Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1938 / 13-14. szám - A főváros iskolaorvosi intézménye
Á főváros iskolaorvosi intézménye Irta : HEGYI ZSIGMOND dr. orvos-paedagógus A világháborúban semmi sem volt olcsóbb az emberi életnél. Ha ennek a természetellenes és elszomorító értékdevalvátiónak az okát kutatjuk, úgy azt, végső elemzésben abban találjuk, hogy az emberiséget egy lelkikór szálilta meg, melyet: „nem hagyjuk magunkat, már minden mindegy" és más néven is neveztek és amely elhomályosította a tisztánlátást, megszüntette a felelősségérzést. A kataklisma lezajlása után jött a gyors, menekülő kijózanodás. Szerte a világon tért hódít rendkívüli iramban az emberi élet megbecsülése és ami ezzel egyértelmű az egészség fokozott értékelése. Úgy tűnik, mintha az emberiség önmagát akarná expiálni. amint kollective elveszejtett életet, vért és egészséget, most aztán hatalmas, az egész társadalomra kiterjedő sociális gondozással siet jóvátenni vétkes mulasztásokat. A nagy igyekezet tengelyében az a gondolat áll, hogy testileg és lelkileg egészségesebb, erősebb és ellenállóbb nemzedéket neveljünk és hagyjunk magunk után, már csak azért is, mert a magyar népnek még sokáig kell nagy küzdelmet folytatnia a jobb életért, a nem is oly rég megvolt, de egyik napról a másikra elvesztett boldogulási lehetőségért. Általánossá válik a köztudat, hogy népünknek az ország megcsonkítottságában csak úgy van jövője, ha a nemzet egyetemességének energiafokozását az egyedek szellem, erkölcsi és fizikai értékességének emelésével biztosítja. A háború előtti caritativ és curaíiv felfogást felváltja társadalmi vonatkozásban a sociális, orvosi vonatkozásban a praeventiv, azaz megelőző felfogás. A praeveníió nem más, mint tervszerű intézkedésekkel keresztülvitt, gazdaságos egészségvédelem, mely kiterjed a fogamzás pillanatától a születésen át az egyén egész életére. Tehát két részre oszlik. A születés előtti: praenatalis és a születés utáni postnatalis egészségvédelemre. Ez utóbbi gerincét az iskolai egészségvédelem képezi. Hazánkban a kötelező népiskoláztatást az 1868. évi XXXVIII. t.-c. mondja ki és már az 1876:XIV. t.-c. kötelezi a hatósági orvosokat, hogy a tanulók egészségére felügyeljenek. Nemsokára a világviszonylatban is kiváló magyar higiénikus, Fodor József a fejlődésben lévő, testileg és lelkileg formálható iskolásgyermekek egészségvédelmére intézményes iskolaorvosi működést sürget. Hosszú és tanulságos az út, mely Fodor Józseftől Budapest székesfőváros törvényhatóságának 1925-i intézkedéséig vezet. Ebben az évben határozza el a törvényhatóság, hogy valamennyi községi iskolája számára megalkotja az iskolaorvosi intézményt. A fővárosnak ezen intézménye 290 közoktatási intézetre terjed és pedig 88 kisdedóvó, 121 elemi iskola, 53 polgári, 10 felső keresk. iskola, 2 reáliskola, 4 leány középiskola, 5 női ipariskola, 3 keresk. szaktanfolyam, 1 — 1 kertgazdasági tanfolyam, kertészképző iskola, háztartási és mezőgazdasági tanfolyam, valamint 4 önálló iparostanonciskola és 1 kereskedő tanonciskola, — összesen mintegy 100.000 tanulóval. — Aalamennyi iskola 64 iskola-egészségügyi körzetre oszlik és így 1—1 körzetre kb. másfélezer tanuló esik. Az intézmény teljes egészsében megvalósítja Fodor József eszméit azis kolai gyermekvédelmet illetően. A községi iskolákba beiratkozott minden egyes tanuló állandó és rendszeres gondozás alatt áll. Az iskolaorvosok a körzetükbe tartozó tanulókat tetőtől talpig megvizsgálják, vizsgálati leleteiket a minden növendék számára felfektetett törzslap megfelelő rovatába bevezettetik. Szükség esetén iskolai szakorvosi vizsgálatot vesznek igénybe, pl. szemészt, gégészt stb. Rendelkezésre áll röntgen és laboratórium. Ezeken kivül van a fővárosnak iskolafogászata, sportorvosi tanácsadója és szív-vizsgáló állomása. Az iskolaorvosok gondos és lelkiismeretes munkájának közvetlen célja a gyermekben esetleg lappangó kóros elváltozások és fejlődési rendellenességek idejekorán való felismerése. Hogy minő jelentőséggel bír egy látási rendellenesség, egy orrsövényeiferdülés, vagy gennyes mandulák idejében való műtevése, nem szorul bővebb magyarázatra. Hiszen egy gennyes fog is, mint gócfertőzés súlyos belső, szervi betegség oka lehet. Sőt, szinte megdöbbentő hatású eredménnyel járt a tanulók átvizsgálása gümökór, vérbaj és kankó szempontjából. Kiderült, hogy tekintélyes százalékban szerepelt mindhárom fertőzés a tanulóknál, amint ezt Neuber debreceni egyetemi tanár az első osztályú, tehát 6 és 7 éves gyermekek kivizsgálásánál is kimutatta. De álljon itt a főváros iskolaorvosi intézménye vezetőjének, Csordás tiszti-főorvosnak az egyik tanév iskolaorvosi munkájáról szóló rövid statisztikai kimutatása: Az 58 iskolaorvosi és 4 iparostanonc körzetben 96.616 tanuló orvosi felügyeletét látták el az iskolaorvosok. Szakorvosi vizsgálatra küldtek 22.077 gyermeket, a tüdőbeteggondozó intézetekbe pedig 20.898-t. Activ tuberculosisa volt 355 és inactiv tüdöbaja 7.550 tanulónak. A tanulók között 4.097 heveny fertőző megbetegedés fordult elő. Ezenkivül volt 21 fertőző és 32 nem fertőző trachoma, 2.633 szívbaj és 127 epilepsia. Első segélyben részesítettek 6.060, kórházba szállíttattak 369 tanulót. Gyógytornára járt 5.200, torna, rajz, ének és kézimunka alól felmentettek 5.500 tanulót. Az iparostanonc-iskolában működő iskolaorvosok 8.072 tanoncot törzslapoztak, akik közül 2.599 első izben volt iskolaorvosi vizsgálaton, miután olyan iskolába jártak, ahol 91