Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 66. szám - Zsidó jogelvek a kölcsön iránt s az uzsora 1. [r.]

263 kezik, hogy valahányszor az orvos uj gyógymódot kezd, czéljául lényegileg a beteg meggyógyitásának, s nem a kisérlettételeknek kell szolgálni, és ha a gyógymód azonfelül valamely tudományos felfedezésre vezet, ez az orvos nevéhez kötött dicsőség leend; de a jelen esetben a vádlottak helyzete egészen más, minthogy minden körülmények arra mutatnak, hogy az ő főgondolatjuk, és legkiválóbb czéljok csak az volt, hogy a kisérletkép alkalmazott eszköz által a vitás gyógykérdés megoldásáhóz járuljanak , mi mellett a beteg gyermek meggyógyítása csak mellékes tekintetül szolgált; az ő ellenkező állításuk csupán utólag kigondolt védelmi eszköz levén, miután saját vallomásaik a vizsgálat alatt mutatják, mikép a használt műtéteinek mint gyógyszernek sikerét ők magok sem hitték; a harmadik mentség szinte alaptalannak nyilvánitatik, mivel a vétség megalapítására nem szükségeltetik, hogy a tettes gonoszságból, gyűlölség vagy bosszú által vezéreltessék, hanem elég, ha öntudatosan és szándékosan a sértési veszély lehetőségével, hivatásának , vagy bár önzéstelen tudományos szenvedélyének érdekében cselekedett, ezen veszély pedig kárt okozhatni jelen esetben létezett. Végre a büntetés enyhítésének egyik okául emeli ki a törvényszék a tudományos indokot, mely vádlottakat a bűnös tettre határozta. Jelen ítélet által tehát megalapitatott, hogy az orvosnak azon szükségbeli szabadsága, minélfogva a rendestől eltérő gyógyítást, mint gyógyeszközt meggyőződése szerint használhat, a nélkül, hogy kedvezőtlen siker esetében bűnvádi felelőség alá esnék, nem terjesztethetik ki azon esetekre, midőn az orvos azon tudomány érdekében valamely személyen kísérleteket tesz, melyeknek következéseik olyanok, melyek más személyek által, és azon czél nélkül használtatva, büntető törvény alá esnének. Más esetekben melyek részint Belgiumban, részint Francziaországban fordultak elő, azon kérdés körül folyt a vitatkozás : váljon a polgári törvénykönyvnek azon határozata, minélfogva a bizonyos öszeget meghaladó követeléseknél a tanuk általi bizonyolás meg nem engedtetik, kötelező-e a bűnvádi birságra is,s ily öszszegeknél a tanuk használata kizárandó-e a bűnvádi perekben is? E kérdés annál érdekesebb, mivel iránta az európai jogéletben egyforma öszhangzó joggyakorlat nem fejlődött ki. — Belgiumban p. o. egészen más jognézet alapitatott meg mint Francziaországban, Belgiumban a semmitőszék azon elvet alapította meg (1856. június 10-ki döntv.), hogy a polgári codex azon szabálya (1391. cz.) mely 150 fr. tuli követeléseknél a tanuk használatát meg nem engedi, a bűnvádi esetekre ki nem terjed, miért azt a fenforgott esetben, melyben hamis eskü miatti vád emeltetett, szinte megengedendőnek mondotta ki. Indokai ezek valának : „A. törvényhozás a büntető törvény^szerkesztésénél tudomással birt arról, mikép az eskü rendesen okiratok és más bizonyok hiányában ajánltatik , mi mégis vissza nem tartotta attól, hogy a hamis esküt minden megkülönböztetés nélkül bűntettnek nyilvánítsa, mely a közönséges bizonyolási mód alá tartozik; továbbá a polgári törvénykönyv az első feletti szabályokkal csak polgári jogi ügyek tekintetéből foglalkozik, az azonban meg nem engedhető, hogy abból eltérés következtessék azon szabályoktól, melyek közül a bűnvádi eljárásra nézve a közérdekekben megalapitattak; mert ha más nézet érvényesítetnék, a törvényhozás azon ellenmondásba kevertetnék, mikép a hamis eskü, ámbár az akkor ha a kérdéses összeg 150 fr. meghalad, ártalmasabb, mégis bizonyok hiányában büntetlenül maradna, és csak a csekélyebb esetek, midőn kisebb összegekről van szó, büntethetnének; továbbá az oly nézet a büntetőjogi elvekkel ellenkezésben állna, és a tanukkali bizonyítás a polgárjogi ügyekben is a dolus és csalás eseteiben minden különbség nélkül elfogadtatik, a hamis eskü pedig bizonynyal a rosz szándolc legsúlyosabb nemén alapszik, midőn valaki azáltal csalási módon valamely jogigényt, vagy attóli megszabadulást akar kieszközleni stb. stb. Ellenben a franczia joggyakorlatban még mindig az ellenkező elv követtetik, t. i. hogy a polgárjog tilalmai a büntető bíróságra is kötelezők, ha sikkasztás vagy hamis eskü vádja forog fenn, csak akkor tétetvén kivétel, midőn az írásbeli bizonyolásnak csak kezdete van, mely p. o. a vádlott kihallgatása által, de csak akkor alapitathatik meg, ha a vádlott nemcsa'v az átvételt, hanem a letétemény jogczimét is elismeri. így Ítéltek több fr. főbb bíróságok is. M. szerint e jognézetnek politikai alapja van, az t. i. hogy a jelen nemzedék azon a nagy forradalom alatt keletkezett jognézetnek kíván még mindig hódolni, miszerint ha megengedtetnék a bűnvádi ügyekben a polgárjog tilalma ellenére a tanú bizonyítékot alkalmazhatni, azon veszély állna elő, mikép annak a nagyobb összegeknéli tilalma bűnvádi per kezdése által kijátszatathatnék. (Folyt, következik). Törvénytár. A bel- és igazságügyi minisztereknek 1860. máj. 26. kelt rendelete, kiható Magyar-, Horvát- és Tótországra, a Szerbvajdaság s temesi Bánságra, a csekélyebb fontosságú perekben itélő helybiróságok kirendelése iránt. (Btl. 130. sz.) Oly czélból, hogy a csekélyebb fontosságú perlekedésekben lehetőleg egyszerű és gyors eljárás hozassék be, Magyar-, Horvátés Tótországra , a Szerbvajdaságra és temesi bánságra nézve , hol ilyes intézmények már hosszabb idő óta léteztek, az 1860. máj. 15. kelt legfelsőbb fölhatalmazás alapján következendők rendeltetnek : 1. §. Minden község számára egy helybiróság (városi, mezővárosi, falusi bíróság) rendelendő ki; egymással határos községek szabad tetszésök szerint közös helybiróságot rendelhetnek ki; városokban vagy mezővárosokban a helyviszonyokra való tekintettel több olyas bíróságok állitathatnak föl. 2. §. A helybiróságoknál következő peres ügyek inditandók meg és döntendők el : a) pénzösszegek iránti perlekedések, a jogczimre való tekintet nélkül, ha ezen pénzösszegek fővárosokban vagy más különösen megnevezendő nagyobb városokban száz ausztriai forintot, más, rendezett tanácscsal biró városokban vagy hasonló szerkezetű mezővárosokban hatvan ausztriai forintot, minden egyéb községekben pedig huszonöt ausztriai forintot meg nem haladnak ; b) más ingó dolgok és személyes szolgáltatások iránti perlekedések, ha felperes azok helyet oly összeg elfogadására, mely a fönebb a) alatt emiitett különbség szerint száz, hatvan, vagy huszonöt ausztriai forintot meg nem halad, világosan késznek nyilatkozik. Nagyobb pénzösszegek iránti perlekedéseket a helybiróságnak csak akkor szabad tárgyalnia ós eldöntenie, ha határozatának a peres felek magokat világosan alája vetették. *