Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 11-12. szám - Hol ül az ellenzék?

Végül a Phönix biztosítottjaival szemben kívánom kifejezni a magam fejével elgondolt jogászi nézetemet. Az eddig nyilvánosságra jutott adatok szerint a magyarországi fióknak biztosítási alapja és a díjtartalékok korul van baj: a biztosítottaknak ezt a vagyonát állítólag az országból kivitték. Az itt maradt vagyon pedig nem elegendő a Phönix kötelezettségeinek teljesítésére. Mit tegyenek tehát azok a biztosítottak, akiknek életbiztosítási szerződése még nem járt le? fizessék-e tovább is a dijakat? vagy ne fizessék? És mit tegyenek azok a biztosítottak, akiknek szerződése lejárt vagy újabb díjfizetési kötelezettség nélkül legközelebb lejár? Előbbieknek — véieményem szerint — a díjat fizetniök kell, mert mulasztásukkal maguk adnának okot a Phönixnek arra, hogy a szerződést megsemmisítse, attól azonnal elálljon. Ha aztán a nyilvánosságra hozott fenti tények megfelelnek a valóságnak és ha a vis maior esete nem áll fenn (ami valószínű) és ha az itt maradt vagyon csakugyan nem fedezné a biztosítottnak a követelését, akkor az Állami Felügyeleti Hatóság az 1923. évi Vlll-ik törvénnyel megadott jogával élve, a biztosítottaknak követeléseit egyoldalúan, tehát az ő meghallgatásuk nélkül leszállíthatja, még pedig egészen 30%-ra. Ez a tény természetesen, a biztosítottaknak esetleg súlyos károsodását jelenti. Most tehát előtérbe jut a kártérítés kérdése. A kárnak összege az elveszett külömbözet. Ez tehát nem lesz vitás. Az a kérdés most már, hogy ki tartozik megtéríteni a biztosítottnak ezt a kárát? A felelet nagyon egyszerű: az aki a kárt okozta. Kárt cselekevéssel és mulasztással lehet okozni. Cselekvőleg okozták azok, akik mint a Phönix alkalmazottai a vagyont a biztosítottak elül elvonlák. Mulasztással pedig azok, akik a vagyonra törvény szerint felügyelni tartoznak. Mivel pedig az állami Felügyeleti Hatóságnak a szó szoros értelmében épen a felügyelet, a biztosítottak vagyoni érdekelnek megóvása a feladata: valószínűnek látszik, hogy ezt a tervényes kötelességet nem teljesítették úgy, amint kellett volna. Tehát szó lehet a Felügyeleti Hatóságnak a mulasztásáról. Ha ezt a mulasztást perrendszerűen bizonyítani lehet, akkor, sajnos, előtérbe lép az államnak a kártérítési kötelezettsége. Mert az állam, mint megbízó, felelős a megbízottjának, a Felügyeleti Hatóságnak nemcsak a fényeinek, hanem a hivatali hatáskörben elkövetett mulasztásainak a káros következményeiért is. Lehet, hogy az államot ezen az okon súlyos fizetmények fogják terhelni. Legyen szabad remélnünk, hogy az állam tanulni fog a saját kárán. És hogy a jövőben hasonló esetek elő ne fordulhassanak, — minden terror ellenére letér ama régen kitaposott útról és rátér a magyar feltámadásnak arra az útjára, amelyet látnoki szemekkel jelölt ki számunkra a világnak egyik legnagyobb szelleme: az áldott magyar földnek szülötte: Kossuth Lajos. A közölt cikkek minden esetben szerzőik felfogását tükrözik vissza és a leközlés ténye még nem jelenti a lap irányát, különben is a lap semmiféle irányzat szolgálatában már hivatásánál fogva sem állhat. A szerkesztésben a parlamentarizmus egyik alapvető. — „az audiatur et altéra pars" elvét — valamint a programunkban lefektetett célkitűzéseket követjük. Hol ül az ellenzék? Irta: Figlár Géza Aki a napi politikát az állami üzemvezetés módszerének tekinti és elismeri azt is, hogy az nem csupán a közhatalom megszerzésének és megtartásának hajszolása, hanem az állami közösségben társult nemzet, nyelvi és faji fennmaradásához szükséges fizikai, erkölcsi és gazdasági erők felelösséges és áldozatot kívánó szolgálata, az joggal kérdheti, hogy valójában van-e a mi csonka hazánkban ma politikai értelemben vett ellenzék, avagy a magukat ellenzékieknek hirdetők is, számuk és zászlófeliratukra való tekintet nélkül, ha a hatalom kezükbe kerülne, tulajdonképen azokat az utakat járnák, amelyekre már a kormány rálépett. Esetleg nem-e jelentenének reakciót? Hogy e kérdésre felelhessünk, tisztában kell lennünk az „ellenzék" szó politikai tartalmával, hogy az „ellenség" szó jelentésének alkotó elemeit mondanivalónkba bele ne keverjük. Nagy általánosságban megállapíthatjuk, hogy az „ellenzék" erkölcsi, az „ellenség" személyi győzelemért harcol. Világpolitikai szempontból ellenzékinek számít minden olyan mozgalom, mely az általános emberi haladás érdekében az egyén helyzetének javítására törekszik az állam hatalmával szemben, országos politikai szempontjából, ezzel ellentétben, csak az nevezhető ellenzéki törekvésnek, amelynek célja a nemzeti termelésben már jelentőségét vesztett, de még politikai hatalommal rendelkező társadalmi rend helyreállítása, hogy az állam hatalma új és jelentőségéhez jutott társadalmi osztályok által fenntartassák és megerősíttessék. Aminthogy a kormányokat sem lehet csak azért nemzetieknek tartani, mert tagjai például nálunk színmagyarok, a németeknél tiszta árják stb., ha céljaik és intézkedéseik gyengítik a fajt az állampolgár rovására, éppen úgy nem lehet ellenzékieknek mondani azokat sem, akik a kormány cselekedeteit állandóan kifogásolják, ha azt nem abból a célból teszik, hogy a nemzetfenntartó elem államfenntartó szerepét elősegítsék. A jobboldal tehát nem mindig egy konzervativizmussal és a bal sem egyezik örökké a haladás fogalmával. Sokszor van szerepcsere és sokszor fordul elő a közös cél felé való törekvés. A kereszténység diadala, a reformáció, a francia forradalom, küzdelem a rabszolgaság ellen, a többek közt pld. világpolitikai ellenzéki mozgalom eredményeként tekintendők, míg az egyes állam keretén belül a királyság intézményesítését, a népképviseleti rendszert, az általános teherviselés behozatalát, a szocializmus tanainak érvényesítését, a nemzetiségi elv aspirációit és ehhez hasonlókat szabad csak, mint belpolitikai ellenzéki célkitűzéseket elfogadni. Egy ország sem tudja magát mentesíteni a világpolitikai célkitűzések hatásától és az a nemzet számíthat boldogulásra, amelynek életfeltételei egyeznek, vagy leggyorsabban átalakíthatók a koreszme által sürgetett kívánalmaknak, ennek dacára még sem lehet a világpolitikai ellenzéki irányzatot az országos politikai ellenzéki irányzatok szülőanyjának tekinteni, ellenkezőleg egy-egy országos ellenzéki politikai irányzatból szélesedik ki 114