Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 9-10. szám - Külpolitikai közvéleményt!

nem tudnia kellene, hogy Magyarországon a Habsburg-, éra alatt a fiatalság, vagy az ellenzéki politikusok megnyilatkozása, mindig a nemzeti lelkiismeret megnyilvánulásai voltak. Ezt letagadni, vagy szépíteni nem .lehet. Mai szemmel Tisza István politikája nem ad felmentést a háború előtti liberális-korszak végtélen sok hibája alól, amely főleg abban kulminált, hogy nem számolt az idő haladásával és a korkívánta öncélú magyar nemzeti politika kialakításával és a haladás egészséges folyamata helyett, ahol már akkor rég sorra kellett volna, hogy kerüljön egy mélyreható földbirtokpolitika, ami megszüntette volna az óriási kivándorlást, valamint a választójog kiterjesztése, ami a valódi polgáriasodást mozdította volna elő a kisegzisztenciák megerősítésével. A háborút megelőző korszak nélkülözte az igazi magyar nemzeti politikai vonalvezetést, az teljes mértékben csakis a nyolcszáz évvel fiatalabb osztrák császári koronát támogatta szemben a magyar szent korona érdekeivel. Ez a politika .megtagadott minden közösséget a magyar történelem olyan héroszaival, mint voltak Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, vagv Deák Ferenc. Ezt a politikát sem ma, de soha a jövőben glorifikálni nem lehet, ezt ma már csak tudomásul lehet venni. És intő péládul kell, hogy szolgáljon a jövőben, különösen akkor, ha az előre nem látható sorsfordulat ismét olyan állomásra érne, ahol megint alkalom nyílhatnék idegen érdekekért, a magvar nemzeti érdekek ellen, az ország színe-javát egy háború vágóhídjára vezetni, intő példa — és ebből a szempontból a magvar történelem hálás lehet ennek a világháborút megelőző kornak — arra, Külpolitikai közvéleményt! Irta: Kiss József dr. Heteken át tartó csend után, végre egy nagyszabású cikk nyomán világosság derült Flandin francia külügyminiszternek magyar szempontból fontos béketervezetére. A cikk szerzője Bethlen István gróf. Felesleges volna a szerző eszmemenetét ismertetni. A magyar napisajtó részletesen adott számot annak tartalmáról és lényegéről, így a magyar közvélemény, mely addig meglehetősen tájékozatlan volt a francia béketerv szándékai felől, megismerhette annak trianoni szempontból való értelmét. Nem volnánk objektívek, ha nem emlékeznénk meg arról, hogy a Flandin-jegyzék közreadása után, a napisajtó foglalkozott a tervezet magyar vonatkozásaival, de maga a javaslat úgy ahogy az a nemzetközi fórumok élőtt áll és a tájékozott külföldi külpolitikai közvéleményben kommentáltatort, a magyar nyivánosság számára ismeretlen volt. Ez a tényállás, melyet nem lehet elhomályosítani és nem is volna célszerű kétségbevonni. Mi volt az oka annak, hogy a magyar közvéleményben csak lassan terjedt el a francia békejavaslat igazi lényege és valódi tartalma. A felelet igen egyszerű: a magyar nagy nyilvánosság járatlansága a külpolitikai kérdésekben. Valijuk be szégyenkezés .nélkül, hogy a magyar közvélemény véleményt alkot magának minden eléje került belpolitikai kérdésről, gazdasági problémáról, de ha új külpolitikai helyzet, vagy javaslat kerül szőnyegre, akkor rózsaszín szemüvegen keresztül nézi a problémát, vagy hajlandó a legsötétebb pesszimizmusra. Egyik épen olyan nagy baj, mint a másik, egyikből épen úgy származhatnak lekésések, mint vérmes reménységek és amikor jön a megoldás, s elkövetkezik a végrehajtás, akkor keserűen ébredünk rá, hogy minden feltevés, okoskodás, optimizmus hiábavalónak bizonyult, megdőlt a hozzáfűzött várakozás. Nem egyszer érte már a magyar közvéleményt ilyen illúzióvesztés. És talán ennek kell tulajdonítani, hogy egyre fásultabb lesz a magyarság a nagy problémák iránt, egyre nagyobb lesz a közöny és beletörődés és ebből az áldatlan állapotból nincs ami megszabadítson. De talán még sem hibáztatandó ezért teljes joggal a közvélemény. Sőt, ha az okokat keressük, a magyar saj'tót sem illethetjük váddal. Egyes orgánumok dicséretre méltó ötiifel1áldozással napirenden tartják a világ problémáit, Európa égető kérdéseit és nem hanyagolják el annak magyar vonatkozásait sem. És ha ennek az ébrentartásnak, ennek a költséget és fáradtságot nem ismerő áldozatkész hivatásmunkának nincs meg a remélt és kívánt hatása, az megint a dolgok eredőjében: a gondban, a bajban, a kimerülésben keresendő. Sorsdöntő kérdésekben meg kell lenni az életösztönnek. Meg kell lenni a vitalitásnak és meg kell lenni a probléma előtérbe helyezésének. Nem mindegy, hogy a magyar kérdést ki intézi és mennyire csinája a maga felfogása és a maga meglátása alapján. A magyar közvéleménynek kell idejében hangot adnia és a magyar nyilvánosságnak kell rámutatni arra, hogy mi a nemzet felfogása, mit kíván az ország. De ehhez vezetők kellenek. Ismeret, tapasztalat, tudás alapján álló vezetők, akiknek mindezeken felül meg van az ösztönük is. Ösztön, alátámasztva az egységesen kialakult közfelfogással adja meg a cselekvés útját. Immáron két évtizede éljük a mi szegényes magyar önállóságunkat és függetlenségünket és mégis olyan messze vagyunk a külpolitikai érettségtől, hogy ez már egymaga is aggasztó. Nem bennünk van a hiba. Az Ausztriával való évszázados közösségünk, melyben a magyarságnak soha sem volt vezető szerepe a külpolitikai kérdések intézése körül, melynek során soha másra nem tellett a magyar vezető rétegeknek, mint harcra a magyar állam függetlenségéért, amikor a dinasztia kizárólago... Bárhogy is értelmezzük is a történelem logikáját, az az egy nem lehet kétséges, hogy szellem nyilvánul meg benne, amely saját törvényeit követi. De épp oly bizonyos az is, hogy a mindenkori vezérek, tehát a tulajdonképeni történelmi tényezők, az érvényre törekvő ideákat mindig csak eszköznek használták fel és hogy végső fokon irracionális akarásuk volt a döntő, továbbá, hogy akik a végső instanciát az eszmékben látták, a teoretikusok és ideológusok, mindannyiszor megbuktak, ha meg akarták azokat valósítani. Nos ezen ellentmondás megoldása a következő tételeket tartalmazza: Egy idea nem igazsága révén válik történeti hatalommá, hanem reprezentatív jellege révén. Korszerűnek kell lennie. Korszerű pedig az, ami evidens, ha az adott pszihikai valóság alkalmas kifejezése . . . ... Az egész nagykultúráju Franciaország a XVIII. században esküdött Rousseaura, bár ennek alapeszméi legnagyobb részt tévesek voltak. A XIX. század első évtizedeiben Hegel tanai, aki minden gondolkodók legnehezebben érthetőbbje volt és akit néhány évtizeddel később már valóban senki sem értett, minden német előtt világosak voltak... Mert Hegel értelmezése, e nagy gondolkodó mélységének megfelelően, a szellemi lényeg igaz gyökerét töltötte el élettel, eszmevilága képes volt direkt átöröklés és nemzedékváltozás segítségével a marxista és bolsevista ideológiák nagy históriai erőit kialakítani magából, amely ma, bármilyen tökéletesen cáfolja is meg őket valaki, milliók előtt evidensek... Hermann Keyserling: „Uj világ születése". 100