Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 1-2. szám - A választójog és a mult

"X A. választójog és a mult A politikai életre nyugalom szállott, olyan csendes megállapodás-féle, mondván, hogy aztán jön a titkos választójog. Igaz ugyan, hogy ahány ház, annyi szokás, illetve ahány koponya, annyiféle felfogás efel'ól a dolog felöl és így nem árt, ha egy kissé elmélkedünk felette. Különösen abból a szempontból, amikor azt rebesgetik, hogy hát nem jelent ez semmi változást, ami eddig nyilt volt, az most titkos lesz, a jogkiterjesztés nem szükséges, ez is egy fejlődési fok a választójog történetében és itt aztán ismét stációzhatunk majd kissé, mondjuk, úgy egy emberöltöt. Hát pedig ez nem így van. Annak a politikusnak van igaza, aki azt hangoztatta, hogy mi mindig elkésünk a reformokkal. Ezzel is valahogyan késésben vagyunk. Mert itt nem is annyira arról van szó, hogy mostmár titkos lesz az, ami eddig nyilt volt, vagy hogy az ajánlás változik meg a rendszer körül. Nem, itt most azok az crök dolgoznak, amelyek a régi jó időkben is feszültek és amelyek csak azért hallgattak el, mert közbejött a háború. Azóta ismét összegyűlt egy kis energia, sőt fokozotabban, mint a háború előtt. Mert ha vizsgáljuk a háború előtti viszonyokat a választójog szempontjából, akkor ebben megtaláljuk az egész magyar társadalom bújának-bajának keresztmetszetét, oly tisztán csillog keresztül ezen az egész magyar társadalomnak az összetétele, mint az egy csepp vízben az egész tenger. Akkor sem ott volt a hiba, hogy a választójog nem felelt meg az ország politikai követelményeinek, hanem a társadalmi berendezettségben volt a hiba. Amikor az utóbbi években reformokról kezdtek beszélni, akkor jól kitapintották azokat a kelevényeket, amelyek most is érnek a magyar test belsejében, úgy, mint a háború előtt volt egy jó önkéntes gyors gyógymód, — olyan, amikor a gutaütés ellen piócákat raknak a sürü véredényekre — az, amit úgy ismerünk, hogy: kivándorlás. Ha kis számadást csinálunk a háború előtti négy évtized felett, akkor — a mai csonkaterületre átszámítva — évente több, mint harmincezer ember vándorolt ki ebből az országból, csupa életerős munkaképes ember, a java fiatalja. Ma az a helyzet, hogy ehhez arányítva nem vándorol ki egyetlen egy sem, s az utóbbi húsz évet véve alapul, akkor előttünk áll egy félmilliós tömeg. Ezt nem szabad elfelejteni, efölött nem lehet átsiklani, ez mindent megmond. Sok mindent. Először is ez magyarázza meg azt, hogy miért történt nálunk új földbirtokpolitika — hiszen az utolsó húsz évben több embert juttattunk a Csonka-Magyarországon földhöz, mint a Nagy-Magyarországon száz év alatt — s továbbmenöleg megmagyarázza azt, hogy miért vannak olyan problémáink, mint a fiatalság elhelyezkedésének a kérdése is, így tovább ezen keresztül az egész vonalon, az egész magyar társadalom minden zeg-zugában a problémák tömege. S ez magyarázza meg azt az általános közóhajt, ami most a titkos választójoghoz vezetett — ha ugyan már ott vagyunk!? — és ez mutatja meg azt a jövőt is, amiről olyan nehezen lebbenthetö fel a fátyol. A jövő azt mutatja, hogy a titkos választójoggal gyökeres átváltozás előtt állunk, azok a tömegek, amelyek ugyan polgárjogot nyertek már eddig is az anyakönyvekben, de nem dönthettek sorsuk felöl, ezek a tömegek nyomulnak előre és fogják átvenni a természet szent törvényei szerint a kormányzást is saját maguk felett. Hiába vitatkozunk itt korrektivumok és egyéb rendszabályok felett, az életet eltagadni nem lehet, hála a magyarok Istenének szaporodunk is, újra elindulunk a másik ezerév felé és ezen az úton el kell majd sok olyan régiségtől búcsúznunk, ami talán egy törpe kisebbségnek jó volt, de a nagy többségnek nem. Ha lehetett a háború előtt a nagy hajók fedélközének a segítségével egyet-egyet könnyíteni a feszülő energiákon és így eltolni a mélyreható reformokat, ma már ez nem megy. Ma kilencmillió magyar lélek, holnap már tíz és aztán mind több és több — hiszen ezt akarjuk, ugye? — akar és fog megélni ezen a területen. Az új választójog az a kulcs, amely az új élethez való kapukat nyitja ki. S azoknak van igazuk, akik azt mondják, jobb, ha mi nyitjuk ki, mintha erőszakkal a tömeg veti ki sarkaiból a bezárt kapukat. . Az erély hiánya Mindig többször és többször hallatszik vidékről a panasz a különféle keresztes szervezkedések miatt, amelyek végeredményben mind egyfelé tendálnak: a szegénység, a nincstetenségböl eredő elkeseredés kihasználása és lázítás azok ellen, akiknek van. Mindegy, hogy milyen jelige alatt, legtöbbször divat szerint az antiszemitizmus jelszava alatt, de végül is mindig a hatalom ellen. Érthetetlen azonban az a tájékozatlanság és erélytelenség, amellyel ezt az ügyet vidéken a hatóságok kezelik. Hiába merítik ki a terjesztett nyomtatványok a büntetötörvénykönyv valamelyik paragrafusának kritériumait, nem történik megtorlás. „Megindult a vizsgálat" sztereotip kijelentéssel kerül az akta a többi porosodó aktacsomag mellé. Hiszen nem is történt semmi különös, gondolják, azért mert egy kicsit zsidóztak, hát hiszen, mi van abban? Talán még igazuk is van. Úgyis annyi más sok baj van mifelénk, ki törődhetik ezzel, nem igaz? Pedig nagy veszélyt rejt magában mindez, mert ez 1