Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 3-4. szám - A király-kérdés - Az értékállandóság és a jog

e tartozás 1— pengővel kiegyenlíthető volt (lerovó pénznem). A kirovó ós a lerovó pénznem között nomcsEik a mo-t említett módon állhat elő különbözet, vagyis akkor, ha :iz oiszágos pénznem időközben megváltozik (korona-pengő), hanem akkor is, ha a pénz tőzsdei árfolyam, vagy bekő váeárló értéke változik meg (pl. a Korona 1919-ben, viszonyítva 1924-hez). Az ügyleti felet megállapodásaikban igyekeztek, s jelenleg a .gazdasági válság idején is mind fokozottabban gyekeznek, oly kikötéseiket eszközölni, melyek értékállandóságot biztosítanak. Ezek a kikötéseik vagy 'kifejezetten „értcxkállandóíná'gi klauzulák" (melyről alább szólunk) vagy ennek fogalmával nem azonos, de mégis oly kikötések, melyek tartalmuknál fogva alkalmasaik arra. hogy a teljesítésben rejlő értéket a pénz 'hullámzó értékétől füirtretlenítsék. Tgen gyakori az oly megállapodás, melyben a felek kötelezettségeiket fenti célból ú. n. ..számolási érték"-ekben határozzák meg. Számolási érték alatt a valóságban nem létező, elméleti ,.pénzt" értenek, melyet csak • zán<itás céljaira használnak s melynek számítási módozatait meghatározzák. (Ilyen pl. a „takarékkorona", „aranypengő"). A számolási értékek használatának eredeti eéCja régebben a vert-pénzek (érméik) silányságának é? megbízhatatlanságának ellensúlyozása volt. Gyakoriak a nemesércnek (arany, ezüst) s a különböző terményeknek (különösen bi'iza) számolási értékül való kikötései. A jog természetesen akceptálta a felek ezirányű törekvéseit s követte azokat szabályozó, irányító normáival. Ez úton hahadva a .Tolzálogtörvény (1927:XXXV. t.-c.) azt U megengedi, hogy aranyegyenértékben, vagy terményegyanértókben mclrhatároz.ott pénzkövetoVs biztosítására a telekkönyvbe jelzálogjog bekebeleztessék. Azonban arany, vasry termény természetbeni (effektív) szolgáltatása telekköny\ileg nem biztosítható. Jelenleg1 a legáltalánosabb, c egyben törvényes számolási érték az „aranypengő" A 4560. és 4600/1936. M. E. sz. rendeletek értelmében ezidőszerint minden pengőben meghatározott pénzkövetelést — külön ilyértelmű kikötés nélkül w—„aranypengő"-ben meuhatározottnak kell tekinteni; kivéve, ha a felek kifejezetten másként állapodnának meg. Szabály tehát az aranypengő s ez alatt 0.26315789 gr. finom arany mindenkori or*Kágo« pénznemre átszámított értéke értendő. Mindaddig, amíg 1 kgr. finom arany egyenértéke 3760.— P. é3 3840.—i Pen^ő között mozog: 1.— aranypengő fejében 1.— pengőt kell fizetni. Ha az arany egyenértéke ezt az említett latitüdöt elhagyná: :ez a körülmény autormtikusnn nem vonná maga után az aranypencrő és pengő közötti 1::1 arány megváltoztatását. Ezt a pénzügyminiszter jogosított rendeletileg kimondani a Magyar Nemzeti Bank javaslatára, s e naptó] kezdve a kérdéses arányt a Nemzeti Bank állapítaná meg. A számolási értékhez hasonló jogi sorsa van a forg lmon kívüli és a külföldi valutában kikötött teljesítésnek. Ugyanis mindeevik országos pénznemben (átszámítva) teljesítendő (Keresk. törv. 326. §) Má9 azonban a helyzet a valóságos, effektív, valuta kikötése esetén, melyről alább szólunk. Kérdés azonban, hogy az átszámítás milyen időpont szerint történjék? A Keresk. törv. a lejárat (esedékesség) napját jelöli meg, s erre az álláspontra helyezkedik a Kúria P. VII. 4127/1934. (Sz. döntése ie. Ezzel látszólag ellentétben áll a Kúria 764. sz. Elvi Határozata, mely az átszámítás időpontjául nem az esedéyesség, hanem a tényleges fizetés napját jelöli meg. Dr. Schvvartz Tibor ítélőtáblai bíró úr cikkében (Biztosítási és közgazdasági Lapok dec. 15-i szám) kifejtette, szerény véleményünkké! teljesen egyezően, ho(gy a döntés alapjául 6zolgáló esetben nem a külföldi, hanem az országos pénznem árfolyama esett a lejárat ó? a teljesítés közötti időben, s így ha a Kúria a keresk. törv.-ben lefektetett fenti özabályt alkalmazta volna: hogy a hitelező követelésének csak egy kis hányadát kapta volna meg. Ezekszerint tehát 764. sz. E. H. csak az olyan esetekben alkalmazható, amikor az országos pénznem árfolyama esik. Mindezek alapján megállapítható, hogy a Kúria oly nagy mértékben respektálja a felek értékállandósági kikötéseit, hogy annak még akkor is érvényt igyekezik szerezni, ha az ellenkeznék is az eddigi jogszabályokkal. Hasonló volt a helyzet a külföldi valutákról szóló váltóknál, melyek —• ha az effektivitás ki nincs kötve — a Váltó törv. 37. §-a értelmében a „fizetési napot" megelőző középárfolyamon átszámítva országos pénznemben teljesítendők. A „fizetési nap" kifejezés alatt a Váltótörvény terminolólgiája, a megállapított bírói gyakorlat értelmezése szerint is, nem a tényleges fizetés napját, hanem a váltó lejárati napját érti. A bírói gyakorlat azonban nem akarta az adóst a késedelmes teljesítése miatt előnyhöz juttatni és ezért akikor, midőn a belföldi valuta a váltóbeli valutához képest, esett: contra legem gyakorid tot folytatott és az adóst a tényleges fizetés napját megelőző árfolyamon átszámítva kötelezte teljesítésére — maid mikor a helyzet megfordult és a váltóbeli valuta eeiett: visszatért a törvény rendelkezésének meg felelő gyakorlathoz és az adóst a lejárat szerinti átszámításnak megfelelően kötelezte. (1. Katona; A Váltójog kézikönyve, 132. lap). Ez a láitszó'agos ingadozás is azt bizonyítja, hogy a bírói gyakorlat a felek kikötéseinek még a jogszabályok betűi ellenére is igyekszik a viszonyok változásainak megfelelően érvényt szerezni. A valutáris megállapodások alakjukat tekintve igen változatosak. Ifj. dr. Gergely Ernő könyvében (Valutatartozások fizetése 41. old.) hét típust különböztet meg. — Indokukat tekintve lehetnek puszán pénznem kikötések, de lehetnék olyanok is, ahol a valuta, mint értékmérő az értékállandóság biztosítását célozza. Az első esetben a kikötött valutának a szerződésikötés és az esedékesség közötti időre eső értékváltozása a teljesítési összegre feltétlenül kihat) természetesen az esedékesség utáni értékváltozás itt is az előző bekezdésben ismertetettek szerini joghatást idézi elő), míg a második esetben a teljesítést ugyanazon értékben kell szolgáltatni, mint amily értéket az a kötelezettség megállapításakor képviselt. Ezen, már többször említett, „értékállandósági kikötés" (klauzula) alatt értjük az ügyleti felek megállapodácaiban szereplő azon kifejezett, vagy hallgatólagos kikötést, mely a gazdasági éltet rendkívüli változásai folytán előálló értékcsökkenés elhárítására irányok Az értékállandósági kikötés különösen az életbiztosítások terén játazik, érthető okokból (létérdek, a szerződé--: hasszú tartama), nagy szerepet. Elvi kérdést tisztázott a 28