Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 15-16. szám - A Mária Terézia Rend vagyonjogi helyzete

Rovatvezető : Fehér Andor dr. A Mária Terézia Rend vagyon­jogi helyzete rta: us. PETRICKEVICH GYÖRGY ny. ezredes I A Katonai Mária Terézia Rend vitézei vagyonuk helyreálítására irányuló törekvéseikben, szerzett jogaik szorgalmazásánál nem csak az alapszabályokra hivaí­kozhatank, hanem arra a törvényes védelemre is, mely­ben az államhatalom minden polgárát részesíteni köte­les oly jogsérelem esetén, melynek jóvátétele csakis ál­lami segítséggel lehetséges. így például, Magyarország egy másik nagy auto­nóm intézményét, a budapesti Királyi Pázmány Péter Tudomány Egyetemet ért sérelme esetében is a magyar állam segítette és juttatta diadalra a cseh-szlovák állam ellen folyatott vagyonjogi perében s éppen miuán a ma­gyar rendvitézeknek Ausztriával szemben fennálló anyagi, illetve jogsérelmei semmiben sem különböznek a Pázmány Péter Tudomány Egyetemnek a cseh-szlo­vák állammal szemben érvényesített vagyonjogi igényei­től, hisszük, és reméljük, hogy a rendvagyon kérdésé­nek megoldása, mely az igazságnak, a törvényekbe s az állam jogrendjébe vetett hitnek követelménye, ezenkí ­vül Magyarország történelmi, közjogi, katonai és tudo­mányos érdekeinek, eredményes lesz. A következőkben rámutatok néhány foltosabb mo­mentumra és párhuzamot vonok a két autonóm intéz­mény közt fennálló analóg esetek között: A felperes egyetem a trianoni szerződés 250. cik­kére való hivatkozással kérte az ingatlanai tulajdonjo­gára nézve a cseh-szlovák kormány által gyakorolt kényszerrendszabályok megszüntetését és az illető javak oly állapotban való visszaadását, amelyben azok a szó­banlévő rendszabályok alkalmazása előtt voltak. Ugyanez áll a Katonai Mária Terézia Rend .eseté­ben is. Maga a m. kir. kormány követelte 1921 novembei 17-én 'tartott miniszterközi értekezletén a Magyaror­szágra eső vagyonrész azonnali visszatérítését az 1918 november 3—íki vagyonállag szerint. Az osztrák kor­mány ugyanilyen értelmű határozatot hozót (lásd az osztrák igazságügyminiszterium 375/A. sz. döntését 1919. VI. 19-ről). Az Egyetem kártérítést kért az elmaradt haszon fejében és egyéb kárainak megtérítését, és kártérítést azokért a birtokokért, melyek esetleg természetben visz­sza nem adhatók. Ez a kártérítés ex aequo állapítandó meg. Ugyanezen jogon követelik a magyar rendvitézek a kártérítést az őket ért nagy anyagi károkért, melyeket hebizonyitottan az osztrák kormányhatóságok megfon­toltan az osztrák államkincstár érdekében okoztak. (Lásd Petrichevich erről szóló könyvei II. részét). A budapesti m. kir. Pázmány Péter Tudomány Egyetem eredete Pázmány Péter bíbornok-hercegprí­más, esztergomi érsek által Nagyszombaton alapított egyetemre nyúlik vissza. Az 1635. V. 12-én kelt alapí­tólevél az Egyetem szervezetét, irányítását és igazgatá­sét a jezsuita rendre bízta. A bíboros kérte az Egyetem alapítólevelének jóváhagyását a magyar királytól, vá­lasztott római császári minőségében is. Evvel kapcsolat­ban az egvetemrül mint Stúdium Generale-ról emlékezik meg. II. "Ferdinánd úgy is, mint magyar király, úgy is mint a római szent Birodalom császára 1635 október 18-án ke!.: okiratában hozzájárulását megadta, a bíboros fentemlített alapítólevelét jóváhagyta és felruházta az Egyetemet a római Birodalomban levő bármely más fő­iskola; Stúdium Generálé, akadémia és egyetem szoká­sos előjogaival. , Fentiek szerint tehát a Katonai Mária Terézia Rend alapításának körülményei nem kevésbbé nyugosz­nak magyar jogalapon, mint a Pázmány Péter Tudo­mány Egyeteméi. A nagy királynő a Rend alapítólevelé­ben nem hivatkozik sem a német-római császárra, sem a német birodalomra — amint azit az Egyetem esetében II. Ferdinánd teszi, — hanem a Mária Terézia Rend alapítás kizárólag magyar királyi szuverén hatalomból folyik: „királyi országló hatalmunk teljéből akarjuk, megállapítjuk és elrendeljük . . ." (lásd alapítólevél). Ezenkívül a Katonai Mária Terézia Rend hatásköre csak a királynő örökös királyságai és országai területére szorítkozott, míg az Egyetem látogatásának „joga" a magyar király és német császár összbiroclalmára terjedt ki. 1773-ban bekövetkezett a jezsuita rend feloszla­tása és evvel felmerült az oktatási rend újjászervezésé— nek szükségessége. 1777-ben az Egyetem Nagyszombatról Budára költözött, egyidejűleg az oktatás ügyrendjének újjá­szervezése következtében (az 1777. évi Ratio Educa­tionis) szervezete változtatásokat szenvedett. 1804. január 20-án I. Ferenc király (mint császár II. Ferenc( kiadta „új adománylevelét" a most már" Pesten elhelyezett Egyetem javára: ez okirat útján a ki­rály újból az egyetemnek adta „örök adomány és ala­pítvány jogcímén", különösen az 1775. évi és 1780-ban megerősített adományok tárgyait, melyek a vegyes dön­tőbírósági eljárás tárgyát alkották. Hasonló változás állott be a Katonai Mária Teré­zia Rend ügyében is, amikor a napóleoni háborúk kö­vetkeztében annak újjászervezésére volt szükség. To­vábbá az 1918—iki összeomlás után a beállott új jog­helyzet következtében, amikor IV. Károly király a fel­ségjogok gyakorlásáról lemondott (lásd az 1919. llf. 23-án kelt nagymesteri parancsoti). Az Egyetem jogi személyisége. A tények és okira­tok vizsgálatából kitűnik, hogy az Egyetem kezdettől fogva, mint jogi személy szerepelt és hogy ezt a képes­ségét a magyar állam mindenkor elismerte. Analóg az eset a Katonai Mária Terézia Rendnél j) Kivonat: „Minthogy azonban Én a Rend érdekei nek és tagjai alapítványjogi Jgényeinek („szerzett jogok/-) állandó megóvását melegen szívemen viselem, elrendelem, hogy Engem ebben a feladatban a Rend Kancellárja helyet­tesítsen (jelenleg József kir. herceg). Elvárom, hogy a Rend ügyei — a változott viszonyok adta körülmények figye­lembe vétele mellett — szigorúan a rendi alapszabályok . . . értelmében továbbf!) vezettessenek . . ." Eckartsau, 1910. március 23-án. Károly s. k.. 112

Next

/
Thumbnails
Contents