Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 11-12. szám - A biztosítás újjászervezéséről

A biztosítás újjászervezéséről Irta: Varga Lajos dr. debreceni ügyvéd (II.) A Községi Biztosító Vállalattal szemben fejüket aggodalmaskodva csóválóknak megnyugtatására fent már megjegyeztem, hogy a biztositásnak ekként megszervezésével a község közönségének vállairól minden megterhelés eleve elhárítható. Egyszerűen az áltai, hogy a Községi Biztosító Vállalatok megszervezik az Országos Viszontbiztosító Intézetet. (OVI.) Az OVI-nek biztosítási alapjául beviszik a saját biztosítási alapjukat, ú. m. a saját és a velük szerződésre lépett kis- és nagyközségek, megyei városok közönségének felelősségét. Vagyis beviszik és lekötik az egész nemzeti tőkevagvont és ennek jövedelmét. De viszont áthárítják legfőképen az életbiztosítási üzletágazat keretéhez tartozó egyes biztosítási fajtákat, ú. in. a munkaképtelenségi, a rokkantsági, az aggkori évjáradék (nyugdíj) biztosítást, áthárítják az életkor elérési és a halálesetre szóló nagyobb összegű, pl. 50.000 pengőt meghaladó tőkebiztosítást Áthárítiák a nagyobb összegű kárbiztositásokat. Ezeknek az áthárított ügyleteknek díjtartalékát az OVI fogja kiképezni, kezelni és az ügylet lejártakor teljesíteni. Egészen bizonyosra vehető, hogy a sokféle magán és hatósági jellegű nyugdíjintézetek, továbbá az OTI és a MABI is idővel beolvadnak az OVI-ba, sőt tovább, eljön az az idő, amikor az állam és a többi politikai közületek a közalkalmazottaknak nvugdíiügvét akként szabályozzák, hogy a közalkalmazotti összes nyugdíj terhet az OVI-re áthárítják. Hogyha az OTI és a MABI oly nagy tömegű pénzösszegek felett rendelkeznek, hogy a magyar gazdasági életnek ma szinte a legjelentékenyebb pénzforrásává nőtték ki magukat, akkor könnyen belátható az, hogy az OVI, mint a biztosítási üzlet bevételeinek országos gyüjtőmedencéje, mindig rendelkezik annyi pénzzel, hogy kötelezettségeit pillanatnyi fenakadás nélkül, azonnal és teljes 100% erejéig teljesítheti. A biztosítás ügyének ekként megszervezésével az egész biztosítási ügyet kiragadjuk a magánüzleti vállalkozás köréből. A magánbiztosító vállalatok felszámolnak. Függő és jövőben lejáró ügvleteikef. díjtartalékaikkal együtt átadják a Községi Biztosító Vállalatnak, vagy az OVI-nak. Ezzel a szervezéssel korántsem államosítunk. Nem az állami mindenhatóság terjeszkedésének, nem a pártpolitikai hatalom, nem a szakértelem és üzleti szellem nélküli bürokrácia érvényesülésének nyitunk utat. Ha az állam csak a felügyeletet akként gyakorolta, mint azt a Phönix esetében sajnosán látjuk, akkor nem remélhető, hogy magát az üzemvezetést a kívánalmaknak megfelelően teljesítené. A társadalom öntevékenységének nyitunk széles teret. A társadalom gazdasági, kulturális és szociális önkormányzatának egyik hatalmas eszközét alkotjuk meg. Ez az eszköz: az OVI nem osztályoké; nem az agráriusoké, seim a merkantilistáké, — nem is az egyeseké: a kapitalistáké avagy a proletároké. Hanem édesmindnyájunknak, a Magyar Szent Korona eszményiségében egységes magyar nemzetnek egyetemes, osztatlan és örökös tulajdona lesz. A nemzeti alkotmányba beavatott, az örökéletre hivatott nemzeti organizmusba beépített az az igazi Társadalom Biztosító lesz, az a hajlék, ahová a nemzetnek kicsinyje és nagyja az abszolút biztonságnak nyugodt tudatával raktározhatja el megtakarított tőkéjét. Ezen a módon megszervezéssel teljesíthető minden biztosítási ügyletnek az az első gazdasági követelménye, hogy a biztosító vállalat kötelezettségét abszolút biztossággal és maradéktalanul teljesítse. * Másik gazdasági követelménye a biztosítási ügyletnek az, hogy a biztosító abban a valutáris értékben teljesítse kötelezettségét, amilyen valutáris értékben a biztosított a díjakat fizette. A valutáris kérdésnek taglalásával pénzügyi rendszerünkre kell kitérnem. Pénzügyi rendszerünk az 1925. évi XXXV. törvényünkkel elfogadott hányadrész aranyfedezetű rendszer. „Pénzügyi rendszerünk és hitelszervezetének reformja" című, elül említett munkámban részletesen ismertettem ennek az ú. n. „régen kipróbált" rendszernek azokat a jellegzetességeit, hibáit, amelyeknek következményeként azokon a bizonyos „régen kitaposott utakon" haladva szükségképen ebbe, a nemzeti végveszélyt jelentő vigasztalanul nyomorult gazdasági helyzetbe jutottunk. Egyik végzetes hibaként állítottam és állítom, az aranyfedezetű rendszernek törvényes, efogadását, annvival inkább, mert ezt a rendszert Teleszky János egész nyíltsággal ,,fikció"-nak, — magyarul legalább is öncsalásnak mondhatnám: mámoros illúziónak nevezte. Másik végzetes hibaként azt a tényt jelöltem meg, hogy a nemzet az 1924. évi V-ik törvénnyel a maga papírpénz kibocsátási felségjogát a Magyar Nemzeti Bank (AWB) részvénytársaságra, tehát már szervezeténél fogva nyerészkedő üzleti vállalatra ruházta. Még pedig akként, hogy míg egyfelől ezt a nagyrészt külföldiekből álló részvénytársaságot a magyar nemzeti háztartás adómentes haszonélvezőiévé szabadalmazta, másfelől a nemzet a pénzügyi hatalom feletti szuverénitástól önmagát a szabadalom tartamára megfosztotta. A MNB rt. számadásaiból és főtanácsi jelentéseiből vert konkrét adatokra hivatkozással bebizonyítottam, hogy a MNB rt. a törvényesített alapszabályok 1. cikkében, tehát a homlokzatra bevésetten vállalt egy kötelességét sem teljesítette. Ezek közül a kötelességek közül a papírpengő valutáris értéke állandóságának „mindenekelőtti" megvédelmezése tartozik ide. Az aranynak egyfelől az 1925:XXXV-ik törvényben meghatározott, másfelől az 1935. évi szabadforgalmi árának szembeállításával bebizonyítottam, hogy az agy pengőnek valutáris értéke belföldön az 1925. évi 100 fillérről 1935-ben 166 fillérre emelkedett. Hogy pedig ez az eredeti 100 filléres valutáris érték a külföldön viszont végzetesen lezuhant: azzal a ténnyel indokoltam, hogy a papírpergő „arany" fedezetkészlete 1928 július í és 1934. június 30 közötti hat év alatt 60%-kal csökkent. (Ezekről a drámai hatású tényekről sem a kormány, sem az országgyűlés tájékáról észrevétel el nem hangzott, a bankkapitalizmus pédig bölcsen elhallgatta.) Indokoltam továbbá azzal a ténnyel, hogy a MNB a Nemzeitközi Fizetések Bankjának 1934 december 31-ikén annyi, aranyban teljesítendő ú. n. valuta adóssággal tartozott, hogy ez a valuta adósság a papírpengő akkori „arany" fedezeté112