Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 9-10. szám - Az újságíró és a kor

haladásban, hanem ellenkezőleg kijelölése az útnak, amelyen nem lehet eltévedni. Nincsen olyan területe a világnak, nincsen olyan ágazata a társadalmak életének, nincsen olyan részlete az emberi sorsnak, amihez az újságírónak ne kellene értenie. Ennek pedig két titka van. Az egyik, hogy az újságírót minden érdekli, a másik, hogy mindig tudja, milyen kérdésre, hol lehet megtalálni a feleletet. A legtöbbször önmagában. * Az újságírók, mint köpüből a méhek, reggel szerteszéled nek a városban, és délutánra megrakodva térnek vissza a szerkesztőségbe. Ez az, amiben a méhekhez hasonlítanak. És abban különböznek, hogy a méhek virágról nézet gyűjtenek, az újságírók — emberektől mérget. Az újságírókat gyakran szokták megvádolni azzal, hogy adandó esetekben lexikonból puskázzák a tudásukat. Pedig azok, akik ezt a fölösleges megállapítást teszik, elfelejtik, hogy aki mindennap lexikont lapoz, előbb-utóbb mégis csak többet fog tudni, mint aki csak a kalendáriumot olvassa. A lexikon azonban igen kevés volna segédkönyvnek. Magából a lexikonokból hat-nyolcféle áll rendelkezésre egy nagyobb szerkesztőségben. Amellett hatalmas névregiszterek 8—10—12 ezer 'névvel, feldolgozott életrajzokkal, képekkel, cikkekkel, anekdotákkal. Azután ott van az eseményregiszter, ez a csodálatos ügyességgel összeállított hatalmas német könyv, amely hétről-hétre feldolgozza az egész világsajtót az egyes nagy világesemények szerint. És még 20—25 segédkönyv. Az újságírónak mindennap tanulmányoznia kell ezeket a könyveket, nem csoda, ha ismeretei mindennap az adatok újabb és újabb tömegével gyarapodnak. Esemény és ítélet. Nehéz-e a mi munkánk? Attól függ. Az újságíró eseménytelen napon unottan felsétál a Várba s ott lézeng a Szent György-téri palota előtt. Tíz perc múlva kiderül, hogy a kormány megbukott. Rohanás, telefon, diktálás és 20 perc múlva kint van a lap! És a szerkesztő úr azt mondja: ez remek munka volt! Másik napon nagy vihar készülődik a képviselőházban. Előre beharangozzák a botrányt, tényleg van is egy kis kiabálás, — de nem történik semmi. Az újságíró megint rohan, telefonál, diktál, újra rohan, újra telefonál, újra diktál órákon át s amikor a lap kikerül az utcára, az olvasó lehangoltan teszi a zsebébe: ejnye, de unalmas ma ez a lap! Az élet nagy könyvének margójára az újságíró írja a széljegyzeteket. A világkrónika glosszátorai az újságírók, akik a perc szempontjából ítélik meg az évekre előkészített és az évekre kiható eseményt és mégis olyan ítéletet kell mondaniok, amely a múltba vissza az ő meggyőződésüket igazolja és a messze jövőbe az ő hitüknek ad biztató jóslatot. A történelem hömpölygő nagy folyamának partján apró emberek állanak, akik kisebb-nagyobb korsókkal merítgetnek a rohanó vízből. A rengeteg vízből csak egy korsónyit! De ezt hirtelen el tudják vinni olyan vidékekre, ahol azok a tikkadt és szomjas emberek állanak, akik a nagv vízig még el sem tudnak látni. A középkor krónikásai az egykorú idők és a közelmúlt korok történeteit, mondáit és meséit azzal az érzéssel örökítették meg, hogy messze századoknak munkálkodnak. Az újságíró azt, ami ma történik, azzal a tudattal írja meg, hogy csak a holnapnak dolgozik. De éppen ezért nem írhat le sem mesét, sem mondát, — csak egyet, akár jó, akár rossz, akár kellemes, akár keserves: a valóságot! Az újság pár óra világtörténelem-keresztmetszetben. A világtörténet viszont hosszmetszetű újság, amely századonként jelenik meg. Az újságíró beleeshetik abba a nagyzolásba, hogy azt hiszi, történelmet ír, a történész aligha fog olyan szerényre megalázkodni, hogy az ezredévek újságírójának mondja magát. Az újságíró benne él a tömegben. Ezért nem lehet olyan tárgyilagos, mint a történész, aki hideg elvonatkozottságban áll az elmúlt korok elmúlt emberei fölött. Az újságíró része az eleven élet eleven embertömegének s éppen ezért a szubjektivitása olyan nemes elfogultság, ami nem bűn benne, hanem becsületére válik. Az ember betegségeihez csak az nyúlhat hozzá, akinek orvosi diplomája van. Az újságíró diploma nélkül nyúlhat hozzá a társadalom betegségeihez. Lehet, hogy közöttünk is vannak rossz diagnoszták, akik nem jól ismerik fel a betegséget, s rossz terápikusok, akik nem jó gyógymódot ajánlanak, Ezért megtörténhetik, hogy néha a társadalmak is súlyos kóros állapotba juthatnak a maguk sajtó-doktorai miatt, de azért az újságíró tévedéseibe ritkán hal bele a társadalom. Egyébként ezen- a téren szabad orvosválasztás van s mindenki a maga lelkiismerete szerint keresheti ki azt a gyógyítót, akitől a fellendülését reméli. A szociológia elvezethet a társadalmak életformáinak megismeréséhez és hozzájárulhat a társadalmi fejlődés kialakításához. De néha egy riport a szegénynegyedből jobban ráeszmélteti az embert társadalmi kötelességeire, mint egy felvágatlan szociológiai sorozat a könyvespolcon. Ibsen szerint írni annyit tesz, mint ítéletet tartani önmagunk felett. Ezzel szemben bizonyos, hogy újságot írni annyi, mint ítélkezni a világ felett. Az újságíró mindig ítél, akár gáncsol, akár dicsér. De éppen, mert író is, a legkeményebb ítélete mindig befelé, önmagának szól. Ez; a közönség csak abból veheti észre, hogy az újságíró cikkét olvasva, el kell ismernie, — megint igaza van. Bohémek alkonya. A régi korban, amelyet szépnek és boldognak gondolunk, pedig csak könynebb volt és gondtalanabb, — az újságíró lehetett könnyelmű bohém. Ma újságíró nem nézheti a könnyelmű bohémek világszemléletével az emberek sorsát. Az újságírás akkor lehetett csak a pályája, ma a hivatása kell, hogy legyen. Ha a Lindberg-esetet drámaíró írja meg, alighanem megbukik vele. Ha költő találja ki, meghat vei egy-két asszonyolvasót, ha társadalomtudós dolgozza fel a témát, gondolkozóba ejt néhány politikust, ha író ír regényt az esetből, esetleg elolvassa párezer ember, de mert az élet találta ki és az újságíró írta meg, — világrengető szenzáció lett belőle! Az újságíró az a hírszerző előőrs, aki az emberiség haladása előtt jár és az újságokban mindennap eljuttatja a jelentését arról, hogy mi áll előttünk, milyen erős a szembenálló veszedelem és melyik az út, amelyen előre lehet jutni. De az előőrs nem lehet felelős azért, ha a hadsereg lomha, gyáva, szervezetlen, vagy ellátatlan s ha a nagy hadvezérek és a kisebb csapatparancsnokok nem állanak a feladatuk magaslatán. Azt megszoktuk, ha a villamoson két kilométert utazunk, három ellenőr is jöhet és kéri a jegyet, jó irányba megyünk-e, nincs-e csalási szándékunk. Az újságírótól 90