Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 3-4. szám - Antal István dr.

ARCKÉPCSARNOKUNK Aritfal István dr. Nem a személyi kultuszt, sem a napi politika céljait akarjuk szolgálni, amikor e rovatunkban megemlékezünk legújabb törvényhozónkról, Antal Istvánról, hanem kizárólag kortörténeti feljegyzést eszközlünk. Egy arcképre vetett fénysugár kévéjében egy pillanatnyi nemzettörténetet akarunk bemutatni. Portrét festünk, de nem azzal a célzattal, hogy az ábrázolt ember vonásait keményítsük vagy enyhítsük, olyképen, hogy az hízelgő legyen. Nincs szükségünk arra, hogy jóságtól sugárzó szemeket adjunk egy deszpota ősnek, avagy erélyes szájvonalakat, egy pulya uzsorás családalapítónak, miként fizetett mesterek teszik olajfestményeiken. A tollal felrakott színekben sem akarunk hízelegni, mert más célt szolgálunk és más eszközöket használunk. Tiszteletadásunk elsősorban is Antal István tehetségének, másodsorban pedig annak a pozíciónak szól, amelyet betölt. Harmadsorban pedig, örömmel, az író-kollégának. Vannak Antal Istvánnak barátai és ellenségei, azonban elvitatni tőle nem lehet azt, ami a legnagyobb érték benne: a tehetség. Enélkül nem lehet valaki anynyira és úgy, százszázalékig self roade man, mint ő. Az utolsó két év legszebb politikai karrierjét futotta meg, mert, legyünk objektívek, az ő bölcsőjében nem volt elrejtve az, amire Szabó Dezső oly szépen mondta, hogy nálunk sok embernek már az anyaméh szabja meg az érvényesülés kritériumait. Kvalitásai, munkája és kitartó hite voltak egyedül az ő érvényesülésének az útcsinálói. Programját választói előtt úgyszólván egy névbe zsúfolta bele: Gömbös Gyula. Régi híve és famulusa a miniszterelnöknek. Az a poszt, amelyre őt helyezték, a sajtófőnökség, a poziciók között a legnehezebb és leghálátlanabb. Ezen a helyen csak sebeket lehet kapni, de adni nem szabad. Valamelyik kormányzatnak a sajtóbizalmasa és sajtóirányítója nem szokott népszerű lenni, főleg a más politikai elvet valló sajtó előtt. Igazságosak vagyunk, ha megállapítjuk, hogv Antal István kétéves működése alatt pozíciójának igen nagy tekintélyt és soha azelőtt nem tapasztalt súlyt tudott szerezni. Ezek tények és kizárólag az ő egyéniségéből fakadók. Portréfestésünkből nem hagyhatjuk ki a sajtó ábrázolását sem. De nem csak címerül szánjuk az ő arcképére, hanem ezzel próbáljuk érthetővé tenni eddigi működésének egyes mozzanatait. Sőt igyekszünk megvilágítani azt a háttért is, ahonnan ő elindult politikai elveível, hitvallásával. Antal István fajvédő politikusként indult el. Három idézetet iktatunk itt be most azzal a célzattal, hogy ezzel világítsunk rá azokra a szubjektív szellemi rugókra, amelyek az ő korabeli fiatalságot irányították az intransigens-politika útjaira. Első idézetünk a következő: „... mert a sajtó nem intézmény, hanem társadalmi jelenség. Minden közönségnek és minden közéletnek olyan sajtója van, mint amilyent megérdemel. A sajtó állapota, helyzete, hangja, nívója annak a társadalomnak a képét tükrözi vissza, melyben ez a sajtó dolgozik, tanít, rikácsol, virágzik és revolverez . .." JBíró Lajos, „A sajtó lélektana" című művéből, 1908.) Második idézetünk: „ . . . Magyarországon egyedül a zsidók diadalmaskodtak a politikában, a sajtóban, a pénzügyi világban és a kereskedelemben. Dr. Lueger sértő gúnyolódásai a „judeo-magyarokról" az igazságnak egy fájdalmas elemét tartalmazzák; mert Magyarország abban a veszélyben van, hogy inkább zionista, mint magyar nemzeti állam legyen . . ." (R. W. Seton-Watson: The southern slaw question and the Habsburg Monarchy, London, 1911,) Harmadik idézetünk: „ ... Magyaroszágon a közvéleményt képező tényezőknek a funkcionálása nem egészen normális. Mindnyájan ismerjük a sajtó szomorú viszonyait. Ismerjük azt, hogy a sajtónak egy igen tekintélyes része Magyarországon nem a közvélemény tükre, hanem a közvélemény preparálója, meserségesen formálója olyan irányokban, amelyek a nemzet akaratának nem mindig felelnek meg . . ." (Bethlen István gróf beszéde, a parlamentben, 1926 november hó.) Az első idézetünk a liberális Magyarország egyik legjobb tollú zsurnalisztájától származik, a második pedig attól a híres ellenségünktől, aki Scotus Viator írói néven szórta ellenünk éveken keresztül a világsajtóban a rágalmak özönét. Aki megindítója volt a nemzetiségek uszításának. S akinek sok részben köszönhetjük az utolsó hónapok délszláv támadásokat. A harmadik pedig Csonkamagyarország tíz éven át volt miniszterelnökétől származik. S Antal István két éve azon dolgozik, hogy a sajtó intézmény legven, magyar nemzeti intézmény, a közvélemény helves, nemzeti irányú preparálója. De ezen murkálkodott már akkor is, amikor még nem ismerték olyan sokan, mint ma. Antal István, mint politikus, teljesen tudtában tehet annak a kockázatnak, amit jelent az, amikor a magunk elé tűzött cél elérésére minden eszközt szentnem tartunk. Ez bölcs mondás szokott lenni, sokszor közhely is, ha érvül használják. A kockázat abban rejlik, hogy az eszközöket a közvélemény csak akkor — utólag szentesíti —, ha már célunkat elértük. A célkitűzés és célelérés közötti distancia egy politikus próbaideje, amit jól kell tudni kitölteni. Ez már aztán a vérmérséklet és az idegek dolga: Antal István fiatal politikus, aki ezt a próbaidőt talán sikeresen fogja kitölteni. Ez a jövő titka és egy portrén színekkel nem ábrázolható . .. (cs. i.) 25