Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 3-4. szám - A társadalombiztosítás uj útjai (3. [r.])

színben tűnik fel. Annyival is inkább így van ez, mert a mai szolgáltatás főleg a biztosított elélése esetén fizetendő járadékot illetőleg nagyon közel áll az átlagos életkorhoz, úgy hogy a legtöbb emberben főleg a járulékfizetés kezdetekor (amikor család még rendszerint nincs) az az érzés, hogy egészen hiába teljesít egy kötelezettséget, mert az ellenszolgáltatást igénybe venni már nem lesz képes. De nem lehet sok ennek a tehernek a viselése a biztosított szempontjából már csak azért sem, mert hiszen az elismert vállalati nyugdíjpénztárak lejtöbbjénél ennél magasabb kulcsú hozzájárulást kérnek (5%), s a tagok örömmel fizetik, mert hiszen a megfelelő ellenérték elnyeréséről meg vannak győződve. Meg vannak győződve annak ellenére, hogy a biztonságuk lényegesen kisebb, mint az intézményes nyugdíjbiztosításnál lenne, mert bármennyi időt is töltöttek a vállalatnál, egy esetleges önállósítás vagy önkéntes kilépés minden joguktól megfosztja őket. A legnehezebb kérdés a magasabb hozzájárulás viselésénél persze a munkaadók megterhelésének a kérdése. Látszólag úgy fest a dolog mintha ők nézhetnék a dolgot a legmesszebbről, holott a gyakorlatban az a helyzet, hogy egyes vállalatokon belül az ő kezdeményezésükre indúl meg a nyugdíjpénztár felállítása. Egészen más munkaerőt nyernek egy jövőjével biztos, öregségéért és családjáért nem aggódó tisztviselőben, mint olyasvalakiben akinek idegeit a jövő feletti töprengés és munkája között kell megosztania. A munkavállaló munkájának mennyisége és minősége, pedig egyáltalán nem közömbös a munkaadó szempontjából. Az elismert vállalati nyugdíjpénztáraknál a munkaadók hozzájárulása öt százaléknál (amennyivel a munkavállalók járulnak hozzá) lényegesen több, rendszerint nagy külön hozzájárulásokkal, szállítók számláiból történő levonásokkal, kiegészítésekkel stb. szokták a nyugdíjpénztár fedezetét növelni. Az Ínségesek és munkanélküliek eltartásának gondja nemcsak az államot terheli, hanem terheli végső sorban a keresőket, s ezek között természetesen legfőképpen az ipari és kereskedelmi vállalatok. Magunk részéről egész mindegynek tartjuk, vájjon munkanélküliség enyhítésére szánt kényszerű hozzájárulás, inségadó formájában, vagy valamivel nagyobb járulék-fizetés formájában róják-e le a munkaadók ezirányú kötelezettségeiket, mindenesetre az intézményes megoldás mindig helyesebb, mint az esetről-esetre történő injekciók. Ha még hozzátesszük, hogy a különbözet a 2.5%-os eddigi hozzájárulás és a 4%-os elképzelt hozzájárulás között mindössze 1/4% újabb terhet róna a munkaadóra, akkor ezzel minden ellenérvet feleslegessé is tettünk. Bizonyos az, hogy épp a tisztviselő osztálynál, amely a középosztályt képezi a társadalomban, a biztonság érzete jelenti egyben a gazdasági és szellemi fejlődés természetes következményét, s ha ezt az előadott módon elérni lehetett, ezzel szemben a felsorolt többletek igen kis áldozatot jelentenek akár az állam, akár munkaadói vagy munkavállalói szempontokból. (Folytatjuk.) KÖZGAZDASÁG IIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIItlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII BESZÉLNEK A SZÁMOK? A számok beszélnek, csak sokszor nem tudjuk megérteni. így például látjuk a következő statisztikát: az osztrák dohányjövedék 1933-ban 308,088.779.98 Schilling bruttó bevétel mellett 196,836.533.90 Schilling tiszta hasznot produkált. Ez rendben van és szép. Ha azonban megnézzük a magyar dohányjövedék tiszta hasznát, akkor már kezdünk kissé csodálkozni. A mi hasznunk ugyanekkor 67,301.700.— pengő volt, vagyis pontosan az egyharmada az osztráknak. Ez sem volna baj, ha tudnók azt is, hogy Ausztria lakossága közel két millióval kevesebb, mint Magyarországé, valamint, hogy az osztrák dohányfogyasztás teljesen a belső fogyasztás, miután a kimutatásuk szerint exportjuk mindössze háromszázezer Schillinget tett ki. Ez az, amit nem értünk. Illetve az, hogy miért nincs ez nálunk is így? Tehát a számok beszélnek, csak nem hallgatnak rájuk. A „MATEOSZ"-ÜGY. Szaklapokban sok szó hangzik el most arról az alakulatról, amely szövetkezeti formában igyekezett megoldani a vidéki darabáru forgalom autófuvarozását, összhangban az Államvasutakkal. A próbakép felállított szervezetet szakkörök feleslegesnek tartják és inkább helyeselnék a MÁV. olyanirányú működését, amelyben erre a célra, kikapcsolva teljesen a magánvállalkozókat, saját keretében szervezné meg a teheráru forgalomnak autókon való lebonyolítását, épp úgy, mint a MAVART néven ismeretes személyforgalmat. Hivatkoznak külföldi példákra, ahol szintén a vasutak vették a kezükbe ezt is és ezzel igyekeznek idomulni a kor kívánságaihoz. Abból a szempontból, hogy ezzel csökkentik a leromlott vasúti rentabilitást, mi is helyénvalónak találjuk azt, ha a MÁV. venné teljesen a kezébe ezeket az ügyeket. Különben is már a múltban szóvátettük, hogy ellenzői vagyunk mindenféle r. t.nek, vagy szövetkezetnek, amely a MÁV. pénzével, vagy monopóliumával akar közgazdasági tevékenységet gyakorolni, akkor, amikor a MÁV. szerencsétlen trianoni és nyugdíjterhein nem csökkent ezzel, sőt lehetőségeit szívja el. Ez a politika, ha olyan jelszó alatt történik, hogy a „közüzemet" nem szabad fejleszteni a magánvállalkozás terhére, teljesen helytelen, miután a köz érdeke elsősorban is az, hogy a MÁV. terhei csökkenjenek, miután végeredményben ezek a terhek az állam terhei. És akkor még nem szóltunk arról a nagyhírű, kitűnő szervezetről, amit végeredményben a MÁV. jelent. Nem tartjuk helyesnek, hogy közgazdasági divatos jelszó alatt érvényesülhessenek kis személyi érdekek a nagy közösség terhére és kárára. Az utóbbi évek bőven termelték ki ezeket a jelszavakat, ilyen volt az idegenforgalom és most a tefoerárufuvarozás. Csakis a MÁV.-ot kell fejleszteni, moderizálni, motorizálni, nem pedig elvenni töle minden lehetőséget. A közölt cikkek elsősorban is szerzőik felfogását tükrözik vissza. Célkitűzéseinket legigazságosabban az „audiatur et altéra pars" — a parlamentárizmus egyik alapvető elve — jegyében véljük elérni, a leközlés ténye tehát még nem jelentheti a lap irányát, vagy tendenciáját. A lap tartalma kizárólag annak a programmnak igyekszik megfelelni, amelyet a borítékon állandóan mottóként tüntetünk fel. 36