Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 23-24. szám - A törvényhozó akarata

Ha ezzel a kérdéssel foglalkozunk, akkor a célunk az, hogy eloszlassuk azt az érthetetlen és felesleges 'homályt, amelyet az egész vonalon tapasztalhatunk. Még ma sem Játjuk azt a helyes és az igaz tényeknek való beállítást történelmi tanításunkban, ezt a célt szolgálja tehát munkánk is, amikor a Mária Terézia Rend ügyével foglalkozunk. Nem az a kérdés alapjaj hogy a legitimistáknak, vagy antiilegimistáknak van-e igazuk, hanem kizárólag csak azt 'kutatjuk és igyekszünk kiemelni, milyen fontos a Mária Terézia uralkodásának történetét és tényeit az igazság helyes megvilágításába helyezni. Sokszorosan fonoís ez ma, amikor máról-holnapra megvalósítható egy restauráció. Ha pedig újra megvalósítanánk Ausztriával a personál-uniót, ha ismét a Habsburg-házból való királyt koronáznánk meg magyar királlyá, akkor erre jól kell készülnünk, akkor itt ma már egész más szempontoknak kell szerepet játszaniok. Pótolnunk kell azt a sok mulasztást, amit a rendi politikusaink nemtörődömsége, túlzott aulikussága a régmúltban okozott> amikor engedte, hogy a históriai muhban sokkal fiatalabb osztrák császárság stréber politikusai elhomályosísák a magyar királyság fényéi, súlyát, történelmi érdemeit. Engedték, hogy mindenben az osztrák befolyás érvényesüljön. Szinte a humor világába tartozik az — és ezért hozzuk elő éppen a Mária Terézia Rend ügyét —, hogy már az összeomlás után, amikor Ausztria kinyilatkoztatta, hogy köztársaság >és megtagad minden közösséget a császársággal, amikor a közösség likvidációja folyt, akkor a Német-osztrák köztársaság még mindig az általunk olyan gyűlölt „Gesamtmonarchie" szemüvegén és mentalitásával 'kezelt bennünket, a magyar .királyságot. S a humor abban van, hogy keresztül is vitte velünk szemben az akaratát. Hiába volt ott köztársaság, mert ott ültek a régi bécsi udvar hivatalnokai, akik bennünket mindig gyarmatnak néztek és kezeltek. Itt, ezen a kis ponton — hiszen a Mária Terézia Rend ügye csak egy kis pont a mi nagy nemzettragédiánkban! — kimutatható miként az egy csepp vízben benne van az egész tenger vize, hogy milyen igazságtalanság történt velünk még e kis ponton is. Az osztrák köztársaság kisajátította önhatalmúlag ennek a rendnek a vagyonát, levéltárát, emléktárát, fontos okiratait és a likvidációra kiküldött megbizottainknak nem engedtek betekintést semmibe. Amikor az osztrák köztársasági kormány illetékes faktorai átiratokban leszögezték, hogy nekik semmi közük ehhez a rendhez, ugyanakkor hivatalnokaink önhatalmúlag az ellenkező álláspontra helyezkedtek velünk szemben. Tartozunk azonban az igazságnak azzal, hogy a mi kiküldötteink is teljesen Tájékozatlanok voltak és nem voltak tisztában közjogunknak olyan alaptételeivel, amelyeket már az elemi iskolásoknak is kell tudni, ök talán még azt sem tudták, hogy utolsó királyunk miért volt IV. Károly néven magyar király és I. Károly néven osztrák császár, akkor hogyan kívánhattuk volna tőlük azt tudni, hogy Mária Terézia csak magyar királynő volt és nem osztrák császárnő? Nem is tudták ezt akkor és valljuk be: nem tudják még ma sem! Innen kiindulva, tudjuk kimutatni, hogy milyen káros nemtörődömség, abszolút helytelen közjogi disztinkciók feküdték meg tudományos életünket is, milyen könnyelműen bántak legtettével kiváló részese votlt ama híres, örök emlékezetre méltó és dicső határozatnak, amellyel az egész magyar nemzet, királyi lelkünknek nagy vigasztalására, jelenlétünkben ritka példával fogadta, hogy életét és vérét áldozza a mi és királyi házunk védelmére." (Tehát 6 maga emeli ki a magyar szuverén királyi házat és nem az osztrák hűbéres hercegséget.) magasabb hivatalos tényezőink is olyan értékes közjogi szabályszerűségekkel, amelyek mind-mind a szuverén, ezeréves magyar királyság fényét, az egész nemzet erős magábabízását lett volna hivatva erősíteni. De nemcsak erősíteni, hanem amely erők adnak nekünk jogot az e'következő ezer évben is itt a Duna völgyében vezetőszerepet vinni. Egy rettenetes, szinte reánkkényszerített tudatlanság és homály fedte ezeket a helyes disztinkciókat, az igazságot. S most itt az ideje rnndezt helyrehozni. KÖZGAZDASÁG •llltlIIIIIIIIIIIIlIIIIlllflIflIllIIlllllllIIIIIlllllllllIIIIIlJllIllIIIIIltlIUlltllllllIIIIIIIIIIIIlllllllltlIIIIIUlltllflMtlllltlttlIIIUItlIllMIItlIttfil A francia frank devalválásának tanulságai Irta: Figlár Géza. Köztudomású, hogy a gazdasági élet egyedül az aranyat tekinti olyan fizetési eszköznek, mely értékét önmagában hordja és hogy ennek az értéknek a meghatározásánál az emberi munkát használja mérőeszköznek és így adja meg vele az aranynak az abszolút vásárló erőt. Az egyes államok különböző pénzegységei, a saját belső viszonyaiknak megfelelően, valójában egy napi, egy heti stb. emberi munka teljesítmény átlagos árát testesítik meg. A gazdasági forgalom céljaira kibocsájtott bankjegyek és az azok fedezetét képező arany egymás közötti aránya, éppen ezért egy ország termelésére sem hat addig zavarólag, amíg a belső forgalommal felhasznált, illetve a munkás eltartására szükséges összegen felül kifizetett, tehát el nem költött munkabérek, nem haladják túl a jegykibocsájtás alapját képező arany számszerinti értékét. Ha több a bankjegy, akkor az infláció, ha kevesebb^ akkor a defláció zavarja a nemzeti terme'ésben résztvevő munka jövedelmét. A külföldi valuták árfolyamai a belföldi pénzre vonatkozólag nem alapulnak kizárólag az aranyfedezetek egymáshoz vaJó viszonyain, hanem azok lényegének összetevőit alkotják a külkereskedelem olyan tárgyai is, amelyek a behozatali államok belső munkaviszonyainak fenntartása érdekében nélkülözhetetlenek. A háború előtti kiegyensúlyozott nemzetközi munkaviszonyban leli magyarázatát tehát az, hogy a jegybankok az u. n. valutaárfolyamokat egyszerű kamatlábemelés, vagy csökkentés révén mindig meg tudják védeni és hogy az u. n. készfizetések teljesítését csak egy két bank gyakorolta és ott is, ahol az aranybeváltási kötelezettség, mint nálunk is, szünetelt, az aranypénz használatát a közönség ellenszenve a legkisebb mértékre szorította. Az 1873-iki pénzügyi válság után az emberi munka és így az arany ára többé kevésbbé stabil volt, a streikok, vagy az egyes termelési ágak zavarai legfeljebb kamatláb emelést váltottak ki, de sehol sem okoztak pénzkrízist. Am a világháborút a jegybankok aranyaival financírozták a hadviselő felek és ez 'teljesen szétzilálta a világgazdaságban a munka és az arany egymáshoz való viszonyát, nemcsak az egyes államok határain belül, hanem az államok egymás közötti érintkezésében is, úgy, hogy e téren napjainkban már nem lehet győzőkről és 'legyőzőitekről beszélni, s látjuk, hogy a gazdasági válság Európa és Amerika közös munkaterületén élő népei 231