Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 11-12. szám - Frázisok

mentek keresztül. Az ember maga, mindezen változások megalkotója, a neandervölgyi ember tehát kb. 50.000 év óta, leghasonlóbb marad önmagához. Történetfilozófiai vizsgálat 'szempontjából tehát minden valószínűség szerint a tévedésnek sokkal kisebbek a lehetőségei, ha az emberből magából indulunk ki, mintha más, a századok során állandóan változó alakulatokra építjük fel az emberiség vezetésének gondolatát. De különben is az embernek teljes alárendelése a nemzeti öncélúság gondolatával szemben abban az eredendő bűnben is szenved, hogy csak egy politikai fikció, mert ha nem az volna, az emberi együttélés ezer és ezer megnyilvánulása megmagyarázhatatlan maradna. Elsősorban megmagyarázhatatlan maradna egy nagy ellentmondás, amely a népesedési statisztika körébe tartozik. Mert ha kizárólag a nemzet érdekei kell, hogy érvényesüljenek, amellyel szemben az egyéni lét minden külön érdeke meg kell hogy szűnjék, akkor megértjük, azt, hogy az állam a születések gyarapodását minden eszközzel elősegíti. A nemzet erősítése, a nagyobb hadsereg, indokolják ezt az állami gondolatot. De mi magyarázza meg akkor azt, hogy az államok minden eszközzel elősegítik az orvosi tudománynak azt a páratlan erőfeszítését, amely két-három évtized óta az emberi életkor átlagát 15—20 évvel meghosszabbította? De Kruif: „Bacilltisvadászok" és „Ember a halál ellen" című két munkájában plasztikusan írja le annak a csodálatosan önfeláldozó munkának egy igen tekintélyes részét, amellyel az orvostudomány ezt a célt elérte és a korosztályok szempontjából a nemzetek képét egészen megváltoztatta. A korosztályok gúlája grafikusan szemléltetővé teszi ezt a megváltozott képet. A németek a változást Vergreisung der Bevölkerung-nak nevezték el. Kérdezem azonban, hogy az orvosi tudománynak ez a nagyszerű, hatalmas és eredményes fáradozása mire való akkor, ha nem az egyén áll az emberiség középpontjában? Miért nem választjuk akkor egyszerűen azt a megoldást, amelyet Aldous Huxley remek szatirikus utópiájában, a New brave Worldban megír? Miért nem végeztetünk ki akár euphoriában — Huxley országának rendszere szerint — minden embert kivétel nélkül abban a pillanatban, amikor a 60 éves kort betöltött. Tény, hogy akadnak Apponyi Albertek és Rákosi Jenők, akik aggkorukban is hatalmas szellemi erővel tudják szolgálni nemzetüket, de azt hiszem egész őszintén bevallhatjuk, hogy sem a nemzet, sem a hadsereg ereié, sem a termelés, sem a jövő generációk szempontjából a 60 éves koron túl levő lakosság nem képvisel különös értéket. Sőt a nemzet egyetemessége szempontjából egyenesen áldozatot jelent és a nemzeti mérlegben mint paszszivum könyvelhető el. Itt tehát nagy ellentmondást látok a nemzet állítólagos primátusában az egyénnel szemben. Ez a nagy ellentmondás leleplezi a nemzeti öncélúság túlzott kihangsúlyozásának fikcióját és elárulja azt, hogy az ember történelmi fejlődésének nem inherens valódi megnyilatkozása az egyénnek teljes elnyomása a nemzettel szemben. Megingathatatlan meggyőződésem, hogy mindannak, amit az emberiség fejlődésének során az emberi ingénium csodálatos erővel, tudással, találékonysággal és energiával megalkotott, mindazt, amit egy bámulatos világban elértünk és létrehoztunk, azt az egyén szabad érvényesülési lehetősége teremtette meg. Ez a szabad érvényesülési lehetőség egyben az évszázados munkának legnagyobb eredménye is. És épen ezért hiszem azt is, hogy mindazok a politikai és gazdasági rendszerek, amelyek az emberből gépembert akarnak csinálni és megölik az alkotás isteni szikráját, nem maradhatnak meg: halálra vannak ítélve. Másik mellékterméke ugyanannak a mentalitásnak, amely a Führerség gondolatát és az egyénnek gépemberré való devalválását kitermelte, gazdasági téren az autárkia és a tervgazdaság eszméje. Ez a frázisok második osztályába tartozik, egy szemernyi belső igazságtartalommal, amely eltörpül a kikerekítés, a kiszélesítés, a meghamisítás óriási kiterjedése mellett. A szemernyi igazság az, hogy azután az apokalipszis után, amelybe a világgazdaság a háború által és a háború következményei folytán jutott, a soha nem látott horizontális kiterjedésű vertikális mélységű gazdasági krízisből kibontakozás és új elindulás nem képzelehető el anélkül, hogy elorzult valódi jelentőségéből kicsavart gazdasági helyzetek nemzetközileg egyetértésben ne rendeztessenek. A nemzetközi kereskedelmi forgalomnak értékben egyharmadára való visszasülyesztése, a valuták teljes leromlása, az áru, a tőke, az ember forgalmának teljes korlátozása, a hitel páratlan inflációja a fedezetül szolgáló értékek hatalmas értékcsökkenésével szemben a termelés és fogyasztás rendjének teljes megzavarása nem 'szüntethető meg olyan nemzetközi megállapodások nélkül, amelyeknek leglényegesebb tartalma azonban az kell hogy legyen, hogy az egyes államok eddig vitt gazdaságpolitikáját gyökeresen leépítse. De milyen súlyos eltévelyedés az, ha ezt a szemernyi igazságot kiszélesítik odáig, hogy a gazdasági életet parancsszóval lehet irányítani egy íróasztal mellől és hogy katonai drillel, gazdasági őrmesterek segítségével meg lehet változtatni egy gazdasági élet menetét. Nincs az a hatalmas szellemi erő egy emberben, vagy emberek egv csoportjában, amely emberek millióinak gondolkodását és munkáját helyettesíteni tudná. Mert kizárólag saját érdekükben és egyéni öncélúsággal kifejtett munkájának és gondolkodásának eredője végeredményben a köz szempontjából milliószor kisebb tévedési lehetőség nélkül produkálja a maga értékes eredményeit, mint bármely mesterséges központi irányítás. Nem tudok hinni semmiféle tervgazdaság és semmiféle économie dirigée értékében, amely az elvileg feljebb körvonalazott legelemibb, a szükség által meghatározott határokon túlmegy. Nem képzelhetők el azok a férfiak, akik az egyetemes gazdálkodás mindenre kiterjedő tervét súlyos hibák nélkül meg tudják konstruálni. A gazdasági élet egy összefüggő egész, amely hatásokban és ellenhatásokban automatikusan magában hordja saját menetének korrektúráját. Minden tervgazdálkodás olyan egyoldalúsághoz vezet, amelyek pillanatnyilag a gazdasági élet egyes vonalain eredményeket is érhetnek el, más téren megnyilatkozó, előre kiszámíthatatlan hatásaikban kártevők. De még akkor is, ha lehetővé válnék a lehetetlenség és egv tökéletas tervgazdaság volna konstruálható, megkezdődnék a termelésre való oktrojálásnak súlyos veszedelmeket magában reitő és végső eredményekben megoldhatatlan feladata. Ha pedig feltételezzük, hogy ez a két megoldhatatlan probléma is megoldatnék, következik a harmadik. Minden ország tervgazdasága csak akkor volna független más országokétól, ha teljesen önellátó volna, vagyis hiánytalanul tudná fedezni saját szükségletét. Ilyen ország pedig sehol a világon nincs. Teljes autárkia hiányában egyik ország tervgazdálkodása függvénye a másik ország tervgazdaságának, amelynek alakulásával áll vagy bukik. A tervgazdaságok összeegyeztetése pedig, mint az utolsó évek gazdasági tapasztalatai fájdalmasan igazolják, a régi kereskedelmi szerződések megkötésénél 110