Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 58. szám - A talált vagyon körüli vétség 10. [r.]

Pest, péntek Jul. 27. 1860. 58. szám. Második év. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, TARTALOM : A talált vagyon körüli vétség (folyt.) az elvesztés fogalmának meghatározásához öszhasonlitó jogtudomány alapján. X. — Legfelsőbb-tszéki döntvény stb. — Törvénytár. — Hivatalos tudnivalók. A talált vagyon körüli vétség (Folytatás). az elvesztés fogalmának meghatározásához öszhasonlitó jogtudomány alapján. A talált vagyon elidegenítése vétségének fejtegetését a tudomány szempontjából, s az európai törvényhozások szemléjével, befejeztük. Nem hagyhatjuk el azonban e tárgyat, bár hosszadalmasaknak látszassunk is, főleg a jelen időkben, a komolyabb tanulmányok iránt nem nagy rokonszenvvel viseltető községünk előtt, a nélkül, hogy az e tárgy körül lehető számos kérdéseknek egyikét, mely azonban itt eldöntő befolyással bir, tárgyalás alá vegyük. És e kérdés az .-váljon mely tárgyak tekintendők elvesztetteknek? A talált vagyon vétségének taglalásából láttuk, mikép ezen egész fejtegetés az elvesztett és talált vagyon fogalmaiban központosul. A talált vagyon elidegenítésének fogalma okvetlenül feltételezi az elvesztés fogalmát, melyből következhet csak a találás eszméje, mely tehát amazt szükségkép feltételezi. Ennek fejtegetését tehát annál kevésbbé hittük érintetlenül hagyhatónak, minthogy az nagyjelentőségű gyakorlati érdekkel is bir, az, hogy a bíróságok a talált vagyon elidegenítésének vétségét létezőnek mikor tekintsék, legfőkép annak megalapításától függvén, váljon az elidegenített tárgy találtnak s igy elvesztettnek tekinthető-e vagy sem. Nagy gyakorlati jelentőséggel bir ez annál is inkább, minthogy azon közeli rokonságnál fogva, mely a tolvajság és talált vagyon eltulajdonítása között forog fenn, az eszmezavarok s tévedések felette könnyitvék, miből folyik, mikép épen azon kérdés megoldásának nehézségei miatt, váljon valamely tárgy elvesztettnek tekinthető-e vagy sem, a bíróságok között mindennapiak az ellenmondások s ellentételek annak elhatározásában, váljon az előfordult vagyoneltulajdonitás talált vagyon elidegenítésének, vagy tolvajság vétségének tekintessék-e? A joggyakorlat e kérdés megoldásánál Éurópaszerte mindenütt igen nagy ingadozást s habozást nyilvánít. Nem látunk biztos öszhangzást sem Angliában, sem Franczia- s Németországban — meggyőződésünk szerint legfőkép csak azért, mert a talált s elvesztett vagyon fogalmai határozottar.'^negalapitva nem lévén, épen ennél fogva a határvonalok a tolvajság vétsége s a talált vagyon elidegenítése között tisztára kivilágítva szinte még mindig nem lehettek. Különösen különböző kételyek nyilvánultak azon elidegenítések büntetőjogi minőségének megalapításánál, melyek a cselédek s más házbeliek által a házban, fuvarosok s bérkocsisok által a kocsijokon szállítottak irányában, vagy boltokban, vendéglőkben a vásárlók és utasok holmijain követetnek el. — Angol- és Németországban a többség a mellett nyilatkozik, hogy azon esetek, midőn cselédek a gazdájuk vagy hozzá tartozóiknak a házbau magában eltévedt holmiját elidegenítik, tolvajlásnak tekintendők, miután a cseléd azt oly körülmények között találta meg, a melyekben nemcsak tudhatta, hanem tudnia kellett is, hogy azon tárgy gazdájáé vagy más házbelié; miután már azon hely minőségéből, hol a tárgyat találta, tudhatta, hogy oda azt maga a tulajdonos vagy feljogosított tette volt; miután tehát ily esetekben a találásra való hivatkozás nem lehet egyéb, mint csak a tolvajlásnak elpalástolása; mig másrészt vannak, kik ily esetekben nem tartják bizonyosnak a tolvajság lételét azon okból, mert a házbeli, kit azon tárgy illet, azt habár a házban, de mégis csak elvesztette , annak hollétéről mit sem tudott, és igy az rendelkezhetése és befolyása alól is kivétetett, mire tehát a megtalálás eszméje valódilag alkalmazható. — Több bíróságok, mint nevezetesen egy bajorországi 1843 ban — nem vették tolvajságnak azon esetet, midőn a bérkocsis oly körülmények között sajátított el valamit, mit az általa fuvarozott egyén kocsijában hagyott, melyekben bizonyossággal nem tudhatá, ki légyen annak tulajdonosa, miután p. o. egy bál éjjelén számos különböző személyeket szállított részint a bálhelyre, résziut onnan lakhelyükre, a nélkül, hogy azokat ismerte volna, és az illető tárgvat csak reggel látta meg kocsijában 1). Mig másrészt toivajságnak szokott vétetni, ha valaki a kocsiban felejtvén valam' ,, a bérkocsis azt elidegenité, feltéve, hogy tudhatá, ki azon dolognak tulajdonosa. Ennek vették p. o. Angliában az esküdtek és bírák bizonyos esetben az elidegenítést, midőn t. i. egy utas málhái közül egy ládácskát a kocsiban felejtett és hagyott, melyet azután a bérkocsis elvitt, felbontott s belőle több ingóságot ki is vett. — Francziaországban néhány év előtt egy vásárló a boltban, hol különbféle czikkeket vásárlóit, elfelejté tárczáját, melyet egy másik meglátott és elvitte, tagadván későbbi kérdőre vonatásakor, hogy arról valamit tudna. Az alsó bíróság tolvajlási szándok nélküli találásnak tekinté,mig a semmitőszék azt tolvajság vétségének mondotta ki. — Weimarban 1851-ben egy asszony a boltban vásárolván, annak asztalára tevé erszényét s azután egy más szomszéd boltba ment, hol azonnal észrevette, hogy az első boltban felejté erszényét, visszament tehát, de azt már nem lelte az asztalon, időközben egy más vásárló által elvitetvén. Az első bíróság csak talált vagyon elidegenítését találta e cselekedetben, J) A rnold : az Archiv des Crim. Rechts 1843. folyam 586. lapján. 58