, önállását, sőt az alattvalók nemzetiségét is megtámadja, veszélyesebb a státus fenállására, mint bármely veszélyes tartalmú elmeszülemény, miután a tapasztalás tanúsítja, hogy azon rendszer, melyért az ország épsége, anyai