Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 64. szám - A talált vagyon körüli vétség (Vége). 14. [r.]

254 befolyást kívánnak tulajdonitatni a találó meggyőződésé- j nek s tudatának, melylyel az általa talált ingóság minőségéről birt vala. Ha azonban az előbbi elv alkalmazása — a tárgyilagos jelleg alapján, alapos kifogásoknak lehet kitéve, mivel a talált tárgy s vétség minőségének meghatározását egyes személy és pedig érdekelt egyén önkényétől teszi függővé; ugy nem kevésbé lehet e másik nézetet s irányt is megtámadni, ugyanazon okok következtében. Az érdekeltség , mely a biztos kivilágítást nehezíti, vagy ki is zárja, mindkettőnél majdnem egyenlőn látszatik fennforogni. A tárgyilagos kiindulásnál a talált vagyon minősége felett a birtokos nyilatkozata, az alanyinál pedig a találó öntudata és meggyőződése határoz. Már pedig ha a birtokos a jelen kérdés eldöntésénéi érdekeltnek tekinthető, mivel saját vagyonának teljes épségében minden osztalék nélküli visszanyeréséről, vagy bizonyos osztaléknak, mint találási jutalomnak kiadásáról van szó; akkor hasonlóan a másik elv alkalmazásánál ismét a találó mondható szinte érdekeltnek, mivel természetszerűleg arra kel! törekedni, hogy a tolvajlás gyanúját magától eltávolítsa, mi csak ugy történhet, ha minél inkább valószínűvé teheti, hogy a magához vett tárgyat elvesztettnek lehetett s kellett tartania. Tehát az egyesek önkényének befolyása, és ennek folytán az igazság kiderítésének bizonytalan, ingatag alapra fektetése mindkét szabálynál lehető s alig is elkerülhető. Az igazság felderítésének s a magánosok jogbiztosságának legjobban látszatik megfelelni, ha a fogalom a meghatározás e tárgynál is kihagyatik a büntető codexekből, miután a definitiók csak a tudománynak s nem a törvényhozásnak is hivatását képezhetik. Különben elfogadván azon elveket és szabályokat, melyek a magánjogtanban a tudomány által a birtoklásról, s birtokviszonyokról megalapitvák, ezek alapján a bíróságok belátásának szabad és tág tér engedendő annak elhatározásában, hogy a találás és elvesztés tényének, vagy idegen birtokbóli eltulajdonításnak esete forog fenn. — A bíróságok szem előtt tartva mind a tárgyilagos, mind alanyi kiindulási pontot, és vizsgálva mindazon körülményeket, melyek az elidegenítés körül előfordultak, ez uton hatá rozzanak az elidegenítés természete s beszámithatása felett. A magán-(polgár) jogi szempont itt nem mellőzhető, mert e kérdésnél a birtokl birtok folyama s annak megszűnte képezik a lényeges s legfőbb tényezőket; mely viszonyok pedig csak a magánjog által határoztathatnak meg, s deritethetnek ki. Másrészt e magánjogi szabályok alkalmazhatása sokféle ténykörülményekkel van kapcsolatban, melyek minden esetnél változhatnak, melyek tehát esetenkint mindig vizsgálandók, honnan annak szüksége, hogy az elidegenítés természete feletti határozat a birák szabad belátására bizatassék, mely egyedül lehet ugyanis képes esetenkint az elvesztés s elidegenités körüli körülményeket mérlegezni, s határozati alapul venni. Ez uton eszközölhető csak az is, hogy a nép erkölcsi érzelmei is számításba vétethessenek, hogy a talált és elvesztett tárgyak körüli fogalmak, s elterjedt nézetek figyelembe vétethessenek; mi azonban szinte szükséges, hogy a törvények s azok szentesítése szilárd alapokkal bírjanak. Ezen elvek szerint legbiztosabban eljuthatunk oda is, hogy megfejthessük a különböző elidegenítések kérdéseit, melyek az előbbi czikkeink tartalmazta esetekben merültek fel, s melyek iránt különben több rendbeli kétségek és ellentétes nézetek szoktak szerte terjedezni. Ha a kocsiban hagyott holmi idegenítetik el, ha a cseléd s házbeliek a lakhely bensejében vesznek fel valamit stb. stb. ily esetekben talált vagyon elidegenítése meg nem alapitható, mert az oly tárgyakat elvesztetteknek a birtokjogviszonyok szabályai szerint tartani nem lehet. — Ez uton képesítetünk a legfőbb törvényszéknek fentérintett 1855. határozatának megítélésére is. Ha oly tárgy idegenítetik el, mely a birtokos körözetéből mely az őrizet határait képezi, még nem esett ki, hanem abban létezett, általa birtokoltnak még meg nem szűnhetett, a tudomány elvei szerint tehát elvesztettnek nem is tekintethetett. A lehetőségig nem szűnt meg, hogy ahhoz bármely perczben hozzájuthasson, s hogy arrai hatásának gyakorolhatását visszaállíthatja. Azért azon döntvények, melyek ily ingókat a birtoklás meg nem szüntte folytán a találás tárgyaiul nem jelölik ki, melyek tehát az ily dolgok elidegenítését tolvejságnak és nem talált tárgyak elidegenítésének veszik, teljesen igazolvák s csak azok is felelnek meg a tudomány igényeinek. Ezen elv szigorát fontos társalmi érdekek is igazolják. Mert köztapasztalásként utóbbi esetek igen sokszor csak ürügyül használtatnak, hogy a tolvajlási szándok s tett elpalástoltassék. A találás s illetőleg elvesztés tényére hivatkoznak, hogy lopási törekvésüket elrejtsék s a bünösségi beszámítás alól menekülhessenek. Azért szükséges, hogy mint az angol birák nyilvánítják, a nép elvonatassék s elszoktatassék azon hiedelemtől, mintha mindazt, mit bármily körülmények között is talál valaki, elidegenítheti. És ezen elszoktatás csak ugy történhet, ha azon elidegenítések, melyeknél a birtoklás még meg nem szűnt, tolvajlásnak vétetnek s akként fenyitetnek is. Legfelsőbb-törvényszéki döntvény. A ptk. 1356. §hoz. A hitelező, ki vagyonbukott adósa elleni követelését a csődbe bejelenti, ezáltal az adós kezesei elleni egyenes kereseti jogáról lemondottnak nem tekinthető. M. János Nagyvárad városától egy boltot bérelvén csődbe esett. A bérbeadó város követelését M. János csődjében bejelentette, egyszersmind kezesei B. Illés és V. Ede ellen 443 ft bér és jövedelmi adó hátralék iránt pert indított. A n.váradi cs. k. vár. kik. bíróság 1859. jul. 25. kelt végzésével alpereseket a kereseti összegben s annak járulékaiban elmarasztalta. Alperesek fölebbezése folytán a n.-váradi cs. kir. orsz. főtszék 1859. oct. 19. 8071. sz. a. kelt határozatával az első bírósági ítéletet megváltoztatván, felperest keresetétől elmozdította. Indokok: Felperest keresetétől elmozdítani kelletett, mert hebár a ptk. 1356. §-a értelmében, a főadós csőd alá kerülte esetében, a kezesek előleg is perbe vonathatnak, ezen jogról mind azon által felperest lemondottnak kell tekinteni, minthogy felperes ugyancsak a kereseti öszletet saját beismerése szerint a csődtömeg ellen is bejelentette, ugy tehát ezen perrel azt másodízben vagyis ugyanazon öszletet kétszereeen nem követelheti, annál inkább, mert alpe-