Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 15-16. szám - Mikor tűzik napirendre a biztosítás államosítását?

KÖZGAZDASÁG IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIUIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIItlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIII ^sJVÍikor tűzik napirendre a biztosítás államosítását? Ma még utópiának látszik, egyesek azonban egész komolyan foglalkoznak a biztosítás államosításának a kérdésével. Mindgyakrabban hallatszanak komoly hangok mértékadó faktorok részéről abban az irányban, hogy valami nincs rendben nálunk ma a biztosítás terén. Vizsgálva ezt a kérdést nagy általánosságban — hozzátesszük nem biztosítási szaktechnikai alapon, hanem csakis közgazdasági vonatkozásokban — azt látjuk, hogy a helyes út valahol a középen van. Vagyis helytelennek tartanánk azt, ha máról-holnapra az egész biztosítási szakmát állandósítani akarnák, vagy ezzel foglalkoznának. Helytelennek azért, mert a biztosítás egyes ágazatai annyira a magánkezdeményezésen alapul, olyannyira öszszeforr az egyéni leleményességgel, hogy ha ettől megfosztanák, csak fiaskót jelentene. Van már ép elég olyan államosított üzem, illetve gazdasági megnyilvánulás, amely segít növelni a költségvetés hiányait. Itt csak olyan beavatkozásra gondolhatunk komoly formában, amely legközelebb fekszik a köz, az állam érdekéhez, az összlakosság anyagi érdekeihez. Ebből a szempontból pl. kézenfekvő a tűzkár- és a jégkárbiztosítás államosítása. Mindkét esetben most több példa volt erre. Ugy a tűzkár, mint a jégkár nagy pusztításokat okozott az utóbbi hónapokban az ország lakosainak, jóllehet egy töredéke biztosítás útján megtérül, de a nagyobb része mégis csak az állam segélyeiből fog adódni, ami már maga azt mutatja, hogy az egyetlen járható út az ilyen állami segélyezések elkerülésére: a kötelező állami tűz- és jégkárbiztosítás bevezetése. Nem mondunk mi itt semmi újat, hiszen az utóbbi években egész komoly tervezet került a kormány elé a kötelező tűzkárbiztosítás dolgában, sőt magánbiztosítási szakemberek véleménye szerint ez az állam részére is kifizetendő megoldás volna — (igaz, hogy akkor el kellene tűnnie a falukból a költők által oly előszeretettel megénekelt ,,nádfedeles kis háziikók"-nak) —, sőt az országos tűzrendészet megszervezésének is ez lenne az alapja. A fővárosban szednek a biztosítóktól bizonyos tűzoltósági járulékot, azonban a tűzrendészet országos feljavítása már igazán gazdasági érdek lenne. Bármily nevetségesen hangozhatik is, azonban vérbeli biztosítási szakember mondotta, hogyha megszüntetnének, illetve a legminimálisabbra redukálódnék a tűzkárlehetőség azáltal, hogy jó a tűzoltó szervezét, akkor — nem volna értelme a tűzbiztosításnak a magánválalatok számára. Ezt úgy értik, hogy akkor az emberek még jóban tartózkodnának a tűzbiztosítás megkötésétől. Az is igaz, mint a biztosító intézetek évi jelentéseiből kitűnik, ma már igen erősen romlott a tűzbiztosítási ágazat, a kárarány igen magas és nem is szívesen foglalkoznak ezzel a biztosító intézetek. Itt tehát kézenfekvő a kötelező tüzkárbiztosítás bevezetése és ennek állami kezelésbe való vétele. Hozzákombinálva az országos tűzrendészet megszervezését, modernizálását, feltétlenül jövedelmező lenne és semmi rizikót nem rejt magában, még arra az esetre sem, ha állami adminisztrációba kerülne. Erre figyelemmel kell lenni, mert nem babona az, hogy amennyiben valamit államilag elbürokratizálnak, akkor az veszít vitalitásából. A jégkárbiztosítás már nehezebb ügy lenne, miután a gazdatársadalom megterhelése törvényes kényszer útján a jégkárbiztosítási díjakkal, nem lenne „népszerű",, sőt ellenkezőleg. Igaz, hogy az általános biztosítási kötelezettség esetében a díjtételek jelentékenyen leszállíthatok lennének, amit már inkább elbírna a gazdaközönség. Különösen a kisgazdaságokban volt nagyon rossz az arány a biztosításban. Pedig igazán sokat jelent a gazda szempontjából az, ha terménye mindenféle kár ellen be volna biztosítva. A törvényhozásban többször szóbakerült már a biztosítás államosítása, igen sok híve is van ennek, azonban az eddigi felszólalásokban, vagy megjegyzésekben hallottak kissé felületesen kezelték ezt a kérdést, sőt meglehetős nagy hozzánemértéssel is. Megértjük sokaknak az antipátiáit a mai magánbiztosítási szervezetek ellen, hiszen azok üzleti gestióihoz igazán sok szó férhet ma már — (sokan is vannak, éles verseny, megbízhatatlanok, nem válogatósak az üzletszerzési eszközökben, sok a svindíi stb.. stb.) — de ez még mind nem jelenti azt, hogy ki kelljen venni a magánkezdeményezés köréből. Nem. Legfeljebb azt jelenti, hogy hatékonyabban kell kiterjeszteni az állami jelügyetetet az összes biztosítók üzletszerzési, bonyolítási, valamint a befolyt díjtartalékok kezelése szempontjából. Főleg lehántani róluk a balkáni mentalitást az üzletszerzésben és bonyolításban. Nagyjából tehát úgy képzeljük el a dolgot, hogy egykét ágazatban keresztül lehetne vinni sikerrel az államosítást, az élet-ágazatba pedig csak a felügyelet hatályosságát kelene emelni, valamint — s mindjárt ezzel kellett volna kezdenünk — el kell rendelni az intézetek kényszertársulását, csökkenteni kell a biztosítók számát.• (Folytatjuk.) EGY KINEVEZÉS MARGÓJÁRA. Még márciusi számunkban emlékeztünk meg néhány rövid sorban arról a homályos szerepről, amelyben a Pesti Hazai Első Takarékpénztárról emlékeztek meg a Földhitelbank bukási ügyeiben. Hiszen már a múltban, sőt a jelenben is folyik per, amelynek a, célja az, hogy megállapítsa ennek az in126