Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)
1860 / 44. szám - A talált vagyon körüli vétség 1. [r.]
175 eredt elmulasztása szolgálhat és csak ez vétethetik arra jogosító vétségnek, nem pedig az azokból a jogvéd által tett következtetések tökéletlensége is. Ily ügyvédi vétségnek nem tekintethetik p. o. a jogvédnek a tanúkihallgatásnál! meg nem jelenése. Az 1729. 37. tcz. alapján a kamatfizetés általi usuroboratio a bíróság által hivatalból is szem előtt tartandó. Az élöbbi állapotbai visszahelyezés az előbbi per tényleges s törvényes alapjainak uj felfogására nem alapitathatik. (Folytatás). Alperes tovább igy folytatja válaszát : Azon bizonyítékok, melyek az előbbi perben már előfordultak, figyelembe nem vehetők, az ujabbak pedig nem elég nyomatékosak. Jelesül : M. Sámuel bizonyítványa N. Ábrahám bizonyítványától lényegesen eltér és mert a tanú per kimenetelétől hasznot vár, figyelembe nem jöhet; a H. Hermann tanú elleni kifogás pedig czáfoltatik az alperes által mellékelt levéllel, miből kitetszik, hogy felperesnek a tanúval szorosabb összeköttetései voltak, mint alperesnek; — továbbá felhozza alperes, hogy felperes előtt lakhelye tudva volt, s mégis hirdetvényileg idéztetett, minélfogva felperest a p. perr. 87. §. szerint kéri büntettetni. Helytelen a kérelem azért is, mivel felperes a kereseti összegnek birói ítélet folytán jött birtokába, és mivel nem áll, ho°:y részét a megítélt költségek képezik, felperes tehát ha keresete megállana is, nem követelhetne többet, mint az eredeti tőkéket és azoknak a jelenlegi perlekedésétől, az az 1856. febr. 1-tól számítandó 4% kamatjait. És igy felperes keresetével elutasítandó, és a költségekben elmarasztalandó. A válaszban s viszonválaszban a felek ismétlik a fentebbieket, felperes különösen annak igazolására, hogy a mellékelt levelek csak 1855. évi novemberben fedeztettek fel, a betáblázás és az első beperlés idejekori távollét bizonyítására pedig a felhívott tanukat kéri kihallgattatni. A perbeszédek befejezése után az eljáró b—i j bír óság 1858. dec. 26.11090. sz. a. költségek kölcsönös megszüntetésével a kereset értelmében itélt, t. i. a visszahelyezés megengedése mellett alperesnőnek a kereseti 6912 pftban s időközi 4°/0 kamatokbani elmarasztalásával. Ezen ítéletet alperes felebbezte, mert a visszahelyezést megengedni nem lehetett, mivel felperes a perújítást már 1852-ben is elvesztette, igy tehát a visszahelyezést másodszor megengedni nem lehetett, és pedig sem az állítólagos ügyvédi mulasztás, sem ujabb bizonyítékok miatt, az elsőre nem, mert B. ügyvéd épen megnyerés esetére magának 1000 pftot köteleztetett, következőleg érdekében áll, akár mely hibát magára vállalni, de különben is azon mulasztás, hogy ezen ügyvéd N. Ábrahám kihallgatásánál nem jelent meg, hibául azon okból sem tekintethetik, mert ezen N. Ábrahám mint szükségtelen tanú e perben ki sem hallgattatott, az pedig egyáltalán valótlan, hogy ezen ügyvéd az A. B. C. alatti adóslevelek ellennem tett volna kifogást, mivel az alapperbeni ítéletek mindezen kifogás bírálatával foglalkoznak; — a felperesi bizonyítékok nem ujak; és nem nyomósak ; — az egyik felhívott tanú már az alapperben is érintkezésben állott felperessel, s róla a p. perr. 366. §. értelmében be nem lehetett bizonyítani, hogy az alapperben használni nem lehetett volna, a többi próbairatok pedig a mellett szinte nem ujak, s a perre szorosan nem is vonatkoznak, a visszahelyezés tehát meg nem engedhető. — Tekintve az ügy érdemét, az A. B. C. kötvények teljes erejét és érvényességét már a legf. tszék kimondá, az eljáró bíróság tehát a felett illetéktelenül bíráskodott. N. Ábrahám és Sámuel rokonságát csak ugy átalánosságban helytelenül alkalmazta a bíróság, mivel ezek sem az alapperbeui felperes keresetéről, sem az általuk említett kötelezvény részleteiről határozott tudomással nem bírnak. — Végre a marasztalási összegnek egy igen nevezetes részét az alapperbeli költségek képezvén, ezek meg a visszahelyezés megengedése esetére sem állapitathattak meg. Afőtszék a felebbezés folytán az első bíróság ítéletét, az előbbi állapotbani visszahelyezést átalában,az ügy érdemére nézve pedig azon módosítással, hogy alperesnő az alapperbeni marasztaló ítélet következtében végrehajtás utján kezeihez vett 5650 pftokat, ezen összeg után az illető kötelezvények keltétől az előbbeni végrehajtás napjáig számítandó 6%, ettől pedig az átalános összeg után ezen ítélet végrehajtásáig járó 4% kamatait, az előbbeni perekben felszámított összes költségek mellőzésével légyen köteles felperesnek visszafizetni, helybenhagyni találta. Indokok: Helybenhagyandó volt az első bírósági Ítéletnek az előbbeni állapotbani visszahelyezés megengedését illető része, mert azon perbeli eljárás, mely ellen felperes a jogorvoslattal kellő időben él, már a fenálló p. perr. szerint átalakítva fejeztetett be, és az első bírósági marasztaló ítélet, mely utóbb legfőbb bíróságilag helybenhagyatott, — 1854. apr. 3. a már életbeléptetett p. perr. alatt hozatott, különben is a váltótörvény szerinti kiváltságos eljárás polgári jogesetre nem volt alkalmazható, és ehhez képest, ha a per, az ideiglenes törvénykezés alatt lett volna is befejezve, a visszahelyezési. illetőleg újítási kérelem az 1836. 20. és 1840. 11. tcz. szerint, mint a melyek az 1849. nov. 3. kelt legf. rendelet által épségben hagyattak, lenne megbírálandó. A visszahelyezés alapjait, es pedig az ügyvédi mulasztást illetőleg az első bírósági ítéletnek ide vonatkozó részét helyben kellett hagyni, mert a perbeli előadásokból tisztán áll, de maga alperes beismeri : hogy felperesnek volt ügyvéde N. Ábrahám felperesi tanú kihallgatásánál jelen nem volt, és az A. B. C. alatti kötelezvényeknek, tanú előtti felmutatását sem szorgalmazta, ezen bizonyítási eljárás pedig jelen esetben elannyira lényeges és érdembe vágó volt, hogy felperesi ügyvéd e tekintetben a p. perr. 177. 178. §§ ban megadott jogával él, és azt kellőkép is igénybe veszi, — azon fontos körülmény, hogy az A. B. C. alatti kötvények 1850-ben is in bianca (fehéren) áruitattak, tökéletesen kideríthető lett volna, — és beismeri továbbá alperes, hogy felperesnek volt képviselője H. Hermann tanúnak kihallgatása ellen panaszt nem emelt, holott azt a p. perr. 155. §-nál fogva tehette, és a íénforgó körülmények közt tennie lehetett volna azért is, mivel ennek mulasztásával az ellenfél részéről felhozott tanú előadásának valódisága kétség alá nem vétethetett, és végre kiderül a periratokból, miszerint felperesi volt képviselő az A. B. C. alatti kötvényeknek valójában gyanús külalakját, és azon körülményt, mikép annak betáblázása, az állítólagos adósnak, t. i. felperesnek külföldön távolléte alatt, annak értesítése nélkül eszközöltetett, azon fontossághoz képest, melylyel e körülmények bírnak, ki nem fejtette, de sőt a betáblázási eljárás egyoldalúságát fel sem hozta; — ezen elősorolt ügyvédi mulasztások, a fenforgó ügybeli körülményeket tekintve lényegesek lévén, mint ilyenek az ügyvédi mulasztásból a visszahelyezést a p. perr. 360. §. értelmében megállapítják.