Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 13-14. szám - Idegenforgalmunk csődje

két törvénykönyve: hosszú kulturális multat enged sejtetni, amiről azonban a Szent István korabeli magyarságnál még nem lehetett szó, hiszen az ő korában nemzetünk még esak alig 100 éve telepedett meg az új hazában és ez az évszázad is örökös küzdelmekben telt el a Nyugat és Kelet ütközőpontján. Ha tehát a szentislváni jogalkotás nélkülözte a folyamatos kifejlődéshez szükséges hosszabb idő elteltét, úgy kétségtelen, hogy ezt a történeti fejlesztő tényezőt valami másnak kelleti helyettesítenie. Ez a „más" nyilvánvalóan a nemzet vezérének elhivatottsága volt. Elhivatottnak kell tekinteni azt az államfőt, aki nemzete jogéletében egy emberöltő alalt, kellő történeti előzmények nélkül olyan mélyreható változási képes előidézni, mely 900 esztendő elmultával is maradandó és mindmáig államéletünk alapját képezi. Elhivatottnak kell tekinteni azt az államfőt, aki korának forrongó eszmeáramlatai közül csodálatos éleslátással tudta kiválasztani épen azt, mely a legmaradandóbbnak bizonyult: a kereszténységet. Erre az örökéletű fundamentumra azután olyan épületet sikerült emelni, melynek erős pillérei mai napig is biztosan támasztják alá nemzeti életünk horizontját. # fstván 997-ben kerüli a magyar nemzet élére. Atyja, az utolsó Árpádházi fejedelem már 25 évvel azelőtt felvette a keresztségét és gyermekeit is erős keresztény szellemben nevelte. Ezt a szellemet juttatta kifejezésre István is, amidőn megfogadta, hogy nemzetet is Krisztus táborába vezeti, mert jól tudta, hogy ezzel olyan bidat létesít Nyugat és a magyar nemzet között, melyen át az erkölcsi és ennélfogva a kulturális fejlődés eszméi kiapadhatatlan módon fognak hozzánk is áramlani. Sorra létesítette a magyar püspökségeket (élte végéig tizet) és ezeket az esztergomi érsekség főhatósága alá rendelte. A kereszténység erkölcsi normáin nevelkedő fiatal mai;var nemzet így vált alkalmassá az európai értelemben vett állameszme befogadására. A magyar nemzet számára tehát a keresztség felvétele nem csupán vallási kérdés volt, hanem nemzeti önállósulásának egyetlen lebetősége. Alig négy év alatt már olyan eredményeket mutatott fel az ifjú király, hogy II. Szilveszter pápa kitüntetésül és jutalmul királyi koronát küldött számára. Az 1001. évben, Nagyboldogasszony napján, koronáztatta meg magát István király és ettől kezdve még 37 esztendőn keresztül kormányozta nemzetét. Ennek a kormányzatnak páratlan nehézségekkel kellett megküzdenie. A középkor történeti fejlődésének zűrzavarában a X. század közepe táján bizonyos tisztulási folyamat vált észrevehetővé. Nyugatról és Keletről két új nagyhatalom volt kialakulóban: a Német-birodalom és Bizánc. Midőn a németek az osztrák őrgrófságot megalapították, Bizánc pedig már Bulgáriának nagy részét is bekebelezte: a magyarok e két ellentétes nagyhatalom közvetlen szomszédságába kerültek. Közelálló volt az a veszély, hogy a nemzeti mivoltában még meg nem erősödött és a kalandozásokban amúgy is meggyengült magyarság elvész a két nagyhatalom érdekkörében és elveszíti nemzeti önállóságát, mielőtt még önálló történeti fejlődése tulajdonképen megindulhatott volna. Nem üres frázis azt állítani, hogy ebben a válságos időpontban a Gondviselés küldött nemzetünknek olyan erős kezű, élesen látó államföl, mint István király volt. Helyesen állapítja meg Yáczv Péter, hogy „az a keresztény királyság, melyet Szent István a nomád törzsszervezet romjain megalapított, ugyanarról a politikai érzéktől és bölcsességről tanúskodik, mini amely a honfoglalás hősében, Árpádban nyilatkozott meg. Az a keresztény szellemű, de saját ságaiban a keleti eredetet eláruló monarchia, melyet az Árpádok a Kárpálok (ivében megteremtettek, napjainkig szóló bizonyítéka nem csupán a pusztai népek politikai érzékének, de egyben kulturális fogékonyságuknak is." Miután az eddigiekben megkíséreltük a szük helyhez mért rövidséggel beállítani Szent István alakját és jelentőségét korának történelmi helyzetébe, —• vizsgáljuk meg most közelebbről, hogy milyen módon és eszközökkel sikerült az első magyar királynak népünk számára nemzeti létet biztosítania. * István jogalkotásait úgynevezett „dekrétumai" tartalmazzák. Ezek a dekrétumok tulajdonképen törvénykönyvek, (törvénygyűjtemények) melyeket három kútforrásból ismerünk. A legkorábbi kútfő az úgynevezett admonti kódex, melyet a stájerországi Admont községben lévő ódon bencés apátság könyvtárában találtak meg 1849-ben. Ez a kódex Szent István törvényeinek a XII. századból származó kéziratát tartalmazza. A második kútfő az úgynevezett Turóczi-féle kódex, melyet a bécsi udvari könyvtár kéziratai között őriznek. Szerzője Turóczi János jogtudós, Mátyás király hivatalnoka, aki „Ghronica Hungarorum" című 1488-ban megjelent munkájában a magyar nemzet addigi történetét írta meg. A harmadik kútforrás az úgynevezett llosvai-kódexj mely Ilosvai István egri prépost 1544. évben kelt kéziratát tartalmazza. A magyar Corpus Juris hivatalosan elfogadott szövege a fenti három kútfőtől némely árnyalatban eltér ugyan, anélkül természetesen, hogy a törvénykönyvek értelmén lényeges változás esnék. A Corpus Juris a szentistváni dekrétumokat két könyvben teszi közzé. Az első könyv 10 fejezetre (caput) oszlik, az egyes fejezetek pedig több paragrafusra. Érdekes ennek a törvénykönyvnek szokatlan, mondhatnók: irodalmi formája. A nagy király kedves fiához, szent Imre herceghez intézett intelmek alakjában foglalja össze „tanításait és parancsolatait". Az első könyv „előljáró beszéde" az államfői bölcsesség és az emberi nagyság oly klasszikus megnyilvánulása, hogy legalább 1. §-át szószerint adjuk közzé a következőkben: „A szent Háromság egy Isten nevében! Mélyen érzem, hogy valamit Isteni az ő akaratából teremtett és bizonyos eleve látó végzéséből elrendelt, mind a kiterjedt mennyég boltjai, mind itt e széles földi téreken, mindent az okosság törvénye éltet és igazgat; látom jól, hogy amit az élet javára s tisztességére Isten kegyelme adott, úgymint girályságot, föbíróságot, hadnagyságot, ispánságot, főpapságot és egyéb méltóságokat, mindazt részint isteni parancsolat és rendelés, részint a törvény, részist bírák, részint a polgári jog hatalma, részint a jobbak és vénebbek tanácsa és javallata intézi, oltalmazza, osztja és alkotja; tudom bizonyosan, hogy minden renden valók mindé111