Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 22. szám

89 Vette, elállottak légyen : mert ez csak egyszerű gyanitás, mely az által sem igazoltatik, hogy a vevő N. j. 1853. évi mart. 9-kén 1599. sz. alatt folyamodványt és ugyanazon évben 1923. sz. a. Sz. J. ellen keresetet nyújtott be ezen birói árverés megsemmisítése végett; mert előszűr ezen kereset eredménye nincs kimutatva, és egy részről sem állíttatik,hogy ennek folytán azon árverési tettnek megsemmisítése megtörtént, és ő kötelességének teljesítése alól jogerejűleg felmentetett volua; továbbá, mert ezen csak Sz. J. ellen intézett keresetnek a végrehajtást intéző és a betáblázott hitelezők jogaira semmi befolyása sem lehetett. Mindenesetre a végrehajtást kérő T. J. továbbá az adós, ugy szinte az összes betáblázott hitelezők, és a vevő N. J. részéről világos kijelentésnek kellett volna létezni az iránt, hogy ők az 1852. évi árverési tényt hatálytalannak nyilvánítják, és az abból szerzett jogaikról lemondanak. Habár a betáblázott hitelező E. P. nem volt gátolva 1573 frtnyi követelésének biztosítására a jelzálogul lekötött háznak zálogolási becslését kérhetni és kieszközölhetni, minthogy ez által egy harmadik személy jogait nem veszélyeztette és nem sértette, ő mégis azon háznak előbbi s még jogerejében fenálló birói árveréséről tudomással birván, arra minden tekintet és a perrendtartás 520. §. határozatainak követése nélkül, az ujolag megalapított becsérték használatával jóhiszemben birói elárverezést ujolag nem kérhetett, és ez által a korábbi végrehajtást intéző T. J., a végrehajtást szenvedő, a betáblázott hitelezők, és az előbbi vevőnek N. J-nek , kinek még a perrendtartás 520. §-nál fogva elrendelt másod árverés esetében is jogában állt ennek megtörténte előtt kötelezettségét teljesíteni, és ez álta az újólagos árverést elmellőztetni, — j°gait meg nem sérthette vagy épen semmisithette. Ezen E. P. részéről beadott végrehajtási kérelemnek megengedése a polg. perrendtartásnak és fentnevezett személyek jogainak megsértése nélkül a bíróságok részéről, melyek az előbbi még mindig fenálló árverési tényről teljes tudomással birtak és birniok kellett, nem történhetett meg, minthogy azok ezen régibb árverési cselekvényt, csak azon puszta gyanitás alapján, hogy a hitelezők attól elállottak, nem mellőzhették. Annál fogva a két alsó bíróság végzései, melyekkel a kérdéses ház végrehajtási eladása az E. P. által képviselt intézet javára megengedtetett a perrendtartással ellenkezőknek és törvény elleneseknek tekintendők és azért az azoknak alapján végrehajtott árverési tett is semmis és érvénytelen, minél fogva a vételár felosztása végett rendelt tárgyalás önmagától megszűntnek tekintendő. Ellenben az árverést kérő E. P. tekintettel a már 1* 52-ben megtörtént és sem birói végzés, sem az összes érdekelttek, t. i. a végrehajtást kérő T. J. a végrehajtást szenvedő, az összes betáblázott hitelezők, és a vevőnek N. J-nek közmegegyezése által eddig meg nem szüntetett birói árverési tettre, azon kérelmével elutasítandó és a polg. perrendtartás 520. §-nak szabályaira utalandó lett volna; mi tehát most volt elrendelendő. (1858. dec. 22. 14,027. sz. alatti döntvény). Yitfás líérdéselc A csődtörvény 69. §-h o z. A csődügynek minél czélszerűbb s kielégitóbb elintézése végett elvül kell szolgálni annak, hogy a csődtömeg s hitelezők közti kiegyezés, s a csődnek ily kiegyezés általi bevégzése, végképi elintézése minél inkább könynyitessék s előmozditassék. E mellett azonban nem szabad mellőzni a jogosság érdekeit s igényeit, szükségeltetvén nevezetesen az, hogy az oly kiegyezés s csőd bevégzés egy érdek lettnek jogsérelmét sem vonja maga után; mi történnék p. o. ha valamelyik hitelező a kiegyezés s csőd megszüntetés létesithetése végett kényszeritethetnék arra, hogy követelésének egy részét engedje el. A régiek e tekintetben nem igen voltak szogoruak a jog kívánalmainak teljesítésében. Mind a régi német joggyakorlat, mind a római törvények raegengedék, hogy a hitelezők kényszeritethessenek az u. n. pactum praejudiciale kötésére, mely által t. i. követelésük egy részéről le kellé mondaniok. Sőt bár korlátolva, bizonyos esetekben azt még a nyugot gallicziai perrendtartás is megengedé, mint a közönséges törv. rend is. Miután azonban átalában elismertetett, miszerint ily eljárás világosan jogsérelmet foglal magában; csődtörvényünk 8. §-ban az ily jogsérelmes szerződéseket eltiltotta, az elengedés általi kiegyezést csak ugy engedvén meg, ha az illető hitelezők önkénytesen beleegyeznek. Ezen elvvel, mely a jogosságnak természetszerű kifolyása, szoros kapcsolatban áll csődtörvényünknek 69. §sza, mely a csődnek az összes hitelezők megegyezése általi bevégzéséről rendelkezik: s mely szerint ennél feltételül tekintendő, hogy mindenik hitelező megegyezett légyen a kiegyenlítésbe. Némely jogászaink e pontnál azon véleményben vannak, hogy itt nem az összes hitelezők öszhangzása, hanem már a többség is határoz; ugy hogy ha p. o. csak egy hitelező nem lenne hajlandó a kiegyezésre, ez nem szolgálhat akadályul a csődnek egyesség általi megszüntetésében. Es vannak esetek, midőn e véleményt magok a bíróságok is magokévá tették, és ily kiindulási szempontból ítéltek is, min valóban nem kevéssé lehet csudálkoznunk. Ha ugyanis azon nézet állna, akkor a fentérintett: pacta praejudicialia is érvényre emeltetnének. — Mert ha a csőd megszüntetés akkor is létesülhet, midőn minden hitelező bele nem egyezik, vagy csak egy is akad, ki hozzájárulását megtagadja; akkor azon megszüntetés csak az által eszközöltetik, hogy egyik vagy másik — meg nem egyező — hitelező kényszeritetik követelése egy részének elengedése általi kiegyezésre. Természetes ugyanis, hogy minden csődegyezkedés a körül forog, hogy bizonyos százalékok elengedése által a kiegyezés s csődszüntetés létesitethessék. A kiegyezésbe való beegyezés tehát feltételezi szükségkép a követelés egy részének elengedését, az ahhozi igényről való lemondást is. Tehát az, ki a csőd egyességbe való beegyezésre szoritatik, az követelése egy részének elengedésébe való megegyezésére is kényszeríttetik. Ez pedig nem más, mint a törvény valóságos szavai szerint: pactum praejudiciale, mi már polgári perrendtartásunk 446. §. által is tiltatik „hitelezőkkeli lealkudásnak, mely által követeléseik egy részének elengedésérekényszerite 11né n ek (pactum praejudiciale) s oha sincs helye", és mi következetesen a csőd törvény által is kizáratott. Ha tehát ez áll, mit kétségbe nem vonhatni, akkor állni kell annak is, hogy az egyesség általi csődszüntetés csak akkor foglalhat helyet, s csak akkor jogérvényű, ha abba minden hitelező szabadon beleegyezett, ha egy sincs közülök, ki a beleegyezést megtagadta volna. Mert mihelyt ez eset állna elő, akkor előállna a követelés elenge-