Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 1-2. szám - A budapesti fogmüvészek beadványa 1897-1899-ben az akkori belügyminiszterhez

hoz azt a nagyon fontos tényt, hogy az akkori idők orvosai, akik a fogászattal kezdtek foglalkozni, teljesei járatlanok voltak a műfogpótlásban, az sokkal messzebb esett ismereteiktől, mint ma, amikor már úgy — ahogy a külön átképző kurzuson szemléltető oktatást kapnak a technikai részből is az orvosok. Hiszen csak 1897-ben rendelte el a kultuszminiszter, hogy az orvosi fakultás vegye fel a foghúzás és ezzeil kapcsolatos sebészi beavatkozásokat a sebészeti műtéti szigorlat tárgyai közé, addig még ez sem szerepelt közöttük. Vagyis az általános orvosi diplomával kikerült és a jogászati pályára lépő orvosok kizárólag a jogtechnikusokra voltak utalva úgy a tanulás, mint egyáltalán a prakszis vitelében. Ez a negyven év tehát azért nem volt alkalmas ennek a kérdésnek a megoldására, mert épp a fogorvosok voltak azok, akik kitenyésztették a fogtechnikus rendet, mert szükségük volt rájuk. Az is bizonyos, hogy az orvosok sem akkor, sem ma nem sajátították el azt a szükséges 90%-nyi orvosi tudást), amelyre még szükségük volt a teljes, abszolút jó fogászatnak a gyakorlására. Ezt igen érdekesen, színesen és megrázóan írja le — (más helyen szószerint leközöljük) — Gáspár Józsefnek a memoranduma, amelyet 1899-ben nyuújtott be Széli Kálmánnak, az akkori belügyminiszternek ebben a tárgyban. Mindezekből a dokumentumokból kétségtelenül levonható az a következtetés, hogy semmiképen sem a közérdek diktálta az orvosoknak a fogászat terén való erősebb térnyerést és ezzel kapcsolatban a fogászat igazán hivatásbeli mívelőinek, a fogtechnikusok kiszorítását, hanem kizárólag az önös érdek, a gazdasági tevékenység. Márpedig ahoz nem kell kommentár, hogy mit jelent ez éppen abból a szempontból, amely szempontot az orvosok mindig takaróul használták fel a múltban és használják ma is fel ennél az irtóháborúnál és ez a közegészségügy. Kötetekre menő anyagot ölelne fel annak kimutatása és feltárása, hogy milyen sokat veszít a közegészségügy épp ennek a harcnak a folytán, mert az a kultúr-terror, amit az orvostársadalom a kari összetartozás kidomborításával különösen az utóbbi évtizedekben kifejtett, szinte elhomályosította már az egész lateiner osztálynak a tisztánlátását ebben a kérdésben. Olyan megdönthetetlen dogma-tisztelet sarjadzott ki ebből a harcból, hogy szinte már a humorral határos. Annak az egy-két józan, objektív megnyilatkozásnak, amely végeredményben is a teljes, osztatlan igazságot fedi ebben a problémában, nem keletkezhetik átalakító visszhangja, mert az álszemérem középkori terrorja elnyom minden áttörést ezen a mesterséges, végeredményben is gyúlékony anyagot rejtő szellemi-blökádon. Mindez nem volna baj, ha kormányzati tényezőink Is nem jutottak volna ennek a szellemi-blokádnak a hatása alá és — miként a legutóbb előttünk lejátszódó események tanúsága szerint inkább téves indokolásokkal is — mindig az orvostársadalom oldalára állottak, amidőn időről-időre felvetődött ennek a kérdésnek törvényhozási úton való rendezésének az alkalma, vagy szükségessége. Ennek tanúsága az, hogy hiába történt hivatkozás a külföldi kultúrállamok példájára, ahol ez a kérdés már nem kerülhet a mienkhez hasonló módon napirendre, miután már törvényhozásilag rendeztetett. Megvagyunk arról győződve, hogy éppen azért, mert kizárólag gazdasági harcról van szó ebben a kérdésben, nálunk is elérkezik majd az igazságos, törvényes szabályozáshoz. A budapesti „fogmüvészek" beadványa 1897—1899-ben az akkori belügyminiszterhez: Különböző alkalmakkor voltunk bátrak a m. kir. belügyminisztériumnál panaszainkkal és kérelmeinkkel megjelenni, a nélkül azonban, hogy a mai napig akár igazságot, akár érdemleges választ kaptunk volna, — pedig ezt, testületileg való megjelenésünk alkalmával, úgy Hyeronimy Károly val. bel. titkos tanácsos, mint Perczel Dezső volt belügyminiszter urak szóbelileg megígérni kegyesek voltak. E helyett azonban azt tapasztaltuk, hogy valami láthatatlan kéz dolgozik, mely esetről-esetre súlyos csapásokat már reánk, olyan csapásokat, miket elhárítani módunkban nem áll, de amelyek oda irányulnak, hogy bennünket, a fogművészettel foglalkozó polgárokat, tönkre tegyenek, kiirtsanak. Megdöbbenve tapasztaljuk, hogy ugyan abban az időben, midőn a Nagyméltóságod vezetése alatt álló Minisztérium egy rendeletet ad ki, amelyben policialis hatalommal kényszerít arra bennünket, hogy mi magunkat fogkészítő mesterembereknek, fogműveseknek, nevezzük, — ugyanakkor e tudományt teljesen nélkülöző, néhány kenyérírigy-egyletet alkotó orvos, mintegy, e rendelet történt kieszközlésének örömére, banquetteket rendez és reclam újdonságokat bocsájt közre, amely újdonság magában véve úgy tűnik fel nekünk, mint egy fenyegetés arra nézve, hogy eltiport igazságunkat keresni ne merjük, miután közvetlenül a hatalom és intéző erőnek szövetségét szerezték meg ellenünk, — aminek segítségével végleg elpusztíthatnak. így értelmezzük a fogorvosi egylet reclamját, amellyel a világ tudtára adják, hogy a m. kir. belügyminisztérium egyik tanácsosát tiszteletbeli elnökké választották. Kegyelmes Urunk! A mi jogos panaszaink és kérelmeink ez ideig vagy egyáltalában véve komolyabb megfontolás tárgyává nem tétettek, vagy egyoldalulag kedvezőtlen indulatú elbánásban részesültek, úgy hogy ma, midőn ismét Nagyméltóságod elé jövünk kérelmünkkel, egyúttal panaszolnunk kell, hogy igazságtalan bánásmódban részesültünk. Nem igazság az Kegyelmes Urunk, hogy az előző évek_ neb sérelmeink orvoslását célzó kérvényeink és előterjesztéseink válasz nélkül maradtak. Nem igazság az, hogy mi, akik komolyan tanultunk és tudunk, akik úttörői, megalapítói és egyedüli birlalói vagyunk a fogászati tudománynak, hazánk alaptörvényei ellenére, rendeletileg leszünk kormányozva és ezzel kapcsolatosan mintegy törvényen kívüli állapotba helyezve. Nem igazság az, hogy ügyeink törvényhozási szabályozásnak és egységes rendezésnek nem vettetnek alá. Nem igazság az, hogy az államhatalom mestereink és tantíóinknak engedélyt adott kiképeztetésünkre, bennünket nem óvott meg olyan pályaválasztástól, ahol az államhatalom védelmének élvezése helyett csak rendőri fenyegetésben részesülünk és súlyos adófizetési terheket viselünk. Nem igazság az, hogy a Nagyméltóságod Minisztériumában, ha már rendeletileg intézkednek sűrű egymásutánjában, ügyeinkben nincs egyetlen fogmüvész, nincs egyetlen ember, aki akár a fogmüvészetet mint tudományt, akár pedig mint mesterséget tanulta volna és ismerné, aki tehát az ilyen rendeletek kibocsátásánál becsületes és igaz 23