Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 13-14. szám - Idegenforgalmunk csődje

hogy a pápa valamelyik uralkodónak koronát ad, akkor az Jézus földi helytartójától kapott olyan bizonyítványt jelent, hogy annak a koronának a viselője „Isten kegyelméből" való uralkodóvá válik, akinek őszintén kell is hinnie ebben és hivatásában. Nem hasonlíthatjuk az akkori kort össze a mai felfogással, amikor ez az „Isteni kegyelméből" való hit már formasággá degradálódott, legfeljebb egynémely modern diktátor mszi magáról, hogy ö Isten küldöttje és így népének megváltója, s köveiéi személye számára szime isteni imádatot, hz nagy különbség az akkori korral szemben, mert a kereszténység akkori foka mellett valóban mély vallásosság és tiszta hit uralkodott. S ha Rómának az ilyen korona-adományozással más célja is volt, mint Jézus igéjének terjesztése, így egész biztosan világi hatalmának növelése is, ez auomanyozásokkal erősebb kapcsokkal akarta magához fűzni az egyes nemzeteket, kétségtelen, hogy Szent István királyunk mélyen és őszintén átérzett hitéuól fogadta el a koronát és ebben tisztán Isten kegyelmét és kijelölését látta. Mert ha ő ugyan már apja udvarában szítta magába a kereszténység eszméit, nem kétséges, hogy hite őszinte és mély volt. Hiszen nem vezethette őt sem a becsvágy, sem anyagi emelkedésnek a vágya, miután ő éppen oiyan erős és hatalmas, törzsének, nemzetének legfőbbje lett volna anélkül is, ha nem tesz koronát a fejére s a régi vezérekhez híven uralkodott volna nemzete felett. Róma hatalma akkor indult fejlődésnek, a latin birodalom romjain felépült új nagy birodalmak mind a keresztény kultúra átvételével véltek legjobban megszervezni államaikat és Jézus igéinek hirdetői, Róma követei, a papok egységes szellemben keresték fel mindezeket az udvarokat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint éppen az „Intelmek" reánkmaradt szerkezete, amely tisztán magán viseli az akkori papi foglalkozás ismérveit, sőt kimutatható, hogy azok az „Intelmek", amelyeket Szent István fiának, Szent Imrének szánt, kisebb-nagyobb változással, néhol azonban teljesen egyező szöveggel feltalálható Nagy Károlynak Lajos fiához intézett intelmeiben. Ugyanezek a hasonlóságok mutatkoznak meg Nagy Károly és Szent István törvényeinek a latin fogalmzásaiban is. Mindez csak azt bizonyítja, hogy Róma nemcsak a keresztény vallással ajándékozta meg a birodalmat, hanem keresztény erkölcsi szabályokkal is. Szent István alkotmányosságának egyik legkiemelkedőbb és egyben örökletes formái mutatkoznak a vármegyei kerületek felállításában. Ez akkor sem szolgált más célt, mint a közigazgatás helyes kötelékeinek a felépítését. A közigazgatás egyes központjait, valamint az országvédelem gócait jelentették a várkerületek felállítása. S ebből fejlődtek ki később az igazi alkotmányosság védbástyái. Akkor még csak közigazgatási és országhatárvédelmi szervezetet jelentett a későbbi fejlődés töltötte meg ezeket a kereteket az alkotmányosság legszebb elemeivel. Ugyancsak megdönthetetlen bizonyítéka az alkotmányosságnak és ennek a felfogásnak az érvényesülésére Szent István egész uralkodása alatt az, hogy amikor utódaiként gyenge királyok következtek, akkor a hanyatlások mindig az alkotmányosságtól való eltérésekben nyilvánultak meg. Ezek a gyenge királyok alatt tudtak az egyes hiú főurak naggyá válni és hatalmukkal éppen az alkotmányosság ellen véteni. E visszaélések ellenhatásaiként fejlődtek ki olyan törvények és rendelkezések, amelyeket királyainknak statuálniok kellett, hogy határtszabjanak a visszaélő nagyok túlkapásainak és minden egyes ilyen rendelkezés arra volt hivatva, hogy megvédje a kicsiket és az elnyomottakat. Tagadhatatlan, hogy Szent István uralkodása alatt ezek a gyengék az ő védelme alatt állottak, s éppen ő volt az, aki túltéve magát azon, hogy csakis az egyes ősfoglaló családok leszármazói bírjanak bizonyos előjogokkal, emelt fel olyanokat, akik bizalmát bírták, akik ót hűséggel szolgálták s adott nekik birtokot, nevezte ki őket az egyes várkapitányságok vezetőivé. Ö egy új kiváltságos osztályt iktatott be az ország társadalmába, akik csakis tehetségükkel érdemelték azt ki és nem származási előjogaikkal. Azokban a sorokban, ahol „Intelmeiben" arról szól, hogy az idegeneket jól kell fogadni, nem szolgált más célt, mint védelmet adjon azomak, akiket ö hívott be, hogy népének a kultúrát terjesszék, mert ezek ellen a nép nagy része gyűlölséggel viseltetett. Hiszen ebben a korban indult meg az agrárkultúra is, a papok, szerzetesek voltak azok, akik a népet oktatták az okszerű földmüvelésre, mert ekkor még a nomádélet szokásai dívottak főleg a népességnél és szükség volt arra, hogy a birtokforgalom is stabilabb helyzetoe jusson, kezdett a föld értekesebbé válni, ami annakelőtte csak arra szolgált főleg, hogy az állatállománynak legelője legyen. IV. — Szent István korának jogalkotása külön tanulmány keretét kívánja meg, azonban ezekből egyedül is olyan társadalmi és kulturális következtetéseket tudunk levonni, amelyek tisztán mutatják annak a kornak a primitívségét és különös felfogasát, amikor a főbenjáró bűnöknek büntetései főleg az anyagi szolgáltatásban jelentkeznek. Tehát a társadalom az ellene vetőket elsősorban is pénzzel és marhákkal bünteti. Nagyon fontos szerepet játszik és ugyancsak egyik formája a büntetésnek, a bőjtölésnek az elrendelése. Általában keresztülhúzódik egész akkori jugalkotásunkon az erős vallásosság, továbbá ennek a vallásosságnak az erős védelme. A papok ki vannak véve a bíráskodás alól, őket csak egyházi hatóság büntetheti. Biztosította népének sajátos nemzeti vonásainak minden korokon kérésziül való érvényesülését, így az alkotmányosság folyamatát is, márpedig ennek elindulása az ő uralkodásától számítódhatik csak. Lehettek az ö fellépésétől kezdve ennek a nemzetnek emelkedései, süllyedései, voltak szabadok és elnyomottak, de minden vihart túlélőén itt ál! e kis maroknyi magyarság teljes erejében és jövőjébe vetett vak bizalmával. S nem merült el egyik környező hatalmas néptengerbe, akár a germán, akár a szláv tömegekről legyen is szó és ezt csakis annak köszönheti e nép, hogy első királya úgy építette fel e hazának alapjait, hogy az idő- és értékálló legyen és alakuljon is bármiképpen a jövő, ez a nemzet első királyával váltotta meg életjogát ehhez a földdarabhoz itt a Dunamedencében, s fog fennmaradni addig, amíg világ a világ, Szent István utódai ragaszkodni fognak ezután is nagy őseik emlékéhez és azok alkotásaihoz. Amíg ez a nemzet ezen az úton fog tovább is haladni, hűséggel és tisztelettel őseinek nagy müvéhez, addig biztosítva is lesz fennállása éppen úgy, mint a nálánál sokkal nagyobb területet birtokló más nemzeteké. Az alkotmányosság a világító fáklya ezen az úton és a keresztényi hit és erkölcs pedig a biztosítéka a nemzet fennmaradásának. Ezért nem térhetünk el a jövőben sem egyikétől e kellékeknek. Erre tanít bennünket Szent István kora. 116