Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 3-4. szám

telkeszüljön az elkövetkező mélyreható reformok előestéjén a fék szerepére. Tekintettel arra, hogy minden nagy és átalakító reformmozgalom idegességet szokott kiváltani a konzervatív rétegekben, valamint tagadhatatlan, hogy a felsőház jelenlegi jogköre úgyszólván csak tanácskozó testületéhez hasonló, nem meglepő, hogy mozgalom indult meg ennek a helyrehozatala miatt. Alátámasztja ezt az is, hogy az 1926. évi XXII. t.-c. indokolásában már utalás történt arra, hogy majd a két ház működése után kerül sor a felsőháznak az 1885. évi VII. t.-c. által szabályozott főrendiházi jogkörhöz teljesen hasonló jogok kiterjesztésére. Az elhangzott nyilatkozatokból tisztán kivehető azonban az az aggodalom, amely leplezetlenül jelenti ki ennek a jogkörkiterjesztési mozgalomnak az alapjául a titkos választástól való félelem. Vagyis újra itt van a harc a választójog körül. Ebből az alkalomból kissé vissza kell nyúlnunk a husz-huszonötév előtti belpolitikai események vizsgálatára, mert igen érdekes és jellemző következtetést vonhatunk le belőle. így elsősorban utaJnunk kell az 1912. évi május—június hónapok izgalmas obstrukciós-választójogos harcaira, illetve ennek előzményeire, a koalíciós kormányzás történetére. Tisza István gróf, mint politikus és mint miniszterelnök, mindenkor ellenezte úgy a választójogi, valamint bármilyen földbirtokreformot. Gömbös Gyula pedig programpontjai közé iktatta mindkettőt. Kissé humorosan hangozhatik, de olyan színezete van a mai jelenségnek — összehasonlítva Tisza Istvánkorabeli mozgalmakat a maiakkal, — hogy ma Gömbös Gyula miniszterelnök és reformtervei helyettesítik az 1905—1912. kor ellenzéki pártjait. A felsőház pedig Tisza István gróf szellemében jár el. De ha már a múltba megyünk példáért, akkor legyen az teljes és ne feledkezzünk meg Ferenc Józsefről, a nagy királyról. Ugyanis a király, amikor látta, hogy a parlament nyugodt és zavartalan munkája nincs biztosítva és az áldatlan közjogi hrcok újabb és újabb botrányokhoz vezetnek, akkor a Fejérváry-kormánya útján jelajánlotta az általános választójogot a nemzetnek. Mert ebben látta a király azt a kivezető utat, hogy az uralkodó és a nép meg fogja érteni egymást. Ennek a puszta beigérése már nagy változásokat eredményezett az akkori politikai életben. Az addig közjogi ellenzékben lévő nagybirtokosok magukévá tették a király kívánságát és vállalták az általános választójog alapján az új népparlament megvalósítását, nehogy azt megbízhatatlan elemek a nemzet kárára vigyék keresztül. Azonban egész más történt. Tisza István pártja, nagy többséggel rendelkezvén, kielégítette a dinasztia összes katonai követelését, vállalta a delegációban a hadügyi terheket, ennek ellenében azonban teljesen szabad kezet kapott a választójog tekintetében. Nem is lett semmi az általános, titkos választójogból. Ügy hisszük, hogy a most felvetett probléma a felsőház jogkör kiterjesztését illetően, bármennyire is indokolt és helyénvaló, azonban nem hozható junktimba a készülő reformokkal, lett-légyen ezek között a titkos választójog is. Az alkotmányi reformok közül pedig első helyen kell állnia a kormányzói jogkör kiterjesztésének, a királyi jogok gyakorlásának, mert úgy érezzük, hogy ez egymaga is elég erős fék az esetleges, kilengésekkel szemben, amitől úgy félnek a titkos választójoggal kapcsolatban. De egyben ez az egyetlen helyettesítője annak a ferenc-józsefi bölcseségnek is, amelyik válságos időkben az egyetemes nemzetre akart appelláini, épp az általános választójog megadásával. Alkotmányos életünk integráns része a királyi hatalom gyakorlása, amelynek meg kell előznie minden más alkotmányjogi korrektivumot. 3. TELEPÍTÉS. Reméljük, hogy nem kerül le a napirendről ez a kérdés, még egy miniszterválság árán sem. Mert nehéz probléma, az bizonyos, de életbevágó. A számok csatáját nem helyeseljük, mert ebben mindig van bizonyos rögzítettség, a gazdasági élet alakulása úgyszólván nem szorítható statisztikai számoszlopok formájába. Mert ha lehet is következtetést levonni a számokból, akkor fel kell sorakoztatnunk az összes idevágó számokat és statisztikai kimutatásokat. Ez kissé száraz lenne és túlságosan akadémikus. Az élet előírja azokat a követelményeket, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül. Ilyen követelményeknek számíthatjuk azt is, hogy szükség van a telepítésre, de nem mint jelszóra, hanem mint valóságra. Ha igaz is a számok szerint az, hogy 217.000 holdon 31.800 család él meg, noha ez csak 20 tulajdonosé, s ha ennek ellenében 10 holdas apróbirtokra felosztanák, akkor csak 16.000 családnak nyújtana megélhetést, mégis elő kell vennünk egy másik kimutatást, amelyik úgy szól, hogy az 1933. évi búzatermésből, amely 26 millió métermázsát telt ki, ebből csak 3]/2 millió métermázsa termett az ezer holdon felüli birtokon. A többi a közép- és apróbirtokon. Hát ez bizony nagyon fontos szám. Tudni kell, hogy 1242 ezer holdon felüli birtokos van az országban, 1.8 millió hold szántóval. Még évekkel ezelőtt írtunk e helyen a telepítés olyan módjáról, amely a legkönnyebben, leginkább fájdalommentesen vihető keresztül. Ahol az volna az elv, hogy nem a felaprózás a fontos, hanem a mindenáron való földhözjuttatása a nincsteleneknek, a mezőgazdasági proletáriátusnak. Ez úgyis elérhető, ha 1—3000 holdon 500—1000 családot telepítenek, közös szervezett munkával, szakszerű vezetéssel, úgy a termelés, mint az értékesítés központi irányításával. Ennek az az előnye is megvolna, hogy kikerülhető lenne a tulajdonjog nehéz kérdése (lévén az így telepítésre felhasznált föld pl. közületi tulajdon, városok, stb. tulajdona), de még a pénzügyi rész is jobban oldható meg. S akkor nem is beszéltünk a másik további nagy előnyéről, hogy foglalkozást nyerhetnek az ilyenfajta telepítések körül nemcsak a mezőgazdaság nincstelenjei, hanem az ipari és intellektuális foglalkozásnélküliek is. Röviden ezt úgynevezhetnénk, hogy sokszáz új község alapjait kellene lerakni. Ez a telepítés volna a legjobban megvalósítható és a legtöbb értéket jelentené a nemzet testének ... 4. EGY TÁRGYALÁS MARGÓJÁRA. Az utóbbi napokban újra felbuggyant a régi, undort keltő, szinte már feledésbe ment terrorista uralom szégyenteljes történetei. Talán még nem vagyunk eléggé történelmi távlatban tőle, de nem találunk sehol egy vigasztaló, egy mentő pontot. A tanúkihallgatások közül egy elhangzott mondatba volt sok minden belesürítve. Többek között a szociáldemokrata uralom rövid kritikája: nem tudják megvédeni a demokráciát. Soha ennyi igazságot még nem zsúfoltak egy mondatba. Ebben a mondatban, mint egy csepp vízben, az egész tenger, benne van annak a válságnak az egész jellemzése, amelyet az utóbbi években úgy neveztek, hogy a „demokrácia bukása". Pedig nem bukott meg a demokrácia, hiszen a mai magyar politika vezető irányzatáról semmikép sem lehet azt mondani, hogy az nem demokratikus. Sőt. Avagy nézzünk végig a külföldön, Olaszországon, Németországon, Ausztrián, ahol az utóbbi évek legnagyobb forradalmai játszódtak le, hát mindezekben nincs ma demokrácia? De van. Csak más a felfogásban és eszközeiben. Igen, ez az utóbbi a legjobb elnevezés. Megtudja védeni a céljait. S ez a fontos. Megtudja védeni a demokráciát attól, ami reá a legnagyobb veszély és a legnagyobb süllyedés, a legnagyobb zuhanást je22