Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 15-16,. szám - Az igazi Tisza István

nuskodik, mely szerint: „Gróf Tisza István miniszterelnök úr oly időben vette át a kormányelnöki széket, amikor a viszonyok Magyarország és Horvátország között nagyon zavarosak voltak s az alkotmány meg volt szüntetve. Gróf Tisza István miniszterelnök úr azonnal meghallgatta e tekintetben nemzetünk képviselőinek jogos panaszait és így visszahelyeztetett hazánkban az alkotmányos állapot". Nem felel meg a valóságnak a közleménynek az a tétele sem, hogy Tisza „a választójog kiterjesztéséről.., hallani sem akart soha". Például az ipari munkásságot már az 1910 január 24-íkí főrendiházi beszédében felruházandónak vélte a választójoggal, csak ^hhoz nem járult hozzá, hogy ,,a nemzeti akarat kifejezése fölötti döntés" a nagy néptömegek kezébe ke>rüljön, amely — véleménye szerint — „csak a terrorisztikus demagógia vagy a caesarizmus eszköze lehet". Legfeljebb azt mondhatnók, hogy Tisza a választójog kiterjesztésében, kétségívül az osztrák példa hatása alatt, ahol az általános választójog behozatala végsőkig kiélezte a nemzetiségi ellentéteket, óvatosabb volt a kelleténél, attól való félelmében, hogy az általános választójog a közjogi harcot, nemzetiségi és osz^ 4ályharccal fogja súlyosbítani. Egyébként a proletáliátus diktatúrája orosz földön, vagy 1919-ben nálunk — más példákról nem is szólva — és következményeik tanúsítják, hogy Tisza aggodalma nem volt egészen alaptalan. Ilyenformán vagyunk Tisza birtokpolitikájával is, melyről a cikk szerint Tisza hallani sem akart soha. A rövidség kedvéért egyszerűen idézzük 1916 június 16-án mondott képviselőházi beszédének következő sorait: „Lehetőleg fokozzuk a falusi saját gazdaságában élő, anyagilag, erkölcsileg független, erőteljes magyar családoknak számát. Ez az igazi alapelv, ez kell, hogy vezesse a mi birtokpolitikánkat, ez a demokratikus alapelve a birtokpolitikának". Hozzáteszi azonban: „Nem az a kérdés, hány ember óhajt földet, hanem az a kérdés, hány ember van, aki rendelkezik azokkal az előfeltételekkel, amelyeknek folytán ő annak a földnek csakugyan ura és gazdája lehet, azt saját magának, családjának és a köznek javára használhatja. Ha ebből indulunk ki, akkor azt hiszem tartózkodnunk kell attól, hogy itt egy nagy általános rohamos, nemzetboldogító és majdnem nemzetújra alakító akciót rezegtessünk a közvélemény előtt, mert ha jot akarunk, ennek az akciónak... nagyon is korlátoltnak kell lennie", stb. Ha azonban Tisza elvileg nem is akart „rohamos átalakítási akciót', két esetben kívánta maga is az állam sürgős és hathatós közreműködését, mégpedig a hadirokkantak letelepítésénél és ,az ország exponált részein a politikailag teljesen megbízható népesség növelése" érdekében. További bűneként állapítja meg Tiszának, hogy erőszakkal is szállította a közös hadsereg részére a milliókat és nem is gondolt arra, hogy független magyar nemzeti külpolitikát kívánjon nemzetének". Föntebb rámutattunk, hogy Tisza a kiegyezési törvény alapján állott, melynek minden betűjéhez szívósan ragaszkodott Ferenc József, aki oly erővel védte a kiegyezést, hogy vele szemben a függtelenségi párt is tehetetlen volt kormányra jutása idején. Erre külön ben már fentebb rámutattunk. De másfelől a közös hadsereg, egyszersmind magyar hadsereg is volt, fcjuely mint említettük, az obstrukció miatt volt kénytelen kellő felszerelés, felkészültség nélkül belemnni a háborúba. Ellenben igaza van a cikknek, míXor megállapítja, hogy Tisza nem csinált független magyar külpolitikát. Ez azonban a legszebb dicséret Tiszára, aki az egész monarchia külpolitikájára igyekezett befolyást gyakorolni a magyar föld épségének és nemzetünk jövőjének biztosítása végett. Csak aki tud]a mily közel voltunk a marseíllci királygyilkosság után a szerb támadás veszedelméhez, akinek figyelmét nem kciüh el a trianoni határodon békeidőben büntetlenül agyonlőtt védtelen magyarok hosszú sora s az úgynevezett utódállamokban rendszeresen folyó magyarirtás, az értékeli igazán Tiszának a nagyhatalmi állapot fenntartására irányuló politikáját. Azt a különös állítását sem hagyhatjuk szó nélkül, hogy ,,a nagy földnélküliség, a nagybirtok nyomása elől menekül a fajmagyar parasztság Amerika felé, mint ahogy a nemzetiségeink is a nagy nyomás elől gravitáltak fajrokonaik államai felé". Á mondat első fele — legalább részben — igaz, mert az alföldi és dunántúli latifundiumok valóban akadályozták a parasztság terjeszkedését, de más oldalról az is val'ó, hogy a kivándorlás oly államokban is jelentkezett, ahol — mint Szerbiában és Bulgáriában — nagybirtok nincs. A kivándorlás Európa nyugati országaiban indult meg és fokozatosan terjedt Kelet és a Balkán felé. Oly tömegjelenség volt ez Európaszerte, mely alól hazánk sem vonhatta ki magát s így érte kizárólag Tiszát tenni felelőssé igazán nem lehet. A mondat másik fele ellenben élesen szemben áll a valósággal, mert a statisztika szerint minimális volt azoknak a magyarországi rumunyoknak vagy szerbeknek száma, akik fajrokonaikhoz költöztek ki. Nemzetiségeink ilyen üldözésszerű nyomásáról legesküdtebb ellenségeink: Benes, Take-Jonescu, Scotus Viator, stb. sem tudnak. Ezzel a Tiszával szemben, akit a cikk a föntebb bemutatott hangulati elemekből és féligazságokból állít elénk, valóban érthetetlen volna volt munkatársai húségének a cikktől kétségbevont őszintesége és objektivitása s az ilyen Tisza politikáját „sem ma, de soha a jövőben glorifikálni nem lehet"-ne. Ennek a Tiszának azonban semmi köze az igazi Tiszához, a XX. század egyik legnagyobb magyar államférfiához, kinek alakján — Ravasz László költői szavai szerint — „ezer esztendő dolgozott" s akinek a nemzetiségekkel békés megértést hirdető, méltányos politikája s a vezető államférfiak közt a háborút egyedül ellenző állás{ ontja — amit immár a külföld is elismer — egyik legnagyobb erőssége a Trianonban, a háború felidézése címén is büntetni kívánt nemzetünknek a békés revízióért folytatott küzdelmében. 18 éve annak, hogy Tiszának egyetlen gránittömbből faragott alakja politikai éleslátásával, fényes felkészültségével, önfeláldozó munkásságával és hazaszeretetével, végül mártírhalálával elköltözött a nemzet halhatatlanjai közé. Még tévedései is nagyságából folytak, kemény jelleméből és igazságszeretetéből, mely nem tűrt alakoskodást, nem ismert kertelést. Politikáját igazolta mindaz, ami miniszterelnökségétől való fölmentése óta a mai napig történt, a nagyhatalmi állás után a trianoni árnyékfüggetlenség. Amint életében bátran nézett szembe a Kovács-Strasser képviselő, a Lékai-Leitner, a Pogány Józseftől, Kéri Páltól, Csernyák Imrétől vezetett gyilkosok fegyvereinek csövével, 171