Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 57. szám - A malom- és halászati jogról 3. [r.]

Pest, kedd Jul. 24. 1860. 57. szám. Második év. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. TARTALOM : A malom- és halászati jogról. Uradalmi ügyvéd Ábrahámffy János úrtól. III. — Legfelsóbb-tszéki döntvény a csődrend 179. s 181. §§. alkalmazásához. — Büntető-jogi esetek. — Külföldi döntvények. — Hivatalos tudnivalók. A malom- és halászati jogról. Uradalmi ügyvéd Ábrahámffy János úrtól. III. A halászat joga szintoly — királyi adományozáson alapuló — kiváltságos és kizárólagos jog, mint a malomjog; az 1853. úrbéri pátens 24. §-ban szinte — további szabályozásig — fönntartatott, s annak gyakorlása — az 1836 : VI. tcz. 8. §-ban a volt jobbágyoknak elfoglalási büntetés — az 1840 : IX. tcz. 33. §-ban pedig — a jogosítottakon kivül — bárki másnak — a kár kétszeres megtérítésének terhe alatt, tilalmaztatik. Ezen jog is egészen általános, korlátozás nélküli s a gyakorlat terén is mindig ilyennek ismertetett el. Mind e mellett azonban 1850. óta ezen jognak gyakorlására nézve is merültek föl nehézségek. így többek között : némely hatóságok azt nyilvánították, hogy a volt földesúrnak csak is a tulajdonához tartozó folyam medrében van halászati joga, de az árvizek alkalmával támadni szokott öntésekben nincsen, mások ismét azt mondották ki, hogy a volt földesúr csak a saját földjén, de nem a jobbágy földeken lévő öntésekben gyakorolhatja halászati jogát, míg ismét mások a volt földesúrnak halászatjogi gyakorlatát azáltal vélték korlátozandónak, hogy a vizek partján levő nem uri-birtokon való járáskelést a halászoknak megtiltották , vagy az árvizek lefolyásakor állíttatni szokott — úgynevezett — rekeszeknek beállítását, mint a vízlefolyást állítólag gátolót — meg nem engedték, stb. Amaz állítás, mintha a halászat joga földbirtokhoz volna kötve, vagyis a jogosított által csak saját földjén levő vízben gyakoroltathatnék, ellenkezik a dolog természetével , mert a halászat gyakorlása nem földet, hanem vizet szükségei, s miután a halászat általános, korlátlan jog, igen természetes, hogy azt a jogosított a hatósága területén, ott t. i. hova 1848 előtt a volt földesúrnak hatósága kiterjedett, levő mindennemű vizekben gyakorolhatja. S mig a halászati jog megmarad „jus regale" addig az osztr. át. ptk. 511. s 384. §§-ból — melyek szerint a birtokosnak mind a rendes — mind a rendkívüli földjövedelemhez joga van, a hal pedig a visszakövetelhető házi állatok közé nem tartozik, — egyáltalában nem lehet okoskodni, mint ezt 1853-ban egy megyehatóság tevé, annyival kevesbbé pedig, mert a ptknek szabályai — mind a bevezetési pátens VI. s VII. czikkeinél, mind az 1853. márt. 2 ki pátensnél fogva,— a regálékra nem alkalmazhatók. A földbirtoknak — a létezett uri s jobbágyi viszony megszüntetése által lett — fölszabadítása koránt sem jogosíthatott bárkit is — még a fölszabadított földre omló — árvizbeni halászatra sem; különben mint fönebb a malomjognál is érintém, a törvényhozástól föltehető azon szükséges praecisio, hogy ezen jogok is az 1853. márt. 2. pátens 24. §-ban nem tartotta volna fenn egész általánosságban, hanem a szükséges különböztetéseket itt is megteendé. Valami látszata a jogosságnak van ugyan abban, hogy az, kinek földjét az árvíz elborítja, ki tehát ez által károsodik, mennyiben a földjére ment víz használható — például hát épen halászat áltál, — annak hasznát is vegye, s igy kárának ez uton legalább némi pótlását találja, de ez a meglévő törvényes viszonyok között, inkább méltányossági mint jogi tekintet, s mig ennek ellenében positiv törvény áll fenn, mint jelen tárgyra nézve az 1836. VI. az 1840. IX. tcz. s az. 1853. márt. 2-ki pátens, addig az ily méltányossági nézet legkisebb nyomatékkal sem birhat. Az át. ptknek szolgalmakról szóló VII. fejezete szinte nem szolgálhat alapul azon állításra, mintha a halászati regale tulajdonosa az öntések partjain lévő nem uri birtokon; a halászat gyakorlása végett nem járhatna. Általában a regálék tekintetében az át. ptk. szabályai nem alkalmazhatók ; azok még mindig régi törvényeink szerint itélendők meg; de, ha alkalmazhatók volnának is, azokban világosan ki van mondva, hogy a kinek valamihez joga van, annak egyszersmind a jogának gyakorlatához szükséges eszközöket is jogában áll — természetesen mások jogainak sérelme nélkül — alkalmazni; miből önként következik, hogy annak, ki a halászat jogával bir, joga van a halászat gyakorlásához megkívántató eszközöket, ezek között pedig a dolog természeténél fogva, a hálók húzásához, bárkák kikötéséhez stb. szükséges partot is, igénybe vennie, mert ezek a levegőben ép oly kevéssé tétethetvén, mint a vizben, nélkülök a halászat joga nem gyakoroltathatik, vagyis megszűnik tettleg létezni. Ezen parthasználatot sem lehet tehát a halászatra jogosítottól megvonni; legfölebb is csak a legszükségesebb igényletre szorítható e részbeni használata. Mi végre az úgynevezett rekeszeket illeti, ezek az árviz alkalmávali halászatnak majdnem egyetlen, mindenesetre pedig legczélszerübb módja lévén, annak alkalmazásától a halászatra jogosítottakat annyival kevésbbé lehet elzárni, mert ezen rekeszek legtöbbnyire nádból s ritkábban vesszőfonadékból állíttatnak s igy a víznek lefolyását épen nem gátolják, hanem csak a lefolyó vizben lévő halakat tartóztatják föl; azaz : a jognak gyakorlására szolgálnak, a nélkül, hogy bárkinek is kárt okoznának. Az úgynevezett „föld népének" különben a halászatra nézve sajátszerű fogalmai vannak, ő a halat „res nullius"nak tartja, melyet az Isten minden emberi fáradság hozzájárulása nélkül adott, mely tehát általában mindenkinek tulajdonát is képezi. Az ellenkezőt igen nehéz vele elhitetni, s ép azért nem is lehet öt a halászatról jó szerével visszatartani. Hasonló nézet uralkodik e tekintetben 57