Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 13-14. szám - Mezőgazdasági szociálpolitika

ágak, föld különbözősége stb. ), helytelen lenne egy kalap alá venni, mert esetleg elégetlenséget keltenének, ami nem lehet célunk. A családi pótlék kiszolgáltatása a gazdaság kötelessége lenne, de nehogy sokan a teherviselés alól kibújjanak és a teher mindenkire egyenlően eloszlodjon, így szükség van egy kasszára, mely kiegyenlítené ezen különbségeket, mely abból keletkezik, hogy egy helyen családonként több esik a gyermekek számából, mint másutt. Ezen kiegyenlítő kassza kezelésére és lebonyolítására a legmegfelelőbbnek tartanám az Országos Gazdasági Munkáspénztárt. Minden, konvenciós cseléd és munkástartó gazda úgyis köteles itt munkásait baleset ellen biztositani, nagyon egyszerű volna a kötelező bejelentés alkalmával a 12 éven aluli gyermekek számát is közölni, mely bevallásokból össze lehet allítani évenként a családi pótlékra szorulókat. Most már meg volna a gyermekek száma, melyből az országos átlag adódik, azon gazdaságok, hol az egy családra eső gyermekek száma az átlagon alul van, azok fizetnek a Kasszába, kiknél meg az átlagon felül van, azok megfelelő aranyban kapnak a kaszától. Pl. mondjuk, hogy a Kormányzat gyermekpótlékul megállapít gyermekenként 12 éven alul harmadiktól elkezdve napi leinter tejet és évi 100 kg. rozsot, esetleg még 10 P-t, ennek az értéke kb. 46 P, az országos 12 éven aluli gyermekátlag családonként mondjuk 3 gyermek, akkor az a gazdaság, melyiknek átlagban 2 gyermek esik családonként, az az általa természetoen a rendelet által megállapított gyermekenként kiszolgáltatandó segélyen kivül fizet meg a kiegyenlítő kasszának családonként, mert az ö átlaga egy gyermekkel alatta van az országos átlagnak, annyiszor 46 P-t, vagyis egy gyermekre eső segélyt, mint ahány családos konvenciós van, viszont ha négy gyermek az átlagja, akkor meg annyiszor 46 P segélyt kap a gazdaság, mint ahány családos konvenciosa van, természetesen tartozik a megállapított gyermekpótlékot természetben kiszolgáltatni. Ugyanígy gondolom a munkásoknak a megsegélyezését is, mert a szerződött munkásokat ugyancsak köteles a gazdaság biztosítani, tehát a helyzet analóg, a konvencios cselédekével. Az egyéb napszámbéreknél megfelelö megoldást nem tudok, mert a végrehajtás itt csakis a szociális érzésen múlik, azt ellenőrizni képtelenség. Szükségesnek tartom azonban kiemelni, hogy míg a gazdasagok a konvencios cselédekkel szemben a legnagyobb megértést és segítési készséget mutatták, addig a munkások ezirányú támogatását nem karolták fel, hangoztatván, hogy a szakmánymunkák nem sorolhatók oly elbírálás alá, mint a konvenciósok. Tapasztalatom szerint és amint azt újságokból is olvashatjuk, ebben a munkásosztályban van ép a legnagyobb szükség a segítésre, hisz az év legnagyobb részét kénytelen majdnem munkanélkül eltölteni, azonkívül a munkabérek nem egy nagy család megélhetési viszonyaihoz vannak szabva. Azt hiszem az a megmozdulás, melyet tapasztalhatunk a jóérzésű gazdák tömegeiben, kellő serkentéssel fog hatni a kormányzatra, hogy ezen égető és országos problémát mihamarább megelégedésre rendezze. " Magunk részéről nincs sok hozzáfűzni valónk ehhez, csak el kell ismernünk, hogy bármily nehéz és komplikált ez a kérdés, éppen az ország különböző termelési és kereseti viszonyai miatt, mégis kell egy járható utat találni a rendezésre. Azonban, mint már említettük, az alapja ennek a speciális mezőgazdasági szociális gondoskodásnak mégis kizárólag a szociális érzék kell, hogy legyen, hiszen már mutatkoztak jelenségek ezeknek az akcióknak a felvetődése után, hogy egyes birtokosok, akik híjjával vannak ennek az érzésnek és a nemzet alapját alkotó mezőgazdasági munkásság sorsát még ma sem hajlandók más szemszögből nézni, mint a jobbágyság korában, azok miatt feltétlenül szükség van kormányzati intézkedésekre. (Hiszen már éppen ezek miatt a kezdeményezések miatt előfordultak esetek, hogy egyes földbirtokosok igyekeztek családos napszámosaiktól szabadulni, félvén, hogy ezek tartásával növekedni fog termelési költségeik. ) Most, hogy a képviselőház elfogadta a magántisztviselők munkaidejének és fizetésének a szabályozásáról szóló törvényt, ismételten aktuálisabbá válik a mezőgazdasági munkásság szociális helyzetének törvényes szabályozásának is a kérdése, valamint a régen húzodó mezőgazdasági biztosítás ügye, amelyek együttesen volnának alkalmasak lecsapolni azt az elégedetlenséget, amely ma még termő talaja a különféle izgatásodnak. Ezeket a kérdéseket is csak kerettörvényben lehet szabályozni és a végrehajtási utasításban — éppen a körzeti mezőgazdasági kamarák segítségével — lehetne a különböző vidékek viszonyaihoz szabni. Mielőtt befejeznénk e pár soros regisztrálást a mezőgazdasági családos munkások legkisebb szegődményes bérét szabályozó problémákról, nem menetünk el szó nélkül egy ilyen „normát" indítványozó Ivánkay Kálmán földbirtokos szerény személye mellett, hanem idézve leveléből egy részt, megörökítésre tartjuk méltónak. Azt írja egyik helyen a hozzánk intézett levelében: „.. Én, mint nyolc gyermeknek az apja már eléggé tapasztalhattam, hogy könyebben él meg az, kinek kevesebb a gyermeke, talán ép ezért igyekeztem cselédeimnél is segítségükre lenni a nagycsaládúaknak. Mikor már magamnál kellőkép kipróbáltam, hogy ez a támogatás nem oly veszélyes, mint az első pillanatra gondolná az ember, jöttem a nyilvánosság elé... "; majd másik helyen: „... így nemzeti érdek, hogy a sokgyermekes családoknak a segítségére menjünk... " Nem tudtuk ezt minden meghatosság nélkül olvasni és nem indokolatlan, ha ebből a kis, jelentéktelennek látszó momentumból nagy következtetéseket tudunk levonni. Mert amikor látjuk, hogy egy nyolcgyermekes apának van még hite és bizodalma mások küzdelmei iránt, az nemcsak igazi magyar földbirtokos, a keresztényi és nemzeti jelszónak igazi megtestesítője, nem üres hangoztatója, hanem valódi apostola. És amikor ezt látjuk, akkor mégis csak jogosan élhet bennünk a remény, hogy ez a nemzet nincs pusztulásra ítélve, hogy vannak tagjai, akik felülemelkedve a gyarló emberi önzésen, közösséget tudnak érezni az egész nemzet igazi céljával, hivatásával. Bárha ragadós volna a nyolcgyermekes Ivánkay Kálmán földbirtokos példája az egész országban. 95