Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 7-8. szám - A telepités pénzügypolitikai vonatkozásai

Nincs szükség városi gyógyszállóra a Tabánban! — Mikor lesz vége az oktalan „idegenforgalmi" pazarlásnak ? Mindenesetre igen örvendetes, hogy a Kereskedelmi Bank hajlandó 5 millió pengő hosszúlejáratú kölcsönt adni a főváros közönségének, habár ezen nem múlik a dolog, mert ahogyan mi ismerjük a nagytőkét, elmondhatjuk, hogy ad az szívesen sokkal többet is a fővárosnak kölcsön hosszú időre, mert ez jó befektetés, (őszintén szólva nem értjük, hogy miért éppen a Kereskedelmi Bank, amikor ugyanezt megtehetné a Községi Takarékpénztár is?!) De nem is erről van szó, hanem arról, hogy amióta csákány alá került a Tabán néven ismeretes városrész, azóta csak ömlenek ki a milliók e címen a főváros pénztáraiból és most ime újra előállottak egy ,,ideális" megoldással. Hát ez minden, csak nem ideális. A főváros nem vállalkozhat olyan gazdasági gestiókra, amelyek már természetüknél fogva is kizárólag a magánvállalkozás körébe tartoznak. Ne tessék ráhúzni erre azokat az unos-untalan hangoztatott jelszavakat, hogy „idegenforgalom" és „Budapest-fürdőváros". Mert minden közületi megterhelés, ami végeredményben a polgárok adófilléreiből rekrutálódik, amit ezekre a jelszavakra költenek el, nagyon rossz befektetés. Mert ha arról volna szó, hogy a főváros beruházási programját akarja növelni azért, hogy munkaalkamakat teremtsen, az ellen csak azoknak lehet kifogásuk, akik sehogyan sem akarják megérteni a mai időket, amikor igenis szükség van a közmunkákra, de legalább legyen meg ennek az az ellenértéke, hogy az így elfolyó pénzek hasznos beruházásokra költessenek. Csak hirtelen példakép előrántva, sokkal célirányosabbnak tartanok a távfűtés megépítését, mint egy olyan gyógyszállónak a felhúzását, amelyik még elkészülte után is örökös anyagi nyűgöt jelentene a főváros költségvetésére. Hiszen a főváros nagyméretű, valóban szép és párját ritkító fürdőkultúrája, amit eddig hívtak életre, évről-évre deficites, akkor igazán érthetetlen ennek a tételnek az emelése újabb fürdőintézményekkel. Ha már beruházásokat akarnak — és ez kell is a mai viszonyok mellett — akkor csakis olyanoknak van létjogosultságuk, amelyek valódi értéket képviselnek később is a jövedelmezőség szempontjából a közület részére. Ma, amikor komoly probléma például a főváros közlekedésének a megjavítása, mert ez is nagy beruházásokat igényelne és nincs rá tőke, akkor egyáltalán nem célirányos a lukszus beruházások erőszakos forszírozása, nemszólva ennek a magánvállalkozást erősen sértő oldaláról, amikor is egy új szálló-közüzem indokolatlan versenyt támasztana a magánvállalkozásnak. Ne a fényes oldalát nézzük folyton, hanem az árnyakat is vizsgáljuk meg. Hiszen ebben a szép fővárosban is állanak olyan barak-telepek, amelyek egyáltalán nem válnak díszére, sőt ellenkezőleg, ezeket már rég el kellett volna tüntetni a föld színéről, miért nem keresnek erre megoldási lehetőséget? Nem szólva a komoly problémát jelentő egyéb szociális bajokról, amikor a koldus-rendelet óta csak nagy üggyel-bajjal tudnak fedezetet teremteni — ezt is közadakozás útján nagyrészt — ennek az alimentálására, akkor nem szabad előállani egy újabb ötmilliós lukszusszálló építésének a tervével. Mert tapasztalatból tudjuk már, hogy ez végül is nem ötmilliót jelent, hanem sokkal többet, hiszen már arról beszélnek, hogy lebontják a régi Rácfürdőt, amit kétmillióért vett meg a főváros, tehát ez már hétmillió eddig és akkor hol van még az egész biztosan előálló „hiteltúllépés" és a sikertelen évek üzemi hiánya? Rossz még rá gondolni is! Itt csak egy lehetőség van: sürgősen levenni a napirendről az ötmilliós gyógyszálló tervét. A Tabán étrékes terület s ennek beépítésére is eljön majd az idő, de csak akkor egészséges, ha ezt a magántőke végzi el, s megvagyunk róla győződve, hogy lesz erre is alkalom és lehetőség, példa reá az Uj-Lipótváros gigantikus beépítése rövid 6 év alatt, pedig ez nem közpénzekből történt, még ma is erőszakkal kell visszatartani a tőkét adókedvezmények megvonásával, hogy ne folytassa ott tovább az építkezéseket. Tessék ezt átirányítani a Tabánra! Előre tisztázni kell a felelősség kérdését a Rákóczi-uti áruház terjeszkedése ügyében — Melyik hatósághoz tartozik az ügy ? — Tűzrendészet és a közlekedésrendészet szempontjai — Emlékezzünk a régi esetre! Februári számunkban már szóvátettük ezt a kérdést, de felelet nem érkezett rá. Nem ismerjük ki magunkat a hatáskört illetően, hiszen a törvényes rendelkezések e tekintetben eléggé szétágazók, de most ebben a rovatunkban hozzuk fel újra, mert ez nem közgazdasági kérdés, hanem városrendészeti. Szeretnénk már most leszögezni a felelősség kérdését, nehogy baj esetén a legparányibb kétség merüljön fel ebben a tekintetben, nehogy olyan zür-zavar álljon elő, mint volt a multévi házbeomlás-ügye, ugyancsak a Rákócziúton. A régi jó békeidőkben történt, hogy ezeknek a kérdéseknek a szabálytalansága miatt súlyos katasztrófa állott be az akkori Párizsi Áruház égése miatt, mert egy nagy bérházban felhalmozott árutömegek égése sok áldozatot kívánt a házban lakókból, hiányzott teljesen a preventív rendszabályozás. A Magyar Divatcsarnok óriási terjeszkedéséről van jelenleg szó, amit igen aggályosnak tartunk két szempontból: a tűzrendészet és a közlekedés-rendészet szempontjából. A tűzrendészettel kapcsolatban megvannak a törvényes rendelkezések és ennek betartása a kerületi elöljáróság hatáskörébe tartozik. A közlekedés-rendészet ügye már komplikáltabb, miután arra nincs rendelkezés, hogy a rendőrség a kirakatkérdésbe beavatkozhasson, ha ott olyasmi nem történik, ami már természeténél fogva is feltűnően hívja fel a közfigyelmet és okoz csoportosulást. Csak abban az esetben van joga a rendőrségnek a beavatkozásra, ha 51