Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 7-8. szám - Az agrárhitel ellátása "adóspénzintézetek" útján

közvetítőknek fizetendő díj miatt, mindig drágább, mint más országokban, tehát a világversenyképesség akadálya. Azt a kísérletet, amely az u. n. takarékpénztárak felállításával ezen segíteni akart, a bankszabadság minél magasabb osztalék elérését parancsoló törekvése, ferde irányba nyomta és napjaink pénztökeszegénysége minden reményétől megfosztotta. Javítani kell tehát a jelenlegi rendszeren, amely a gazdahitelt az egyéni keresletre és korlátozott teljesítőképességű belföldi vállalkozói kínálatra építette fel, vagy úgy, hogy az u. n. takarékpénztárak visszaállítják eredeti rendeltetésük; a gazdahitel kizárólagos szolgálatába és ennek lehetövététele végett őket egy csúcsintézmény védnöksége alatt egyesítik az egrárhitel állandó jelenlétét biztosító állami támogatás mellett. (Ha a pesti zálogházaknál megteheti ezt az állam, itt annál inkább megtehetné, mert hiszen a megfelelő teherhatárok megállapításánál minden kockázattól mentesülne.) Vagy pedig úgy, hogy a gazdák vidékenkint — a régi német hitelegyletek mintájára — összeállnak és a szövetkezeti szellem éltető erejénél fogva függetlenítik magukat a pénzkereskedelmünk öncélúságának és tőkeszegénységének hátrányaitól és önmaguk keresik fel azokat a belföldi, vagy külföldi pénzforrásokat, amelyek az egyesületben társultak összes ingatlanainak fedezetül való lekötése mellett hajlandók a szükséges pénzeket hosszabb időire kihelyezni és a biztonség ellenében értük kisebb kamatokat elfogadni. Mindenek előtt megállapítható, hogy ha külsőségeiben nem is egyezik mindenben a magyar gazda helyzete a német, különösen a sziléziai földbirtokosoknak a hétéves háború befejezése utáni hitelügyi helyzetével, annyi bizonyos, hogy mindkettőnek forrásai, hitelképtelenné válásuk előzményei: a hosszú háború, a rossz pénz, a rossz pénz bevonása után megkevesbedett pénzmennyiség, a háború kártevéseit pótló, nagy haszonnal kecsegtető ipari pénzkereslet versenye, a gabonaárak hanyatlása stb. stb. teljesen azonosak. Nagy Frigyes érezte is, hogy az új porosz birodalom nemzeti alapjai a földbirtokokon nyugszanak és hogy a háború eredményét, az ezek részére megszerzendő hitel nélkül lehetetlen megtartani, azért, amikor a sziléziai nagybirtokosság megsegítéséről volt szó, hozzájárult egy Brünning nevezetű berlini kereskedő, a hitelegyletek felállítását javasoló indítványának megvalósításához és Sziléziában 1769-toen megalakulhatott az első mezőgazdasági hitelegylet (Landschaften), amelynek célja volt: 1. a földbirtokos teljesen tönkrement egyéni hitelét az összesség vagyonfedezetében rejlő erővel pótolni, 2. a hitelnek, mint olyannak kiemelése az adós és hitelező közötti beteges gyűlölködés gazdaságilag káros légköréből azáltal, hogy maga az adósokból álló testület végezze a hitelszolgálat összes munkáit a hitelező, mint pénz-tőkegyüjtő rehabilitálást és a hitel olcsóvá tétele végett, 3. hogy gátat vessen a földbirtokos osztály eladósodási hajlamának — a bírtok csak kis hányadáig terjedő kölcsönnyújtási lehetőségével — a német faj, a porosz állam fennmaradása érdekében. Aki komolyan foglalkozik a magyar u. n. gazdahitel megoldásra váró problémáival, az azt hiszem, hogy a fentiek ismeretében nem találja anakronizmusnak éppen a hivatkozott célok elérése végett, a mezőgazdasági hitelegyleteknek a hazai talajba való átültetését. Hisz a sziléziai hitelegyletek mintha a mai magyar bajok orvoslásaira készültek volna. A mi pénztöke szegénységünk mellett u. i. az agrártársadalom sohasem tudja hitelellátását külföld igénybevétele nélkül lebonyolítani, de a mi, az ti. n. hitelező pénzintézeteink tehermentesítése is elodázhatatlan. A jelen pénzszegénység mellett az agrárhitel ellátása „adóspénzintézetek" nélkül soha nem lesz megszervezhető, mert csak ezek hordják magukba az olcsó, törlesztéses és felmondhatatlan gazdahitel lehetőségét. Az ilyen adóspénzintézet ideális típusként nem képzelhető el más, mint az u. n. „községi takarékpénztár" melynek üzletrésztökéjét a politikai község határában elterülő és agrártermelés céljait szolgáló ingatlanok kataszteri tiszta jövedelmének összege fejezné ki és teljesítőképességét ezen üzletrésztöke törvényhozásilag megállapítandó és a gazda teherviselési erejét figyelembe veendő szorzata (15—25) határolná. Miután most csak elvi lehetőség szempontjából foglalkozom e gondolattal, feleslegesnek tartom az alapszabály tervezet ismertetését és a felállítás esetén kívánatos kormánytámogatás felsorolását, mert hiszen azok úgyis részletkérdések. Itt csak az olvasó arra az önkénytelenül felvetődő kérdésére akarok válaszolni, hogy honnét és hogyan szerezné a hitelegylet, az „adóspénzintézet" a pénzt, a hiteligények kielégítésére? Onnét és úgy, ahogy eddig azt a záloglevélkibocsájto bankok, vagy ahogy egyes szerzetes rendek, városok szerezték külföldi kölcsöneiket, természetes, hogy a „Treuhánder" szerepét az állam vállalná, mint ahogy egyes altruista intézeteknél ma is teszi. Pénzszerzés tekintetében mindazok az országok figyelembe jöhetnének, ahol az agrártermelésnek állandó piaca van s így kamatokkal fizetési mérlegünk terheit nem kellene növelni. Jogalkotásunk telekkönyvi része az ilyen hitelegyletek felállítása esetén a hitelező biztonságát változtatás nélkül is tudná szolgálni. A hitelegyletek különös előnyét képezné még, hogy a kis- és nagybirtok közötti szociális ellentét annak keretén belül a szolidaritás hatása alatt elsimulna, a finánckapitalizmussal romboló behatásaival, szemben a földtulajdonra támaszkodó kollektivizmus vele hatásos védőmüvet alkotna és hogy az egyesület a magántulajdon és az egyén -kapcsolatát szorosabbra fűzné. Erős meggyőződésem, hogy az egyetemleges szavatosság mellett felvett és az adósok által adminisztrált gazdakölcsön intézményesítésére nemzeti termelésünk pénzellátása szeinontjából elengedhetetlen szükségünk van, nemcsak azért, hogy az adósnak is módja legyen hitelfeltételei megállapításában részt venni, hanem azért is, hogy a külföldi hitelező is minden kétséget kizáró módon megnyugtassék arról, hogy pénzét az ő érdekeivel ellentétes célokra, pl. iparfejlesztés stb. nem fogják felhasználni, mert a magyar föld hitelfedezeti értékét ennek garantálása nélkül nem tudjuk a magunk javára kamatoztatni. 47