Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 46. szám - A talált vagyon körüli vétség 3. [r.]

183 Azért az ujabb törvényhozások átalában mind kizárták körükből a birtoklás s használat tolvajságát. Ujabb korban még csak a porosz Landrecht tőn kivételt, mely It. r. 20. 1110. §-ban a furt. possessionis esetét a lopás bűntettéhez sorolta; és a Cod. Maximilianus, mely a furt. usus tényét számította be annak. — Ugyanaz alapitatott meg F r a n c z i a országban is mind a tudomány, mind a törvénykezési gyakorlat által. „Valóban — mondja Hélie — az, ki ön saját vagyonát vonja el mástól, nem követ el lopást, mert az a tulajdon megtámadása, tehát :rei nostrae furtum facere non possumus" És egy más helyen irja „Láttuk a használati lopás példáját; a római jog lopásként bűntetteié, mi azonban már régi (frank) jogunkban elavulván, az e tárgy körüli jelen elveinkkel ellentétben állana. Mert a tolvaj lás el nem követhető, hacsak a más birtokából való elvonás által nem, mi a használati visszaélésnél nem lehető, mely t. i. már megelőző birtoklást feltételez a tettes ré?zéről" 5). Ez elvet szentesité meg ott a törvényszéki gyakorlat is számos öszhangzó határozataiban, melyek uiegalapiták különösen : hogy a kibérelt vagy kölcsönzött tárgyaknak a bérlő vagy kölcsönző általi elidegenítése nem képez tolvajságot, hogy nem követi azt el azon adós, ki ujjali kicserélés ürügye alatt hitelezőjétől kicsalja adóslevelét, s azt megtartva ujat ki nem állit; nem azon adós, ki a hitelezőjének biztosítékul adott zálogot attól rosz szándékkal elvonja 6) stb. stb. Legfelsőbb-törvényszéki döntvény. A ptk. 964. s az id. polg. perrendt. 273. §-hoz. Az őrizet alá vetett jószág elvesztése esetében, a kár összege egyéb bizonyok nem létében a károsait által leteendő becslő eskü által állapifatik meg. A ptk. 964. §-a értelmében a letétbe adott jószágért a letéteményes felelős, s ha a letétemény elvész, kárpótlással tartozik. Minthogy azonban csak ritkán állapitatik meg előre a kérdéses letétemény becse, utólag pedig tanuk által az összeg nem egy könnyen tudathatik ki, a p. perrendt. azon átalános szabály alól, miszerint a beismerés által bizonyító, a korlátolt beismerést, ugy a mint tétetett elfogadni tartozik, ez esetben kivételnek ad helyet, mint ezt a következő jogesetben látni. P. Mihály két darab sertést K. Jánosnak őrizet végett adott át, kinél ezek elvesztek. P. Mihály K. Jánost ennek folytán a mondott sertések 70 ftban állapított értékének visszafizetésére kérte köteleztetni. K. János a sertések őrizet alá vételét és nála lett elveszését beismerte, de tagadta, hogy azok 30 ftnál többet értek volna. Az első s másod bíróság alperest azon esetre, ha felperes a becslő esküt az iránt, hogy az elveszett sertés valójában 70 ftot ért légyen leteendi ezen összegben, különben csak 30 pftban mint kárösszegben marasztalta el. — A f. usus esetei is csalás, sikkasztás stb. vétségeiül vétetnek, p. o. Baj o r 211. cz. Szász 287. mely azt a csalások fejezetében külön czim alatt, külön vétségül jelölte ki, braunschweigi 239. stb. 5) Theor. d. Cod. poen. VI. 324. 6) Bordeaux 1831. febr. 3. itélvény; 1826. sept. 9. semmitö széki határ.; 1812. oct. 29. semm. hat. Alperes rendkivüli felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, a 70 és 30 ftnyi érték közötti középértéket, mint kártérítési összeget kérte meghatároztatni. A cs. k. legf. tsz ék a fölülvizsgálati kérelemnek helyt nem adván, az alsó bíróságok ítéletét erősítette meg. Indokok: Azon ténykörülményt, hogy a kérdéses sertéseket felperes alperes őrizetére bízta s hogy ezek nála elvesztek, alperes tagadásba sem vévén, egyedül azok értékét, melyért felperes 70 ftot mint kárpótlást igényel,30 ftra kívánja leszállittatni. Ennélfogva már csak az alperes által adandó kárpótlás összegéről van szó. Ezen összeg bizonyításával felperes tartozik, minthogy pedig a kár összege sem a kihallgatott tanuk vallományiból, sem a dolog természetéből, ki nem derülne, a főtszéki Ítélet, mely által felperes a becslő esküre bocsáttatott, s ez eskü le nem tétele esetére egyedül az alperes által beismert összeg ítéltetik meg, az id. p. perrendt. 273. §-nak rendeletében gyökerező, helybenhagyandó volt. (1860. apr. 25. 3386. sz. a. kelt határozat). Külföldi Pi tavai. Vad orzás alkalmávali gyilkosság esete Poroszországban. (Folytatás). Azonban Lindner vallomásán kivül még több ténykörülmények is merültek fel, melyek Kalznak a gyilkosságba ni részvétét kétségtelenné tették és Lindner állításainak valóságát teljes öszhangzásban megerősítették. Bűnösségét tanúsítja nevezetesen az, hogy hiteles tanuk által igazoltatott, mikép az esemény idejekor a helyszínén láttatott. Schulze nevü szolga, ki apr. 23. a kis bahren-weissagki országúttól átmetszett mezőn gazdájának földjén dolgozott, vallja, mikép azon nap délután fél 6 óra tájban látott kis-Bahren felől Weissagke felé két férfit menni 55 lépésnyi távolságban, egyikében egész bizonysággal Kalzot ismerte fel, ki jobb kezében valami durongot vitt. Mellette ment a másik férfi, kinek arczát tanú nem láthatá, mert jobb vállán egy hosszú és szélesen terjedt zsákot vitt 5 azonban állithatja, hogy ruházata s termete után Ítélve, bizonyosan Lindner volt. Több tanuk ismét kétségenkivülivé tették azt, hogy Kalz és Lindner az esemény idejét megközelítőleg a dubraui erdő felé, Weissagknak vették utjokat. Bal ke szabó vallotta, hogy Kalz ap. 23. délután 4 óra tájban hozzájött jött kis Bahrenbe, tudakozódott a nála megrendelt ruhák után, de sokáig késni nem akart, ugy mutatkozván, mintha valami sietős teendője lenne, mondá is :,nincs sok időm, még sok teendőm van.'És ezzel eltávozott, és pedig Lindnerhez; innen pedig 3 negyed óra múlva ment el, de nem Breitenauba, hol lakott, hanem az u. n. Kaupen felé, honnan az ut egyenesen kis bahreni mezőre vezet. Valami 10 perez múlva pedig Lindner ment el a weissagki földek felé. Lindnernek ez irányt követve a kis bahreni uton Weissagkra kellett érkeznie, valamint Kalznak is oda kelletett jutni, ha a mezőn balra kanyarodott. Azon 10 perez, melylyel Kalz