Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 5-6. szám - Pénzügyi rendszerünk és hitelszervezetének reformja. (3. [r.]) A Magyar Nemzeti Bank részvénytársaság alapszabályainak ismertetése

nak számadásait kísérő 1931—1932. és 1933. évi főtanácsi jelentéseire hivatkozom. Az 1931 évi főtanácsi jelentés szerint 1931-ben, a bankzárlat előtt a Nemzetközi Fizetések Bankjától, a Németbirodalmi Banktól és az Angol Banktól 175 millió pengő u, n. valuta-kölcsönt vett fel a papirpengő nemzetközi valutáris értékének megvédelmezése céljából. Hogy elérte ezt a célt? és ha igen, mily arányban? arról alább szólok. A nagyon fontos itt az, hogy ebből az u. n. valutaadósságból az 1932. évi főtanácsosi jelentés szerint 1932 december 31-én 147 irillió pengő fennállott. Miután pedig a MNB, „a magyar nemzet" Jegybankja, erre az adósságra 1933. évben fizetni nem tudott : két ízben is kötött u. n. Síülhalte egyezményt, aminek értelmében 3 évi fizetési halasztást kapott, még pedig kamatfizetési kötelezettségének 1 (egy) százalékra leszállításával. Az 1933. évi főtanácsi jelentés szerint ebből a valutaadósságból 1933 december 31-én fennállott : , , , , 139.000.000 P Most pedig állítsuk össze a mérleget* Erre az aranyban visszafizetendő valutaadósságra fedezetként tekintendő a MNB-nak az a mindenkori arany, valuta és deviza készlete, ami egyszermind a papirpengőnek is törvényszerű fedezete. Ez a fedezetkészlet 1934. december 31-én: 99.278.892 pengő, az alaptöke összege: 34 millió 756.095 pengő 134.034.987 P amit a valutaadósság fenti összege nemcsak teljesen kimerít, hanem az arannyal teljesítendő valutaadósságból még fedezetlen: 4.965.013 P Ezeknek, a MNB okmányaival bizonyított tényeknek tudatában alaposan kételkedhetünk abban, hogy a MNB az említett „mindenekelőtti" kötelességét szabadalmának második félidejében teljesíthetné. Mivel pedig az imént felállított mérleg szerint a valutaadósságának hátraléka a papirpengőnek törvényes fedezetét teljesen kimeríti, ezért jogosan feltehető a kérdés, hogy a „valóságban" van-e hát a papirpengőnek u. n. törvényes fedezete? Ha erre a kérdésre tagadóan válaszolunk, akkor elsősorban is aggodalommal kell gondolnunk a nemzetnek arra a hallgatag felelősségére, mely a MNB-nak egész üzletvitelét sötét árnyékként, de elválaszthatatlanul kíséri. Másodsorban pedig fel kell vetnünk azt a kérdést, hogy a „valóságos" fedezetnek hiánya miatt mi hát a MNB-nak a papirpengője? „Törvényes ércpénzt helyettesítő" forgalmi eszköz talán? Semmiesetre sem, mert hiszen ha a valóságban nincs ércfedezet ,akkor ezt a ,,níncsen"-t a papírpengő nem helyettesítheti. Nem a törvényes ércpénzt helyettesítő papírpénz tehát a papirpengő, hanem mint az OMB papirkoronája: egyszerű „hiteljegy", — aminek forgalomképes*A Függetlenség c. napilapnak 1935. január 29-iki közleménye szerint ez a valutaadósság hátralék 1934. december 31-re leszállt 133 millió pengőre. A fenti mérleg tehát annyiban változik, hogy 134 034,989 aranyaktivát 133 millió aranypassziva terhelte 1934. december 31-én. ségét, csereeszköz szerepét az a tény adja meg, hogy a közpénztárak teljesítésként teljes névértékben elfogadják. Továbbá az a tény, hogy hamisítás és utánzás ellen szigorú büntetőjogi védelem alatt áll. Tovább, mert a közönség a fedezetnek misztériumával épen nem bíbelődik. Végre az a tény, hogy a kibocsátási képesség 73%-os csökkenése további fokozódásának esetére a papirpengő muzeális ritkaság lesz. 8. A valutaadóssággal és a fedezetkészletnek általa kimerítésével kapcsolatban okvetlenül tisztázni kell egy rendkívül fontosságú kérdést. Azt nevezetesen, hogy kitől kapta a MNB (nem a 30 millió aranykorona alaptőkét, hanem) azt az arany, valuta és devizakészletet, aminek, mint fedezetnek ellenében a papírpénznek kibocsátását 1924-ben megkezdte és máig folytatja? Ez a tény a nemzetet igen erősen érdekli, ép ezért ezt a tényt, mivel pénzügyi reformokat akarunk: a legnagyobb nyilvánosság előtt meg kell tárgyalnunk. Az 1924 : V. tc.-nek 4. §-a és a MNB alapszabályainak 52. cikke azonos értelemmel megállapították, hogy az Állami Jegyintézetnek összes aktívumai és passzívumai a MNB-ra szállanak át. A törvény 4. §-a a—e) pontok alatt kimerítően, de az összegeknek megjelölése nélkül elsorolja az államnak a Jegyintézettel szemben, különböző címeken fennállott adósságait. Ez az államadósság, mint az Állami Jegyintézetnek aktívuma átszállt a MNB-ra. A magyar állam tehát — törvényen alapuló engedmény útján — a MNB-nak vált adósává. Az említett § felhat?! v ta a pénzügyminisztert arra, hogy erről az államadósságról a MNB-nak, mint engedményes hitelezőnek javára adóslevelet állítson ki, továbbá hogy ennek az államadósságnak kamatoztatására és törlesztésére r ézve a MNB-kal megegyezzék. Köteleztetett a pénzügyminiszter arra, hogy ezekről a Nemzetgyűlésnek jelentsen. Ez a jelentés tartalmazza tehát a MNB-ra engedményezett államadósságnak összegét és a miként törlesztésére vonatkozó megegyezést. A MNB-nak pengő értékben számítással 1925. évi november 23 napjáról ketlezett első kimutatása szerint az állam adóssága 156.405.069 pengő volt. Ez az állami adósság 1934. december 31-iki kimutatás szerint leszállt 49.933.405 pengőre. Miből fizette ki az állam a 160.411.664 P többletet? Ha a népszövetségi kölcsönből és az OMB felszámolásával a magyar államnak jutott összegből, akkor a MNB a magyar nemzettől kapta a papírkorona, illetőleg a papirpengőnek törvényes fedezetét: az aranyat és arany értéknek minősített valutát és devizát. Nem szenvedhet — ebben az esetben — kétséget az, hogy a MNB mint az Állami Jegyintézetnek engedményese, ily módon megkapta az állammal szemben fennállott követelésének nagyobb részét. Ezzel a pénzzel mint sajátjával rendelkezhetett. Tehát azt üzleti céljaira felhasználhatta. Ez ellen jogi szempontból még annak ellenére sem emelhető kifogás, jóllehet az ily módon keletkezett fedezetkészlet 1934. decembr 30-ra 99 millió 289.892 P-re apadt le. Jogi szempontból tehát így áll a dolog. Ebben az esetben is hivatkozom azonban arra a közhelyre, mely úgy szól, hogy ,,más a jog és más az 43