Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 7-8. szám - Erkölcs. Világnézet. Történelem

szonylatban szabadságnak nevez.*) Az állami mindenhatóság végül iis összeütközik a szabadság gondolatával s a növekvő feszültség feltartózhatatlanul sodorja a világot ezen két erő összeütközése felé. A katholikus megújhodás, melynek gyakorlati előharcosa a jezsuita rend volt, felvette a küzdelmet a korIátok nélkül terjedő nacionalista-protestantizmussal szemben. Az inkvizíció, a 30 éves háború és a magyar felkelések, megannyi kirobbanásai ennek a küzdelemnek. A nemzeti és hitbeli szabadság összeütközése ez, a katholicizmus világrendjével. A nacionalizmus szembefordult tehát a római egyház pacifizmusával, A pápa, az uralkodó, és a tömegek hármas hierarhiáját egy új rend, az egyenjogúság elve, akarta felváltani, s az ellenfelek a múltba nyúlnak vissza, hogy újabb akcióikhoz példákat és indokokat szerezzenek, a r.ómai egyház a római császárság imperializmusában, a protestantizmus a görögség nemzeti demokráciájában és a spártaiak puritanizmusában keresik a maguk világnézetének történelmi jogalapjait. Azok a nemzetek, amelyek e felszabadulásnak szükségét látták s fennmaradásuk egyetlen lehetősége a szabadság és egyenlőség megszerzése volt, lelkesen rohantak a protestantizmus védelmére s egybe] "űzték ezzel nemzeti politikájuk törekvéseit, úgy mint ezt a magyarság is tette. Előbb ugyan a magyarságot külpolitikai erők állítják szolgálatukba, mielőtt a nacionalizmus venné védelmébe a vallásszabadság gondolatát. A magyar trónra áhítózó Habsburg-hatalom írta zászlójára, miután Zápolya követeit szívesen fogadják a pápai udvarnál, — szabaddá teszi a főurak és nemesek vallásváltoztatását, ami egyet jelentett a magyarságnak a német-római birodalmi koncepcióba való bekapcsolásával. Az események gyors forgataga, hol maga előtt űzi, hol magába kapcsolja a protestantizmus gondolatát és merész fordulatokkal játssza ki a nagy politikai fordulatok ütőkártyájaként. A protestantizmus azonban éppen világnézeténél fogva és mint humanitárius és individualista szervezet, kiragadja magát az egyetemlegesítő impériumok bűvöletéből, átmenti erejét a nacionalizmus, a fajok és nemzetek öncélúságának szolgálatára. A protestantizmus elveszti ezzel udvarképességét, a Habsburg-ház kegyeit s a nemzeti szellem fel-4elhördülő mozgalmainak védelme alá helyezkedik. A nemzeti szuverénitás gondolata ettől kezdve együtt küzd a protestantizmussal, a habsburgi abszolutizmus ellen, s különösen Erdély tekintélyének kialakításában bír döntő befolyással. János Zsigmondtól Bethlen Gáborig, csaknem valamennyi erdélyi fejedelem pártfogója a protestantizmusnak és vallásszabadságnak, s ekként belekapcsolja politikai célkitűzéseibe is. A történelem folyamán kétségtelenül BethJen Gábor állította leginkább sorompóba a protestantizmust, mint külpolitikai erőtényezőt, amikor Európa valamennyi protestáns államával, Angliával, Hollandiával és Dániával szövetséget kötött, miután a brandenburgi fejedelemmel és (jusztáv Adolf svéd királlyal már házassága révén (Brandenburgi Katalin) is szövetségben állott. Egész politikája a két veszedelem, a császári katholicizmus és a török hatalom gerincét képező mohamedánizmus ellen, a protestantizmus erejére támaszkodott, annál is inkább, mivel a pápa lassanként a török veszedelem által meggyengített császár mellé álott, a túlságosan erősödő Franciaországgal szemben, mely immár hajlandóságot mutatott nacionalista protestantizmussal összefogni. Hogy Bethlen terveit mennyire a protestantizmusra épí*) Lásd pl. Locke: Sendschreiben von Toleranz. tette, kitűnik Ciryll konstantinápolyi görög-keleti orthodox pátriárkához intézett leveleiből is, amelyekben az erdélyi románságnak is a protestáns egyházba való bekapcsolását, illetve a két egyház fúzióját szorgalmazza. Halála tervei megvalósulását akadályozta meg, hogy a két egyház egyesítése által, egyszerre nyerje megaprotestáns és az akkor még gyengébb orthodox erőket a magyar államiság szolgálatára. Rákóczi Ferenc szabadságharca is a protestantizmuson áll és bukik, amint régebben Bocskay s a Thököly-féle mozgalmak is szorosan egybefűzték a nemzeti önrendelkezés és a vallásszabadság eszményeit. A török hódoltság alól való felszabadulás azonban megtöri a protestantizmus közvetítő és kiegyenlítő politikai erejét s a Habsburgok katholikus egyetemességével váltja fel. Az ellenreformáció döntő harcba száll a protestantizmussal és az ész és erőszak kettős módszerével veti vissza e szinte teljes győzelem már-már előretolt állásából. A vér és diplomácia missziói sikerrel jártak. Az ellenreformáció lendülete csak a francia forradalom hatásaként lanyhul, melyhez a német irodalom, de különösen a bölcselők nagyszámú és erőteljes megjelenése is hozzájátszik. Ehhez már a zsidóság is eleven erővel kapcsolódik be s az eszmék s a gondolkodás útvesztőjében, már nemcsak a katholicizmus, illetve a protestantizmus ellen támad, hanem az egész kereszténységet aláaknázza. Ott, ahol a zsidóság erősebb hatalomra tesz szert, mint például Németországban, a nemzeti eszményiség és öncélúság mellett tart ki, míg a zsidóság elhatalmasodásával a gyengébb elemek a liberális, pacifista istentagadás felé hajlanak el. A szabadságharc után erősen fejlődik ki ez az irányzat Magyarországon. A liberális pacifizmus, a katholikus egyetemlegességgel szemben, nem az egyes nemzetek és fajok szabadságának és önrendelkezésének álláspontjára helyezkedett, hanem állandó, a vallástól független mechanikus organizációját akarta megalkotni. A világháború s az ezt követő idők megmutatták, hogy a pacifista gondolat megbukott s a népek, nemzetek és fajok siettek a régebbi szervezetekhez az állam és az egyházak szabályozott viszonyához visszatérni. Eredményképen az egyházak ismét megerősödtek s a történések intézésébe nagyobb szerepet kaptak, mint a megelőző korszakok folyamán, bár nem tagadhatjuk, hogy a világpolitikában, de elsősorban az európai erők hatalmi alakulásában, a westphaliai béke óta is fontos szerep jutott a vallási kérdések, különösen a katholicizmus és protestantizmus egyensúlyi politikájának, melyben a török hatalom öszszeomlása után kifejlődő szláv-orthodoxia, lassan kiépítette a harmadik pozíciót. Ha a modern világban a westpháliai béke óta a vallási kérdések átmenetileg vesztettek is jelentőségükből, s a liberális kor vallástalansága egyes népek rugékonvabb politikai hovatartozóságának adott helyet, ma ismét élő faktorrá lettek. A Quirinál és a Vatikán kibékültek, Mussolini a latin népek egységét hirdeti és politikai terveit pontosan a katholicizmus határáig nyújtja. Mintha a „római birodalom" mepújrázását a pápaság lelki és a fascizmus politikai „consulátusában" látná megvalósíthatónak. Mussolini a katholicizmus erejével küzd a protestáns világ angolszász és germán vonalával s a szlávság ortodoxszociálista misztikuma ellen. A szláv misztikum tekintet nélkül a vallási egységre, a szláv fajok szerves együttműködéséért küzd, melynek teljes sikerét csak annak belső hatalmi arányainak megállapítása késlelteti. Ha egyszer tisztává lesz, hogy a szláv államok a faji egységben milyen erőkkel vesznek részt, éppen olyan feltartózhatatlan ennek a hatalmi vonalnak a megteremtése, 75