Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1936 / 5-6. szám
2. A most sorra kerülő telepítési javaslat előreláthatólag nagy vitát fog eredményezni a pléniumban is, ami természetes, e javaslatnak az egész ország gazdasági életére döntő befolyással lévő, várható következményei miatt. Utóvégre ilyen mélyreható birtokpolitikai reform nem kerül gyakran a parlament napirendjére, s a mostani is igen hosszú tanulmányok után érett meg mai stádiumára. Ha tárgyilagosak akarunk maradni ebben a kérdésben, akkor először is külön kell választanunk a tudományos szempontot a politikától. Tagadhatatlan, hogy 1920 óta minden olyan kormányintézkedés, amely az agrár-status-quot nálunk befolyásolta, megváltoztatta, elsősorban is politikumot rejtett magában és annál kevesebb tudományt. így aztán egész természetes, hogy eredménytelen maradt. Mert ha csak kizárólag politikából történik olyan kormánybeavatkozás, amely végső fokon a közgazdaság törvényeinek az illetékessége alá tartozik, akkor bármennyi politikát, jóakaratot, lelkes célkitűzést komprimálnak is beléje, az csak fiaskóval végződhetik és végső kihatásában nem szolgálja a kitűzött cél elérését. Kivéve egy ponton: kormányprogram, amit nemcsak hangoztatnak, hanem a valóságban is kiviteleznek, ez azonban még nem nevezhető eredménynek. Így aztán érthető, hogy a korábbi birtokpolitikai reformok, amelyek 1920 óta mentek valósulásba, eredménytelenek és káros hatásúak voltak. Nem tudjuk osztani a megítélés szempontjából egyik oldalnak, vagy pártnak, vagy felfogásnak sem a véleményét, pláne, ha statisztikai adatok alapján történik azok indokolása. Statisztikai felvételek alapján birtokpolitikai reformokat úgy megoldani, hogy azok az egész ország közgazdasági érdekeinek megfeleljenek, lehetetlenségnek tartunk, azon egyszerű oknál fogva, mert ezek a sokat hangoztatott felvételek nem alkalmasak ilyesmire, mert nem tartalmazzák és nem is tartalmazhatják azokat az adatokat, amelyekre szükség lenne a megoldás szempontjából Mert amikor erős vita folyik arról, hogy a nagybirtok vagy a kisbirtok lát-e el több embert, hogy az egyik, vagy a másik kategória termelése intenzívebb vagy nem, mindezt a jelenlegi statisztikai felvételekből igazságosan és főleg a közgazdaság matematikaszerü törvényeinek megfelelően eldönteni nem lehet. Nélkülözik a felvételek olyan fontos tényezők adatait, mint pl. milyen az összehasonlításra kerülő birtokegységek kémiai, fundus instruktus stb. adatai, van-e ott vasútvonal, közel fekszik-e városközponthoz stb, ezek mind-mind oly döntő fontosságúak a megítélés szempontjából, hogy ezek nélkül igazságot tenni, ismételjük, a közgazdaság valódi szabályai szerint a lehetetlenséggel határos. így tehát egyik véleménynek sem tudunk a pártjára állani. Ami pedig a másik nagyon fontos, nemzetpolitikai szempontból sokat hangoztatott kérdést illeti, hogy pl. az általános népszaporodás és megélhetés szempontjából melyik birtok-kategoria a helyes, akkor kétségtelen, hogy nem a kisbirtokszaporítás a helyes út, mert a kisbirtok irtózik csekélyke földjének az elaprózásától és ez ellen védekezik az egykével, egészen logikusan, viszont anynyira optimisták nem lehetünk, hogy csonkaországunkban minden földigényt valaha is ki tudjunk elégíteni, nem szólva annak materiális kivihetetlenségénől. így aztán érthető és csak helyeselhető a jelenlegi telepítési törvényjavaslatnak az a tendenciája és célkitűzése, hogy elsősorban is azokat akarja földhöz juttatni, kik ezt részben meg is tudják fizetni, kik rendelkeznek bizonyos anyagi eszközökkel is arra, hogy kisbirtokukat felfelé növeljék, kiegészítsék, életképesebbé tegyék szaporodó családjuk részére. Ugy a telepítési, mint a már letárgyalt hitbizományi javaslat alkalmas lesz arra, hogy megoldja, illetve részben a megoldás felé vigye azokat a fojtogató nehézségeket, amelyeket a kötött birtokok okoznak a települési központok, falvak és városok köré, terjeszkedésük természeti; törvényei elé. De egyik sem oldja meg általános nemzetgazdasági szempontból azt, amit végeredményben célul tűz ki: az általános jólét emelését Kézenfekvő, vagy talán mondjuk a mai új közgazdasági elképzelőkre való tekintettel, valószínű, hogy amit a szabadverseny produkálni tudott a gazdasági élet egyéb ágazataiban, úgy talán a mezőgazdasági problémák természetes megoldásánál is sokat segítene a szabad erők működése. Ez alatt értjük például, hogyha nem volnának azok a kötöttségek, mint amelyekkel a hitbizományi és holtkézi birtokok formájában ma még számolnunk kell, akkor talán már minden komolyabb kormánybeavatkozás nélkül is a gazdasági helyzetnek legjobban megfelelő birtokelosztás önmagától teremtődött volna meg. Mert azok az erők, akár ha apróbirtokosok is, amelyek most e telepítési javaslat alapján tudják igényeiket majd kielégíteni uj, vagy csak kiegészítés céljából a földet meszerezni, azok az erők a szabad forgalomban már régen, talán sokkal jobb feltételekkel, de mindenesetre az egész ország adózóinak a megterhelése nélkül, keresztül tudták volna vinni A rátermettek, bizonyosan, minden időben, minden nehézség ellenére is, boldogulni tudtak a múltban és fognak a jövőben is Ami aztán a másik kategóriát illeti, a rostálás nélkül vett nincsteleneknek a földhöz való juttatását, ezt semmiképen sem tudjuk helyeselni. Mert bármilyen nagy emberértéket jelent is az ország szempontjából a parasztság, minden őserő forrását vérben, munkában, kétségtelen, hogy ezeknek a földhözjuttatása anyagi erők nélkül lehetetlen, céltalan. Láttuk, hogy a korábbi földosztásnál azok, akik nem rendelkeztek megfelelő tőkével, azok vagy kiadták felesbe, vagy műveletlenül hagyják földjeiket, de így is, úgy is máshol keresnek megélhetést. S ami a legfontosabb: sohasem szabad arról megfeledkezni, hogy a föld: érték, már pedig értékeket széjjel osztani nagy gondosságot és nagy felelősséget jelent. Mármint ingyen, nagy közterhek vállalásával szétosztani. Mert amikor az egész ország adózóit terhelő, nehezen kihasított pénzekkel áldozatokat hozunk, akkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy megsegítésre végeredményben jogot formálhat ennek a hazának minden egyes szegény .nincstelen, igaz magyar polgára, akár paraszt, akár nem paraszt. 3. A külpolitika utóbbi hetek bennünket érdeklő fázisai feltétlenül azok az utazások, amelyeket Hodzsa Milán bonyolított le egymásután, több-kevesebb eredménynyel, de mindenkor azzal a célzattal, hogy valamiképen bennünket kimozdítson abból a helyzetből, amelybe a legreálisabb külpolitikai vonalvezetés helyezte a magyar külpolitikát. Ebben az egy kérdésben szinte osztatlanul megnyilatkozik az egész ország hozzáértőinek a véleménye, vagyis: a magyar külpolitikának nincs jobb és járhatóbb útja, mint amit a kormány az utóbbi három évben inaugurált. Mert akkor, amikor nem adjuk fel a békés revíziónak a követelését és teljes mértékben álljuk a Róma—Wien—Berlin—Varsó orientálódást tengelyt, 50