Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 9-10. szám - A biztosítás újjá szervezéséről

kezdheti ki az időknek vasfoga, hogy azok sértetlenül maradnak a világháború vér és tüzözönében. Hogy azok felett megállt a rohanó idő. És így tovább. Ez az emberi tudatlanság és elvakultság az örök fejlődésnek isteni törvényével száll szembe akkor, amikor az aranyfedezetü pénzügyi rendszert, amikor a kizárólag magánnyerészkedési célokkal alakult bank és biztosító kapitalizmust reformokra egyáltalán nem szoruló alkotásokként védi. Ez a makacs védelem a gyarló embernek ezeket az alkotásait az isteni tökéletességnek magaslatára emeli. Az örök fejlődés isteni törvényének tudata, ez a bölcseleti meggyőződés ad erőt arra, hogy szembe szálljak azzal a terrorral, mely a bárkitől is származó reformtervezetekkel szemben tárgyilagos és részletes cáfolat helyett a „régen kitaposott utak", a „régen kipróbált és bevált rendszerek", a „régi klasszikus elvek" semmitmondó üres frázisokkal védelmezi azt a pénzügyi rendszert, melyet erre a kétségtelenül illetékes Teleszky János nyilvánosan „fikciónak" nevezett. Amely rendszer tehát Teleszky János szerint is magunkkal szemben öncsalás, másokkal szemben pedig csalás. Azt, hogy az összes pénzügyi kérdések közérdekűségének tudatában hogyan és milyen rendszerrel helyettesítsük a fikciónak nevezett aranyfedezetű rendszert, továbbá a pénzügynek hitelszervezeti kategóriáját illetően hogyan ás mivel helyettesítsük a bankkapitalista hitelszervezetet? — azt, hogy a mai kizárólag utilitárista rendszert és szervezetet miként alakíthatjuk át kizárólag közérdekű, altruista rendszerré és szervezetté? — azt, hogy a papírpénz kibocsátása felségjogának a nemzet által közvetlenül gyakorlásával miként nyithatunk új bevételi forrást az állami és a községi háztartások számára? — végül azt, hogy ezzel a közérdekű rendszerrel és szervezettel miként vívjuk ki a nemzeti és a községi pénzügyi önállóságot? — mondom, mindezeket elől jelzett reformtervezeti munkámban megismertettem. * Ezúttal a pénzügy másik kategóriájának: a Biztosító vállalkozás újjászervezésének reformtervezetével foglalkozom. A Phönix biztosító vállalatnak köztudomású válsága, azt hiszem, annyira kompromittálta a mai biztosítási rendszert és szervezeteket, hogy a biztosítási ügy a maga teljes egészében, minden ágazatával és szervezetével a magyar közéletnek is napirendjére került. Most aztán a bölcsesség azt hozza magával, hogy a válság okainak megállapítása után lássunk tisztán és nem toldozásfoldozás jellegű ideiglenes, átmeneti intézkedéseket teljesítsünk, hanem végezzünk egész munkát: a biztosítási ügy abszolút közérdekének felismerésével szervezzük meg a közérdekű biztosító vállalatokat. Hogy ebben a kérdésben tisztán lássunk, nem lesz felesleges, ha a biztosítási ügy hazai kifejlődésének történetére röviden visszapillantunk. Feljegyzéseink igazolják, hogy egyes erdélyi szász községek polgárai már századokkal előbb biztosítási szerződést kötöttek egymással, arra kötelezték magukat, hogy a közülük tűzkárt szenvedőnek kárát megtérítik. Nem pénzben, hanem építési anyagnak megszerzésével és építési munkával. Ez volt a tűzkár esetére biztosításnak legelső alakzata. Jellemző vonás benne a közérdekűségnek a felismerése, továbbá a cél: a vagyoni érdeksérelemnek a szerződő felek közerejével helyreállítása, aztán a kölcsönösség, végül a szerződésnek magánvállakozás természete. A mult század első felében azonban már hivatalos jelleggel megalakult előbb a Marosszéki, majd a Küküllő vármegyei biztosító vállalat, de szintén csak tűzkár ellen. Ezekben a biztosító vállalatokban nem a nyerészkedési szellem, hanem a közérdeknek hatósági szervezetű védelme a jellemző tünet. Határozott formát öltött a vagyoni érdeksérelemnek biztosítás útján helyreállítása a cs. kir. szab. Komáromi Biztosító vállalatnak 200.000 forint alaptőkével 1807-ben megalakulása. Komárom város abban az időben az ország egyik legnagyobb gabonakereskedelmi telepe volt. A biztosító vállalatot a komáromi hajósok és gabonakereskedők azonban csak arra a célra szervezték, hogy a dunai hajókat és rakományukat érhető károk megtéríttessenek. Minthogy a vállalatot szervező hajósok és kereskedők a saját vagyoni káruknak megtérítésére szervezkedtek, ezért mondható, hogy a biztosítók és biztosítottak ugyanazok voltak. Jellege tehát kölcsönös és emiatt a nyerészkedési szellem kizártnak tekinthető. Az eredetileg tengerhajózási károknak megtérítésére irányult biztosítási vállalkozás a külföldön egyéb kárágazatokra is kiterjedően, erőteljesen fellendült. Annyira, hogy pl. hazánkban az 1832-ben megtelepedett Trieszti, majd néhány évvel később megtelepedett Riunione a szállítmányokon felül már a tűz- és az életbiztosítási ágazatokra is kterjesztették üzletüket. A magyar biztosítási ügy 1858-ban, a Deák Ferenc, báró Eötvös József, Somssich Pál és több, vezérszerepet vivő politikus és közgazdász által megalapított (azóta külföldi befolyás alá került) Első Magyar Általános Biztosító Társaságnak részvénytársasági alapon megszervezésével terelődött határozott irányba. Az alapítóknak személyét tekintve, nem lehet kétséges, hogy őket elsősorban nem az üzleti haszon, nem a nyerészkedés, hanem a károk megtérítésének a közérdeke irányította. Az üzletkör felölelte a kárbiztosítási ágazatokon felül az életbiztosítást is. Mivel pedig a mult század 70-es éveiben, a bankalapításokkal párhuzamosan, számos biztosító vállalat megalapítására is kiterjeszkedett a „tőke" s mivel az egyes biztosítók között szükségképen ki kellett fejlődni az üzleti versenynek, — ezért az 1875. évi országgyűlés a kereskedelmi törvénynek megalkotásakor az egész biztosítási ügyet, mint magánüzleti vállalkozásnak tárgyát látta maga előtt és mint kifejezetten kereskedelmi ügyletet szabályozta. A keresk. törvénynek rendelkezései nem akadályozták meg a bácsalmási és a bajmoki községi szervezetű, azonban csak a tűzkárok megtérítésére irányuló biztosító vállalatoknak, mint bejegyzett cégeknek megalakulását és működését. Tudunk arról is, hogy Debrecenben a bércséplésre vállalkozó cséplőgéptulajdonosok alaptőke nélkül szerződtek cséplőgépjüknek munkaközben tűzvész által elpusztulása miatt szenvedett káruknak kölcsönösségi alapon megtérítésére. A biztosítási ügyleteket legelőször szabályozó 1875. évi törvénynek életbe lépése óta nagy fejlődésen ment át a társadalom. Ez által a törvény által szabályozott életbiztosítási szerződésnek tárgya az a vagyoni érdek, mely valakinek élettartamához, egészségéhez, testi épségéhez fűződik. A vonatkozó jogszabályok által megállapított keret azonban az életfejlődésnek szociális követelményeiv vei szemben nagyon szűknek bizonyultak. Ezért a törvény életbelépése óta a biztosítási ügynek eladdig a törvény előtt tisztán üzleti fogalmába helyet keresett és talált is a 93