Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 37. szám - Néhány szó a törvénytelen gyermekek törvényesítéséhez 1. [r.]

147 járás már magában véve semmis, s ugyanazért a felülfolyam odásnak helyt adni nem lehetett. (Legf. tszéki döntvény 1859. dec. 29. 9314. sz. a.) Büntető-jogi esetek. 1. Isteni tiszteletre szentelt helyen elkövetett tolvajság (büntető törvénykönyv 174. §. II. r. c.) B.Leo fiatal izraelita kereskedő segéd ellen azon vád emeltetett, hogy ő 1859. aug. hó 2. Pesten T. városrészben, az izraeliták sinagogájában megjelenvén, esti isteni tisztelet tartáskor onnét zárt helyről 4 darab talizt (tiz parancsolat) és egy ezüst tálat 128 ft értékhen elsajátított. E vád alapján B. Leo, mint ki öt forintnál nagyobb összeget, isteni tiszteletre szentelt helyről tolvaj 1 ott el, az összeg értékérei (btk. 173. §.) és a tény mivoltárai tekintettel (174. §. c.) vizsgálat alá vétetett. Az alanyi tényálladékot megalapító vádtények következők valának : a) R. M. és más két nő, kik az izraelita egyház mellett laknak, tanúsították, hogy B. Leo ugyanazon este előttük ment el, az ablakból reá koczogtak is, de az, ki különben velők jó lábon áll, vissza sem nézett, hanem a nyitva levő templomba besikamlott és többé őt, bár a templom bezártáig vártak reá, visszatérni nem látták. (Bprd. 138. §. 7.) b) St. szállásadó, kinél B. Leo lakott, igazolta, hogy vádlott azon este későn jött haza, és midőn beeresztette,, azt vette észre, hogy melle és nadrágjának hátulsó része körül kitömve volt. c) St. szállásadó neje, ki B. Leóval közeli viszonyban állt, vallotta, hogy vádlott hazaérkezéskor nem akart lefeküdni, s midőn nevezettet vizsgálat alá vette, ünge alatt egy igen szép fehér talizt, gazdag aranyozott széllel vett észre, melyre vádlott azt mondta, hogy az sógoráé. (138. §. 10. p) d) Rendőrségi bizonylat szerint vádlott e cselekvény után két napig bujdoklott. e) Vádlott már tolvajság miatt büntetve lévén, oly személyiség, kiről, a reá terhül rótt bűntény föltehető. (Bprd. 281. §. 1. p.) Vádlott, jóllehet a reá terhül rótt bűntényt kereken tagadta, vád állapotba helyeztetett, s 1859. oct. 18. végtárgyalás alá került. A védelem főbb pontjai leginkább annak bizonyolására irányoztattak , miszerint a tolvajság nem isteni tiszteletre szentelt helyen követtetettel felhozva, hogy a tárgyak, melyek állítólag ellopattak nem az egyházból vitettek el, hanem az a melletti előszobák egyikéből; a kérdéses tárgyak ugyanis csak isteni tisztelet alatt állanak a sinagogában, és azok 1859. aug. 2. este tartott tisztelet után, mint máskor is, az előszobai szekrényekbe helyeztettek ; minélfogva azok nem isteni tiszteletre szentelt helyről vitettek el s igy nem oly helyen követtetett el a tolvajság. — Vedő szerint az elorzott tárgyakra sem lehet mondani, hogy azok „valamely egyház tulajdonát képező isteni tisztelethez tartozó tárgyak voltak 1 égyen, mert a vallomásokból kiderül, hogy a talizok egyes izraeliták tulajdonai; az ezüst edény pedig euy magánzó adománya, mely még addig rendeltetéssel nem birt az egyházi tárgyak között; igy jelen körülmények között nem lehet azt terhül felróni, hogy : vádlott által isteni tiszteletre tartozó helyről világi tárgy, vagy világi helyről isteni tiszteletre tartozó eszköz tolva j o 1 tat o 11 el; mert azok az egyház különös pártolása és védelme alatt nem állottak. A b —i tszék, a védelem főbb pontjait elfogadván, a kérdéses bűntényt közönséges tolvajlásnak s B. Leot a btk. 173.174. §§. II. d. pontja alá eső bűntényében bűnösnek mondotta ki, azonban nehezítő körülményül tudta be azt, hogy e cselekvény az izraelita nép vallásos érzelmeire birván hatással, azok sérelmei nem vétethetnek oly egyszerűeknek, mint más közönséges lopások, igy a 174. §. II. c. pontja, ha mint minősitvény elhagyatott is, de mint nehezítő körülmény felvétetett s igy vádlott a b. t. k. 178. §. értelmében egy évi súlyos börtönre ítéltetett. Az ítélet sem az államügyészség, sem vádlott részéről nem felebbe ztetett. 2. Határvonalak a rágalom bűnténye, és becsület biztonsága elleni vétség és kihágás között. (Btk. 209. 487. §§.). K. Rozália ellen vád emeltetett, hogy ő férjét 1858. évben kétféle bünténynyel terhelvén, ugyanis hogy az még 1853. évben hamis bankókat készített s 1857. évben lopásokat követett el, miután ezen büntettek, melyeket felsőbbi hatóságnál feljelentvén, azok nyomozására is szolgáltatott alkalmat, reá fogott bűntetteknek nyilvánultak, nevezett K. Rozália a btk. 209. §. értelmében rágalmazás bűntényét követte el. A vád megalapitatván 1859. dec. 30. a b—i tszék előtt végtárgyalás tartatott. K. Rozália tagadta a végtárgyalásnál , hogy ő férjét rágalmazta volna s azt állította, hogy ő oly bünténynyel terhelte csak nevezettet, mely valóságosan megtörtént, s az, mikép azon bűntény ki nem deritetett, csak a nem helyesen eszközlött nyomozásoknak tulajdonítandó. Igy hivatkozott több tanura, kik látták, mikép férjének Miskolczon, hol lakott, egy nagy szekrénye volt, melybe egy szék s egy asztal bele fért; hivatkozott más tanukra, kik többször rajta érték férjét, midőn azon szekrényből kilépett; és hivatkozott önmagára, vallván, mikép férjét egy és kétforintos bankjegyen dolgozni látta, míg vannak tanuk, kik tudják, hogy azon almáriom nyomozás előtt töretett össze s használtatott fel férje házi gazdája által. A tolvajlás iránt tett rágalmat akként kívánta elháritni, hogy ezt hallomásból tudja. A b—i tszék a két részből álló, K.Rozáliának terhül rótt vádat két külön cselekvénynek vette, és tekintettel azon körülményre, hogy K. Rozáliának férje ellen, 1858. emelt azon vádja, hogy az még 1853. évben hamis bankjegyeket készített, vádlott elleni vizsgálatra okot szolgáltatott, de a nyomozás annyira eredménytelen volt, mikép azt, miszerint a cselekvény hamis s reá fogott bűntényt képezne, állítani nem lehet, igy a vád annyira nem megy, hogy a 209. §. szerint, a rágalmazási bűntettre megkívántató tulajdonokat elérné^ vádpontra nézve a bprd. 287. §. értelmében bizonyítékok elégtelenségéből felmenté, de miután feljelentése boszu s harag jeleit viselé, — nevezettet a btk. 487. §. értelmében becsületsértésben mondotta ki bűnösnek. Ifj. E. S.