Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 16. szám

G5 a cs. k. pénzügyi ügyészség kívánatára ezen állítás igazságát hit alatt igazolni. Az indokok ezek: Az itt iránytadó magyar törvények n. m. az 1638. évi 35. t. cz., az 1647. évi 87. t. cz., az 1649. évi 16. t. cz. és a de divisione et successione szóló 37. sz. a. C.ir. döntvény világosan határozzák, hogy a városi fiskus örökösödése magszakadási fjetekben csak polgári földbirtokra (ad fundos immobiles civicos) szorítkozik ; miből jogosan következtet li lehet , hogy a végrendelet nélkül meghalt magszakadt V. József ingó hagyatékának, mint örökös nélküli vnágyonának az 1715. évi 25. t. cz. szerint a királyi fiskusra kell szállania. Azon körülmény, — hogy meghalt V. József hivatalnok, és pedig a beperlett városnál telekkönyv vezető (Urbarii Praefectus) volt és azért a városi törvényhatóság alá tartozott, — a pénzügyi ügyészség a végrendelet nélkül meghalt magszakadt V. ingó hagyatékát igénylő keresetének ellent nem állhatott, mert ő ezen hivatalos viszony által a szabad ember (persona libera) jellemét el nem veszté, és a beperlett városi község nem is állítja, annál kevésbbé bizonyitja, hogy a magszakadt városi polgár volt légyen. Minthogy tehát mind a két első bírósági ítélet ellenkezik a fentárint3tt törvények határozataival, a cs. k. pénzügyi ügyészség rendkívüli felülvizsgálatának helyt adni, és azon ítéleteknek megmásitásával a cs. kir. kincstár ráháromlási jogát V. József ingó hagyatékára nézve, mint törvényen alapulót elismerni kelleti. Ennélfogva a városi községelőljárói kötelesek V. József ingó hagyatékát meghatározni, és a pénzügyi ügyészség kívánatára reá meg is esküdni, minthogy a keresetlevél kérelme ezt tartalmazza, és a beperlett városi község azon felperesi állítást, hogy a V. városi község azon hagyatékának birtokában légyen, kétségbe nem vonta. Mind a három folyamodási biróságnáli perköltségeinek megszüntetését egyrészt az ítéletek különféiesége igazolja, másrészt hiánya minden jogalapnak minélfogva a panaszlottat, ki mind a két első biróságnál nyertes volt, a perköltségek megtérítésében elmarasztalni lehetne (a prrtartás 576. és 577. §§.)• (Legfelsőbb törv. döntvény 1858. nov. 9-ről 11568. szám alatt.) Külföldi törvénykezés. A ,Gazette des Tribunaux' egyik legújabb száma, melyet kaptunk, egy érdekes bűnvádi esetet közöl, mely több tekintetből a mi figyelmünket is igénybe veheti Egy esemény az , midőn ugyanazon bűntett iránt két vádlott jön elő , a bűnvádi törvénykezésnek rendesen egyik legszomoi ubb jelenete. Az eset ez. 1856 ban a calvado3Í kei ületbe n bizonyos Deschamps lövés által megsebesített, ki tettesül öszhangzólag vele volt D. társával Herischer t jelölte ki s vállá be. Ez először azon időben már hon ágyban léttét hozá fel igazolásul, s később elfogatásával elismerő, hogy akkor a helyszín közelében volt, de tagadá bűnösségét, állítva, hogy akkor onnan bizonyos Dassevillet látta eJfuúii, ki futása okát nem mondá meg, s kinek nője másnap neki szomorúan mondá, hogy férje fegyverét valakire kilőtte. Midőn azonban ez vizsgálat alá vonatott kitűnt, hogy több tanú vallomásaként D. azon időben már feküdt, hogy viseletében, külsején semmi változás sem volt, hogy fegyvere szakértők szerint egy hét óta ki nem volt lőve, és hogy Deschamps s társa határozottan vallák, hogy nem ő volt a tettes ; még ellenben Ők Herischert tettesül ismervén fel, ennek fegyvere újonnan kilövöttnek, s töltései a D. te3tében találtakkal hasonlóknak találtattak. Herischer tehát a jury által gyilkossági kísérletért 6 évi fogságra ítéltetett. S bár semmiségi panaszt nem emelt, mi bűnössége jeléül vehető, a közvélemény mégis ellenében, ki csendes s szelid viseletű volt, Dassevillet, egy nyers, durva, kicsapongó, már többször büntetett egyént, nyilatkoztafá bűntettesnek. És most csakugyan ugy mutatkozik , hogy H. egy szerencsétlen törvénykezési tévedésnek áldozatja lőn. Az elitélés után 18 hóra Dasseville nője a biróságnál megjelent azon nyilatkozattal, hogy H. ártatlan s férje a bűnös, hogy ez a tett éjjelén 10 óra tájban jött haza oly alakban, mi gyanúját mindjárt felkölté, kivált midőn férje elbeszéllé, hogy bizonyos egyén az erdőben meglövetett. Nem sokára férje neki be is vállá bűntettét azon hozzáadással, hogy egy széles fa mellett álván, ez személyének mássali összeté vesztésé re könnyen adhata alkalmat. E feladásnak teljes bizonyosságot a biróság nem adhata, mert lehető volt, hogy a nő férjének ismeretes durva bánásmódja s bántalmazásaitól akar végkép megszabadulni Midőn azonban a férj s nő szembesítettek, amaz ennek nyakába borult, és zokogva vállá be, hogy ő a bűntettes. És a bűnjelenetnek legrészletesb körülményeit is leirta, mindazon felkiáltásokkal és mondatokkal, melyek ott a támadó s megtámadott között váltattak. Önbevallását Das. azután is több izben ismételé. Es igy azon magyarázat s felvilágositás, mit Herischer elfogatása után adott, teljesen igazolva lettek. Midőn azonban Dasseville a sértettel szembesitetett, ez határozottan s minden kérdés nélkül erősité, hogy nem Dasseville lőtt reá, hanem H. s hogy ő bizton mondhatja, hogy nem téved. De mivel ő ugyanazon erdőben már többször tilosban találta Herischert, azt gondolhatni, hogy némi elfogultság lehete irányában, mi személyét állít hatá elő akkor is, midőn az nem volt jelen; főkép miután társa igen habozó volt vallomásaiban, nagy rettegést árult el, és gyönge kora által is inkább kitétetett a csalódásnak. Másrészt, miután Dasseville épen akkor több évre ítéltetett el tolvajlásokért, attól tarthatni, hogy ő, ki mitsem veszthete, könnyen akarhata szívességet tenni más bűne átvállalásával. De világos az is, hogy H. vagyoni helyzete semmi anyagi érdeket sem tűntethete fel, miért Das. oly áldozatra ajánlkozhata. — Ez okok folytán a bűn kivilágositás szükségessé válván, Das. csakugyan vád alá helyheztetett, a gyilkosság megkisérleteért. A jury azonban teljes erejűnek vévén a feuíorgó körülmények hozzájárultával is azon bizonyítékot, mely a sértett Deschamps s társa által a mellett tétetett, hogy Dasseville nem volt az, ki reájok lőtt, őt nem bűnösnek mondá ki, és igy Dassevillet felmenté e bűnvádja alól — A G o 11 d a m m e r által szerkesztett ,Archiv für Preussische Strafrecht' egyik ujabb füzetében Poroszország jogéletéből egy pár eset közöltetik, mik némely kételyes jogelvek fölvilágositására minket is érdekelhető befolyással lehetnek. A mult évben b'zonyos B. tudva lopott rezett vásárolt meg maga a tolvajtól C-től, ki tőle foglalóul 2 tallért vett fel. A vétel azonban a nélkül történt, hogy a réz vevő B-nek birtokába átadatott volna. Ugy, hogy C. ez alkalmat felhasználva ugyanazon lopott rezett egy harmadiknak adta el. Ezen ügy a biróság elébe került, hol legelőször is azon kérdés merült fel, váljon B orgazdaságot követett-e cl, tehát váljon az orgazdaságnak szükséges kellékéül tekintendő-e, hogy a vevő a lopott dolognak birtokába jusson. Az első biróság B-t fölmenté azon nézetből, mikép az orgazdaság hatálya csak akkor kezdődhet, midőn a tolvajnak a dolog feletti pbisikai rendelkezése megszűnt; és igy maga az egyezkedés a tolvaj s egy harmadik közt utóbbit orgazdává nem teheti. Az államügyészség semmiségi panasza folytán a legfőbb törvényszék öszhangzólag szinte azon elvet mondotta ki: hogy birtokba vétel nélkül maga a vételi szerződés még nem képezi az orgazdaság bűntettét. (1858. jul. I. ). Magában a szerződés csak az orgazdaság kísérletét képezheti, mi azonban a porosz törvények szerint büntetés alá nem tartoz'k — Azt hisszük, hogy ez elvet törvényhozásunk szempontiából szinte nem lehetne máskép ily esetekben eldönteni. Bünt. törv. 477. §. szavai erre nuüa'.iak, ámbár külön e vitás kérdés felett legfelsőbb