Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 3-4. szám - Eckhardt Tibor és a bárányok - Egy képviselői beszámoló margójára

jajdulást fog kiváltani a politkai életben, ha most nem is teremtenék meg azt, amilyenre szükség lenne, amilyent mulasztottunk, az idő úgyis kiverekszi magának azt, amilyen kell, hogy legyen, vagy most vagy később. A fejlődést lehet késleltetni, de megakadályozni nem. Olyan erők kristályosítják ezt ki, amelyek jelettünk állanak. A ma talán kezünkben van, de a holnap már nem, bárhogyan is szeretnék egyesek . . . ^ Eckhardt Tibor és a bárányok A kisgazdapárt népszerű vezére fehér asztal mellett tartott nemrég előadást, amikor is a falu problémáiról beszélt, igen szellemesen, a városiaknak. Nem volna természetes, ha ezt az alkalmat is nem használta volna fel propagálni a falu sok búját-baját, az örök magyar sorsot. A szellemes előadásnak nagy sikere volt és jó sajtója. Ez már az ellenzéki vezér előnye, minlaiiogy sok más előnye is van a bírálónak politikai dolgokban. Nem hisszük, hogy Eckhardt sok új dolgot mondott volna, hiszen a bajok is régiek mind, nem hinnők, hogy azokhoz sok új tapadt volna az idők sodrában. Bajok gerince, ahogy az előadásból meggyőződhettünk, az adózás rendszere. Elsősorban maga az a tény, hogy adót kell fizetni. Azután pedig az igazságosság az adózásban. Hát bizony nehéz dolog az igazságot megtalálni az adózásban. Mindenesetre a szegényebbjének sérelmesebb, mint a tehetősebbnek, de ha ez utóbbiakat kérdeznők meg, akkor nekik is sok panaszuk volna. Általában minden adófizetés panasszal és fájdalommal jár, nem hisszük, hogy volnának örömteljes, víg adófizetők. Ami bennünket az előadásból megragadott, az két tétel volt. Az egyik, hogy Eckhardt szerint vannak olyan vidékek az országban, ahol Árpád bejövetele óta más nem történt, csak annyi, hogy az adót behajtották. Hát bizony, ha mai szemmel mérjük a kultúra haladását és összehasonlítjuk egyes vidékeinket, akkor bizony nem sok változást mérhetünk le az elmúlt ezer év alatt. Ez igaz, ezt alá kell írnunk. Ez a szelemes kijelentés nagyon sok igazságot takar, de vájjon, ha az ellenzéki vezér kerülne olyan helyre, ahol mód adódik ilyen elmaradottságok megszüntetésére, akkor jutna-e rá ideje változtatni ezen az elmaradottságon? Ez kérdés, hiszen az eddigi tapasztalatok szerint minden politikusnak az útja, amelyet a hatalom felé irányított eddig, csupa jószándékkal és akarattal volt kikövezve, s mégsem volt rá „érkezésük" meg is valósítani valamicskét abból a sok jószándékból, bizonyos titokzatos erők lefogták valamennyinek a kezét. Ezért szerencse, hogy a szabad kritika hangját nem fogják le ugyanilyen titokzatos kezek, mert akkor nem is tudnánk, hogy milyen problémák vannak. A másik érdekes tétel pedig az a bizonyos 18 bárány vásártéri elszámolása volt, ahol a végén a paraszt összesen 30 fillért kapott kézhez a 18 báránykáért. Hát bizony a többit felfalta az illeték, vám és adózás báránybőrbe bú] csikasza, a telhetetlen moloch. De hol keressük itt az igazságot? Renan, a nagy francia író, kis elmélkedése jut eszünkbe a szentek életéről, amikor elmeséli, hogy Szent Antal egy oroszlánt hívott segítségül a pusztában eltemetni a meghalt Szent Pál apostolt. Az oroszlán igen buzgón segített karmaival a sírt megásni, aminek jutalmául Szent Antal megáldotta az állatok királyát. S nem maradt el jutalom, mert amikor a temetés után az oroszlán hazafelé tartott, találkozott egy birkával, amit rögtön felfalt. Íme, az oroszlán igazságot nyert. De mi van a birkák igazságával? Erre mondja a nagy francia író, hogy a világ egész organizációjában semmi nyomát nem találja a birkák igazságának. Eckhardt Tibor sem találta meg eddig a magyar báránykák igazságát.. . Egy képviselői beszámoló margójára (Hunyady Ferenc könyve) Tulajdonképpen ezt az alkalmat fel kellene használnunk egy kis helyreigazításra, bizonyos kis tévedésünk újabb helyesbbitésére, ami csakis akkor szokott előfordulni az emberrel, ha nem gondol minden lehetőségre, amikor véleményt mond valamiről. így | történt meg velünk e hasábokon, hogy az Országos Földhitelintézet megalakulásakor sajnálkozásunkat fejeztük ki, hogy Hunyady Ferencnek nem biztosítottak vezető szerepet az új alakulásnál, abból indulva ki, hogy utóvégre a legjobban fundált altruista intézet kötelékében eltötött négy évtized, ebből közel kettőt vezetőhelyen, mégis csak predesztinátja őt vezető pozíciókra az új alakulásnál. Azóta lényegileg nem változott meg ebbéii véleményünk, csak helyesbbítenünk kell abban az irányban, hogy ez a mellőzés (mert mi ezt ennek vettük, olyan „politikai félreállításnak" habár nagyon udvariasan történt) végül is nagy értékkel szaporította országgyűlési történelmünket. Mert Hunyady Ferenc, mint képviselő, bebizonyította, hogy nemcsak altruista intézetet tud vezetni brilliánsul, hanem olyan példát tud mutatni — amire még nem volt példa. Nagyon nehéz és főleg kissé kényes dolog is, Hunyady Ferenc könyvéről mindent és úgy megírni, ahogyan kellene. Nehéz azért, mert amit ő szerényen monográfiának nevez, az sokkal több, kényes, mert el kell gondolkoznunk azon, hogy utóvégre közel tízezer országgyűlési képviselőnk volt már 1867. óta és sehol nem találunk a múltban példát valami hasonló — csak hasonló — munkára, mint az övé. Hunyady Ferenc ezzel a munkájával először is bebizonyította, hogy a mellőzés érdemtelenül érte az új alakulásnál, sőt továbbmegyünk, egyenesen a köz kárára töf-i tént, viszont a másik oldalon pedig azt, hogy — hatvanas kora ellenére is — olyan vitalitással és invencióval rendelkezik, ami semmikép nem nélkülözhető a közéletben. Lehet, hogy az általunk vélt mellőzés csak kivirította benne ezt az értéket, amire talán hivatalban maradásánál nem lett volna alkalma, a váflalat élén pedig szűkebb hatókörben értékesítette volna tudását és tehetségét, míg így szélesebb rádiust kapott, ahonnan az egész nemzetre és sokkal több vonatkozásban hat munkája termékenyítőleg. * Nem tudunk belemerülni Hunyady Ferenc ,,A kismarjai választókerület" című könyvének a taglalásába, 1Q