Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 15-16,. szám - Hivatás

gúság elve egyetlen más országban sem érvényesült any­nyira és sehol sem őrizték meg annyira, mint éppen Ma­gyarországon, mindazokban a századokban, amíg csak a régi alkotmány uralkodott". De ha ez így van és ha a magyar birodalmi gondolat igénye ennyi történelmi jogcímre tud hivatkozni, önkény­telenül felvetődik az a kérdés: mi az oka annak, hogy eny­nyi és ily sok erkölcsi argumentum, ily sok nemes törté­nelmi tény ellenére is elért bennünket a katasztrófa, a ma­gyar birodalmi gondolat bukása? Itt vissza kell térnem cikkem bevezető motívumára és azt kell mondanom: a trianoni katasztrófát megelőző fél­század alatt, mintha csak valami mákony mérgezett meg volna bennünket, egyszerűen kiesett kollektív nemzeti tu­datunkból a nemzeti öncélúságnak, de a magyar birodalmi gondolatnak is az a tradicionális fogalmazása, amit leg­nagyobbjainktól és egész történelmünk tanításától kap­tunk. Elvesztettük történelmi tájékozódásunknak nemcsak tudatát, de ösztönét is, nem láttuk meg sem birodalmunk testvérnemzetiségeinek a kor és gazdaság átalakulásával jelentkező igényeit, sem saját nemzetiségünk fejlődésének alapvető problémáit. Nem oldottuk meg azokat a mélyre­ható szociális problémákat, de politikai és gazdasági kér­déseket sem, amelyek talán megoldották volna a törté­nelmi problémát is. És nemzedékünk tragédiáját as súlyosítja, hogy e megoldatlan problémák a katasztrófával együtt zuhantak ránk, a szellemi és erkölcsi felkészületlenségnek olyan ál­lapotában, amilyent minden igazi történelmi hagyomá­nyunkat elfelejtő közvetlen elődeinktől örököltünk. Mindent elölről kell kezdenünk és mindent elölről kell tanulnunk. Frissebb és fiatalabb generációnk tagadhatat­lanul óriási erőfeszítéssel készül is a szellemi és erkölcsi újjáalakulásra, ami lényegében nem jelent mást, mint leg­jobb és legszebb történelmi hagyományainkban való lelki megfürdést. Az újjáalakulás nálunk kétségtelenül folyamatban van. Én nem félek attól, hogy ennek a magyar megújho­dásnak jellemzője, hogy szenvedélyesebben és őszintébben keresi azoknak a népeknek kezét, amelyekkel a Dunavölgy közös sorsában ezer éven át osztozott... Nem félek tőle, mert ez a magyar hagyomány természetes, megértő, okos és fölényes gesztusa. Nem félek tőle, mert hiszen tudom, hogy ez jelenti a magasabbrendű erkölcsiséget. És erre éppen úgy hivatkozni lehet majd büszkén és öntudatosan, mint arra, hogy magyar költő, Ady Endre mondta ki leg­szebben a Dunavölgy minden kis népének közös fáj­dalmát: ... A Duna mentén sohasem éltek Boldog, erős, kacagó népek! Nem félek attól, hogy a mi, ifjúságunkban újjászülető magyarságunk a maga jellemének hagyományos nagylel­kűségét dokumentálja és ezzel csak újabb erkölcsi jogcí­met és nagyszerű történelmi előjogot szerez arra, hogy a testvérnemzetiségeket is átfogó birodalmi gondolat meg­valósításában az övé legyen a primátus ... A közölt cikkek minden esetben szerzőik felfogását tükrözik vissza és a leközlés ténye még nem Jelenti a lap irányát, különben is alap semmi­éle Irányzat szolgálatában már hivatásánál fogva sem állhat. A szerkesztésben a parlamentarizmus egyik alapvelő. — „az audiatur et altéra pars" elvét — valamint a programunkban lefektetett célkitűzéseket követjük. Hivatás Irta: Mélik Éva Az interparlamentáris gyűlések közismert interna­cionális politikai és szociális célokat vannak hivatva szol­gálni. Maga a kifejezés is, mint jelző, egy ilyen általános és összefogó értelmet támaszt alá. Mégis homlokegyenest ellenkezője ennek a definíciónak az a cél, ami a tulajdon­képpeni indító oka és lényege ezeknek a gyűléseknek. A külsőségek és a látszat, mint oly sokszor az életben, ezen esetben is egész mást fednek, még pedig egy végte­len önző és nemzetenként egyéni célú tartalmat. Ilyen ke­retekbe tartozik tehát minden ország delegátusainak sze­replése — és így van a mi nemzetünk is képviselve. De mit tehetünk mi, magyar asszonyok és leányok, akik szintén lelkűnkön hordozzuk a magyar sorsot és jö­vőt? Mit tehetünk mi, akik nő létünkre nem állhatunk ki nyíltan harcolni a politikai csatatérre? Mit tehetünk mi, akik szintén égető kötelességünknek érezzük, hogy alkot­nunk, tennünk kell a Haza érdekében, azért a magyar föl­dért, melynek stigmáját lelkünkbe vésve hordjuk és amely földhöz való tartozásunkra oly végtelen büszkék va­gyunk? Tudom, nemcsak közülünk éreznek sokan így, de a világ minden népének leányai és asszonyai is ezzel a problémával foglalkoznak. Tudom azt is, hogy ami kö­telességünk elsősorban nem itt van. A mi hivatásunk szent, sőt talán nagyobb, mint a férfiaké. Magyar anyá­nak lenni, ez kétszeresen nagy felelősség, mind önma­gunkkal, mind gyermekeinkkel szemben, — akikben mi tartozunk adni a Hazának hűséges, becsületes, ízig­vérig magyar fiakat. Nagy és sorsdöntő kötelesség ez, mert csak a jelen generáció megjavításán való fáradozás, kárbaveszett energiapocsékolás, erre már nem építhetünk, ezen már számottevőt nem lehet segíteni. A jövő generá­ciója az, amire súlyt kell fektetnünk, mert annak minden egyes sarja egy-egy talpköve a magyar jövőnek. És ezt a jövőt a mi kezünkbe tette le az isteni Gondviselés. A mi meggyőződéses, magyar lelkületünkből, a mi felelősség­teljes, odaadó nevelő munkánktól tette függővé. Attól, hogy mennyire tudjuk saját lelkünket abba a jó és rossz iránt egyformán fogékony gyereklélekbe átültetni, ho­gyan tudunk abból a még nyers anyagból saját lelkünk melegével szilárd fundamentumot formálni, illetve olyan alapot, amelyre nyugodtan rá lehet bízni a magyar jövőt. Igen, az Istentől kapott szent kötelesség. Mégis sokan úgy érezzük, hogy még ez sem elég, — közvetlen önma­gunkból is kell adnunk. Hatalmas, erőtadó érzés, ha az emberben él az a tudat, hogy annyi van benne, amennyit nem képes levezetni, illetve átönteni másba, mert még mindég túl sok marad benne, a magyar nemzeti jövő ér­dekében kiaknázatlanul. Egyéni, társadalmi és hazafias kötelessége mindenkinek az értékkitermelés. Gyümölcsöz­tetni mindazt, amit Istentől nem azért kapott, hogy ké­nyelmi szempontból ne dolgozzon ehhez mérten fokozott erővel. Ha ezt figyelembe vesszük, még nagyon is tág tere marad a női aktivitásnak, a nyílt politikai beavatko­záson kívül. Sokan vannak, akik meggondolatlanul, csak éppen alávetve magukat a megszokott és elfogadott elveknek, 175

Next

/
Thumbnails
Contents