Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 13-14. szám - Drozdy Győző: Aurora Borealis [könyvismertetés]

donképen utópiának? Az utópia nem egyéb, mint minden olyan idealizált létmagyarázat, amely egyáltalán nem számol az adottságokkal s a metafizikai végős tökéletesedésben keresi mindennek az értelmét és végső ideális célját. Hát amikor azt olvassuk, hogy „rákényszerít]'ük a jóságot", örülhetünk, de — ismerve az embert, a gyarló embert, mégis kétkedés fog el bennünket, hogy lehet-e ezt? Sajnos, nem lehet. Mint minden, úgy talán az utópista irodalomban, filozófiában is valahol a középen lehet az igazság és a járható út. Mert miként minden korok utópista irodalmát az éppen soron lévő emberi megoldhatatlan problémák szülték, illetve a rajtuk való segítés őszinte akarata, úgy találunk ebben az irodalomban optimista és pesszimista műveket is. A pesszimista torz tükröt tár elénk, amelynek egyetlen és utolérhetetlen művelője volt Jonathan Swift, akinek gvilkos szatirikus utópista műve a kétségbeesésig haiszolja a gondolkodót,, míg az optimista, bizakodó szellemet különböző korokon keresztül az írók számtalan sora kéoviseli, kezdve Plató-tó\, Xenophon. Morus. CampaneUón. Bacon-on keresztül egész az amerikai Beüamv-\g Sőt ide kell számítanunk Anatole Francé egvik legszebb müvét, a ,,Fehér kövön" címűt, amelyben láfnoki szemmel jósolta meg harminc évvel ezelőtt a Néoszövetséget és az orosz szov'etet, miként Beüamv már 1887-ben megjósolta a rádiót, az elektromosság nagy jövőjét. Ne szégyelje Drozdy, hogy utópiát írt, hiszen az utópista írók intiutiv szelleme valahogyan befurakodik a láthatatlan jövő ködébe és hihetetlen érzékkel, finomsággal tapintja ki sokszor évtizedekkel előre azt, ami be fog következni, s ezt nem csak mindig azért, mert a jót, a javulást, a kiemelést akar'ák, hanem azért, mert gondolkodó elmék, akik behunyt szemmel járván a földön, de lelki kiélésükben, a még a hetedik szerven is túl, megsejtik a jövőt és ezzel mégis csak segítenek, szerényen merjük csak mondani — hiszen a szellemi energiák sem vesznek kárba — jóiránvba terelik az imbolygó emberi lelkeket. Itt teljesítenek hivatást. Drozdy müve ezért is értékes és ha osztáilyozni akarjuk a szellemi birodalom termékeiben, akkor a szépirodalmon kívül nem tagadhatjuk meg tőle a „philosophia naturális" metafizikai alosztályt, miután müvében nagy szerepe jut a természettudományoknak. Ebben a sorban találkozik azokkal a filozófusokkal, akikből csak ezeket említjük meg, éppen müvének olvasásakor merülnek fel előttünk, mint amilyenek voltak G. Bruno, Kepler, Kopernikus, Galilei, Leonardo da Vinci, vagy korábban Paracelsus, Campanclla (írt egy utópisztikus müvet „Napállam" címen), Francis Bacon (írt egy tuópisztikus müvet „Nova Atlantis" címen), végül Descartes, Leibniz, Newton. Ezek rokonai neki a szellembirodalomban, amikor elénk tárul természettudományi felkészültsége a filozófia keretében, vagyis önkéntelenül is ezeknek a nagy szellemeknek az útján halad. Ha pedig a meta,pszihológiai szempontból nézzük, akkor megtaláljuk a monista és dualista felfogás rokonságát, amelyek művelőiből két nevet említünk meg és akkor megért bennünket az is, aki olvasta Drozdy művét és megért bennünket maga a szerző is: Szt. Ágoston és Aquinói Szt. Tamás . . . Őszinte és mély vallásos érzés jellemzi Drozdy művét is, pedig nehéz probléma előtt áll regényében, amikor isteni erőt ad az ember kezébe és mégis megmarad Istennél. Itt sem tudta az író különválasztani művét a lelkétől, miként a csupa jóember alakjainál. Hiszen jó lenne mindenkire rákényszeríteni a jóságot, ez nagy lépés lenne az álomország felé, de számolni kell az adottságokkal, még akkor is, ha kollektivista szellem irányába megyünk, ami különben is minden utópista írónál egy és ugyanaz: a nagy közösség. Az adottságok, ha csak a hatalomnál maradunk — miként a mű főhősének a kezébe adja a minden anyagon és emberen uralkodó elektromos erőt — számolnia kell ennek a hatalomnak is az adottságokaki, mert, ha csak a mai torz kollektivitásokat látjuk magunk előtt, ezek is ezért buknak el, mert nem számolnak az adottságokkal nem ugorhatunk évezredeket a fejlődés fokán még akkor sem, ha leküzdhetelen erő irányítja is utunkat, s még akkor sem, ha csak a jót akarjuk rákényszeríteni gyarló embertársainkra. Miután Drozdy törvényhozó is, vitába szállunk vele ebben és figyelmeztetjük, hogy a hatalom nem szülhet jogot sohsem. Hiszen Rousseau mondotta egy helyen, hogy ,,a leghatalmasabb sem elég erős ahhoz, hogy mindig hatalmon maradhasson, ha nem alakíb'a át hatalmát ioggá és az engedelmességet kötelességgé Vagy miként Goethe tovább iutott költői ihletével minden ufópistánál, amikor megénekelte, hogy „der Mensch bleibet derselbe. die Menschheit schreitet immer fort. . ." Tehát van haladás még e földön .. . * Nehéz teljes abszolutsággal Drozdv müvét a filozófia konstrukciós vázára felfeszíteni, olv szétágazó tudományterületeken végzett fúrásokat, nogv igazságait felbuzcTtassa, mindezt végül érdekfeszítő regénvköntösbe öltöztetve önti e'énk. ami egvmagában is elegendő, hogv fantáziánkat magával ragadta, szivet-lp'ket megfogva vigven bennünket néhánv órán keresztül a paradicsomba, lerázva gondot és bánatot, belénk öntve egv kis reménvt és hitet. S ezzel, mint író, hivatást teljesített, (cs. i.) A MÁSIK BESZÉD, amelyben már több volt a politikum, mégpedig a harcos politikum, vitéz Martsekényi Imre egységespárti képviselő felszólalása a magántisztviselői javaslat tárgyalása alkalmával. Meglepően jó szónok Martsekényi Imre, mondatfüzései, kifejezéseinek válogatottsága, gördülékenv beszéde, érzést keltő hangsúlyozásai mind-mind lekötik és magukkal ragadják a hallgatóságot. Amit beszédében felhozott a szociáldemokraták ellen, rcámutntva e mozgatom hanyatlási okaira, igen megszívlelendők és tagadhatatlanul indokoltak voltak. Egyrészt a kíméletlen osztályharc szülte visszatetszést elmékben és lelkekben, hiszen az osztályharcnak, mint módszernek és eszköznek, lehettek átmeneti sikerei, miután a legsúlyosabb problémákat is egyetlen alapra egyszerűsíti le, de mert nem hajlandó kompromisszumokra, (márpedig enélkül nincs úgyszólván szerves élet sem a világon, hátmég a szellembirodalomban), lelki és szellemi reakciót szül minden emberben, ezért veszít átütő erejéből és összeomlik, fő! fogta meg Martsekényi, amikor az emberi hitre hivatkozott, ha ezt el is lehet venni néha egyesektől, de még a legelszántabb atheista is meghatva, önmagyarázatra képtelenül áll meg saját szülőanyja legyőzhetetlen vallásos hite előtt. S amely mozgalom, lett-légyen is az a legcsillogóbb, ezzel nem számol, hanem ellene fordul az mindig össze fog omlani, mint annakidején Jerichó falai a harsonák hangjaitól.., 98