Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 26. szám

106 vánkönyvekbe be nem iktatott bérlő az új tulajdonosnak engedni tartozik, de jogosítva van a bérbe adótól — az előbbi tulajdonostól — szenvedett kárára s megszűnt hasznára nézve tökéletes elégtételt követelni. Itt tehát a lényeges és eldöntő kérdés abban központosult: váljon a be nem iktatott s az új tulajdonos által felmondott bérlőnek van-e a volt tulajdonos ellen kártérítési keresete akkor is, midőn a bérlő a kérdéses háznak eladásába önkényt, szabadon megegyezését nyilvánította? és e kérdés iránt különböző vélemények s bírósági határozatok is merültek fel. Némelyek azon nézetben vannak, hogy az adott beleegyezés nem szolgálhat akadályul, miszerint a bérlő kármentesítési igénnyel birhasson, s ennélfogva a polgári törv. 1120. §-ra hivatkozhassék. Mert a bérlő kizárólag és tisztán csak az iránt nyilatkozott, hogy nem bánja, ha az általa bérben tartott ház eladatik, tehát megegyezését csupán az elidegenítési tényre szorította. Ezt annál is in kább tehette, minthogy tudván, miszerint joga nyilvánkönyvekbe beiktatva nincsen, a polg. törv. 1095. §. által biztosított kedvezményben nem részesülhet, tehát az új tulajdonosnak, ha felmondana, engedni tartozik. Az azonban, hogy beleegyezését nyilvánitá az elidegenítésbe, mit ugy sem akadályozhatott, még nem semmisítette meg az eladó irányábani kártérítési igényét; mert e jogáról azon nyilatkozatában semmi említést sem tőn, arról tehát világosan le nem mondott. Az első bíróság e nézetet osztotta, és a polg. törv. 1120. §. alapján a házbérlőnek kártérítési kereset jogát megalapította s megítélte. E nézet ellenében azonban sokkal fontosb és nyomatékosb okok állanak. Az nevezetesen, hogy azon beleegyezési nyilatkozatnak okvetlenül ki kell a kártéritésrőli lemondásra terjedve lenni. Mert más értelme nem is lehetett, sem a beleegyezés végetti felszólításnak, sem a beleegyezési nyilatkozatnak. Nem lehetett azon értelme, hogy a ház elidegenítésébe beleegyezzék; mert arra, hogy az elidegenítést gátolhassa, hogy annak ellenmondhasson; nem volt joga. A bérlőnek még akkor is, ha bérlési szerződése be van iktatva, csak odáig terjedne joga, hogy az új tulajdonos irányában is folytathatná s bevégezhetné a szerződési évek lefolytáig bérlését; és nem terjed arra is, kogy a bérlett háznak másra ruházását gátolhatná; a polg. törv. 1095. §-sza, mely itt kiindulási alapul szolgál, erre nem adván jogot. Annál kevésbbé gondolhat erre egy oly bérlő, ki dologbani joggal nem fs bir, szerződése beiktatásának elmulasztása folytán. — Valamint tehát a megegyezés végetti felszólítás —- az előbbi tulajdonos részéről —• nem irányoztathatott arra, hogy az elidegenítés megengedése nyeressék meg;ugy hasonlag a bérlő részéről tett nyilatkozat sem bírhatott az elidegenítés engedélyezésének értelmével. — Ha pedig a felszólításnak s nyilatkozatnak ezen értelme nem lehetett, akkor csak egyedül azon értelmének kellé lennie, hogy a kártérítési igény megszüntetését eszközölhesse. A beleegyezésrei felszólításnak azt czélozhatta, mikép beleegyezzék a bérlő akkép, hogy azután a még hátralevő bérlési idő tekintetéből kármentesítési igényt ne támaszszon. Hasonlóan a beleegyezési nyilatkozat is csak azon értelemmel bírhatott, hogy az elidegenítés történhet a nélkül, hogy kárpótlási jogát később érvényesíteni kívánná. Ennek kellé értelmének lenni, mert a bérlőnek joga tovább nem terjed, tehát tovább már nincs is alap s lehetőség, mire belegyezését adhatná. A bérlő tehát azzal, hogy az eladónak beleegyezését adta, azt nyilvánította, hogy kármentesítési jog igényéről, melyet az 1120. §. ád, lemond. Annál is inkább, minthogy a tulajdonos által felszólhatván, ezzel egyenes s közvetlen alkalom nyílt arra, hogy jogigényének fentartása végett nyilatkozzék, hogy annak lehető csorbítása ellen óvást tegyen, szóval hogy beleegyezéséhez azon feltételt nyíltan kösse, mikép kárpótlási jogához ragaszkodik. Miután bérlő ezt nem tette, hallgatag kifejezte, hogy kártérítési igényét nem akarja érvényesíteni. — A főtörvényszék szinte e nézeteket osztotta és felperes bérlőt elutasította. (1857. 13,275. sz. a.) kimondván, hogy az igényelt kármentesítéshez nincs joga, az tehát neki meg nem adathatik. A legfőbb törvényszék a főtörvényszéki ítéletet megerősitetse; kimondván : mi k ép a bérlőnek a ház eladásába adott beleegyzése nem bírhatott más értelemmel a tulajdonos részére, mint csak azzal, hogy a bérlő nem vonakodik bérlői jogáról minden kárpótlás nélkül lemondani; mert ha a bérlő azt igényié, akkor lett volna ideje s alkalma nyilatkozni, hogy a tulajdonosnak alkalmat nyújtson vagy a ház eladását, miről szó volt elhalasztani, vagy a bérlő jogait egyességileg biztosítani; tehát ily esetben a polg. törv. 1120. §. nem alkalmazható. (Legfels. törv. döntvény 1857. okt. 28. 10110. sz. a.) Vegyesek. Megjelent a bir. törv. lap IX., X. és Xí.[darabja. A IX. dar. tartalma: (kiadva mart 16.). 36. sz. Közoktatási miniszt. rendel. 1859. febr. 21-ről, mely szerint a es. k. jogacademiak nyilvános és pedig mind rendes, mind rendkívüli hallgatói a tanpénzt minden félév első havában előre kötelesek lefizetni; különben ha mentességüket nem igazolják, kizáratván. 37. sz. A hadsereg főparancsnokságnak körrendelete 1859. évi febr. 23-ról a birói tilalom és végrehajtás megengedhetőségéről a főtisztek fizetéseire magán adósságok folytán. 3S. sz. Bel- és igazságügy miniszt. rendelet 1859. évi febr. 24-ről kiható Erdélyre, mely által a folyamodási határidő a földbirtokok tagosítása, és a határok úrbéri rendezése végett 1862. június hó végéig meghosszabbittatik. 39. sz. Pénzügy miniszt. rend. 1859. évi mart. 2-ról Erdélyre, miszerint a kapniki és abrudbányai bányabiztosság megszüntetik és udvarhelyi-é kiterjesztetik. 40. sz. A pénzügy miniszt. és hadsereg főparancsnokság 1859. évi mart. 5. rendelete kiható a határőrvidékre, az 1850. évi aug. 2-ről kelt törvény (bir. t. I. 329. sz.) kiterjesztéséről a határőrvidéki házközösségekre. 41. sz. Pénzügy miniszt. kibocsátvány 1859. mart. 8. a cilli-i fővámhivatal nevezetének megerősítéséről. A X. darab (kiadva mart. 19.) tartalma. 42. sz. Pénzügy miniszt. kibocsátvány 1859. mart. 15-ről egy mellékvámhivatal fölállításáról a horvát-tótországi pénzügyi igazgatóságban létező Szerb helységben. 43. sz. Miniszt. rend. 1859. évi mart. 16-ról, mely a fegyverek, fegyveralkatrészek, lőszer, salétrom , kén és ólom külön engedély nélküli be- ki- és átvitelét az idegen olasz államok, a Schweiz és tenger felé szigorún eltiltja. 44. sz. A keresk-, ipar- és közép, miniszt. rendelet 1859. évi mart. 16-ról a 3 kros levéljegy és újság bélyegjegyek eddigi színének megváltozása iránt. 45. sz. A kül-, pénzügy- és keresk. miniszt. rend. 1859. mart. 18-ról Modenával 1857. okt. 15-kén kötött vámegylet megszüntetéséről. XI. darab (kiadva mart. 24) tartalmazza 46. szám a. 1859. mart. 12. cs. ny. parancsot az egész állam területére a bíróságok fel e 1 ő s é g é r ő 1 s ide tartozó panaszok (syndicat) körüli eljárásról. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Pesten, 1859. Nyomatott B eimel J. és Kozma Vazulnál.