Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 23-24. szám - Harminc évvel ezelőtt

nek, sőt feltételének tüntessék elő. Tekintetbe veendő továbbá, hogy a heveny elmezavar az egyes emberek életében szerencsére ritkán lép fel, míg a nagy tömegeknél, így a nemzeteknél is, legalább a fejlettség mai fokán szinte általánosan előfordul, így bekövetkezése nem is szállítja le a beléesett embercsoport tekintélyét saját gondolkodó fagjai és más népek előtt oly könynyen és oly állandóan, mint az egyszer akut psychosisban szenvedett egyes emberét. Az eszményi helyzet mindenesetre az lenne, ha amíg az általános örök béke egyes hátramaradottabb népek támadó és garázdálkodó kedve miatt egyelőre meg nem valósítható, legalább az értelmileg fejlett, művelt népek sajátképeni háborús túlizgalom nélkül tudnák végigküzdeni történelmük diadalmas utolsó háborúit. Ha az elháríthatatlan ellenséges támadás leverése végett a legmagasabb kormányközegektől kezdve a legszerényebb katonáig és polgárig a nemzet minden tagja higgadt elmével, de szilárd elszántsággal tenne meg mindent, ami az ellenség harckedvének megszüntetésére szükséges, de ezalatt senki sem érezné szükségét sem az ellenséges nemzet szidalmazásának, kicsinyítésének, sem az ellenséges nép egyes tagjai ellen való felesleges kegyetlenkedésnek, sem a háború folytatásának, vagy megújításának, ha egyszer elkerülhetővé válik. Harminc évvel ezelőtt Amikor az elmúlt év társadalompolitikai problémáit áttanulmányoztuk, önkéntelenül is visszatekintettünk a múltba, ötletszerűen felütöttük a harminc év előtti NagyMagyarország idevágó anyagát és úgy éreztük magunkat, mintha nem is múlott volna el felettünk ez az idő, majdnem egy emberöltő. Hihetetlen, hogy mennyire nem haladtunk semmiben ezek szerint az elmúlt harminc év alatt. Most vázlatosan leközlünk részleteket ezekből a feljegyzésekből, a különféle ma is napirenden levő problémák szerint. Meg kell azonban állapítanunk azt is, hogy az a pesszimizmus, arai ezekből az adatokból kiérzik, majdnem indokolt, amit ha talán akkor, harminc év előtt kétségbevonhattak egyesek ezektől a feljegyzésektől, ma már igazat kell adnunk, mert sok esetben sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a problémák tekintetében ma sem vagyunk előbbre, sőt mint említettük, úgy érezzük magunkat, mintha a mai időkről olvasnánk. Pedig hozzá kell tennünk még azt is ezekhez a dolgokhoz, hogy tulajdonképen a régi, „boldog" békeidők irodalmából merítettünk, a négi Nagymagyarország történetéből. Alig harminc évnyi távlat áll előttünk ezekben a feljegyzésekben és mégis úgy olvassuk azokat, mintha ma lennének. Érdemesnek tartjuk itt ezt most újra „előadni", egyrészt, hogy azok, akik még nem éltek abban a világban láthassák, milyen csalóka valami az a „régi jó idő", másrészt pedig, hogy akik akkor éltek és dolgoztak már, minden szemrehányás nélkül, ^meggyőződjenek arról, hogy nem sok eredménye volt munkájuknak. Sorra megyünk a fontosabb problémák szerint, a feljegyzések eredeteit nem mindenütt jelezhetjük, mert nagyrésze több helyről van összeszedve (újságokból, folyóiratokból, statisztikai kimutatásokból) s a források megjelölése sok helyet venne igénybe. Csak amikor érdekesnek tartjuk, akkor jelöljük meg a forrást. Tehát ime: I. A magyar mezőgazdaság válsága. „Rubinek Gyyula, az OMGE igazgatója számítása szerint 1 katasztrális holdon 10 métermázsa átlagos termést számítva, 1 mm. búza termelési költsége átlag 14 korona volt 160 gazdaságnál és Hensch Árpád akadémiai tanár szerint 1 métermázsa búza előállítási költsége 12.78 koronára rúg. Mivel az alföldi birtokok közül kevés éri el az átlagos 10 q termést s mivel a gabona átlagosára 1900 óta 15—16 korona 8q holdankénti termés mellett 1 katasztrális hold tiszta jövedelme 10 korona. A4ég 16 koronás búzaár sem hozza meg a föld normális járadékát és nem ad a kisebb birtokosoknak megfelelő jövedelmet. Ebből az alacsony terméshozadékból csupán az ezerholdasok birnak megélni. Súlyosítja a kisbirtokosok — vagyis az egész birtokosság 99%ának — helyzetét az a tény, hogy a búza előállítási ára a kisbirtokosoknál több, mint 12.78 korona. Több pedig azért, mivel a föladó, házadó és községi adók túlnyomó részét a kisbirtokosság vállaira tolta a birtokarisztokrácia. Mivel egyenlő adózás mellett, a csekély hozadékú nagybirtokot elnyomná az adóteher, a birtokarisztokrácia, mely ura a parlamentnek és a hivataloknak a törvényhatóságokban, úgy csinálta meg az adókatasztert és úgy veti ki a közadókat, hogy a nagybirtok csaknem adómentes maradt." * „Ahoz pedig, hogy valaki búza után búzát termeljen nem kell a birtokot adóssággal terhelni. A kölcsönvett pénz nagyobb része nem szolgál egyébre, mint a megcsappant jövedelem okozta deficit megszüntetésére. Másszóval az Alföld népét ma már csak részben táplálja a föld, részben pedig a földre betáblázott adósság. Üjabb rossz termés újabb adósságot jelent s amikor nem kölcsönöznek többé, eddigi adósságai kamatait fizetni nem tudja a gazda, megütik háza előtt a dobot s földönfutó lesz a birtokos. Nem akarok rémképeket festeni, csak a való igazságot és hogy ma még nem oly szembeötlő nagy a birtokcsere, hogy általános megdöbbenést keltene, annak oka az alföldi nép igénytelensége, takaré183