Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 1-2. szám

NAPIRENDEN VAN: 1. MuU, jelen, jövő 2. Cseni uián 3. Orosz gyilkosságok 4. Választójog 5. Amerikai import í. MULT, JELEN, JÖVŐ. A régi év utolsó napján, az új év első reggelén kerül napirendre mindig: a mult, a je'en és a jövő. Elmélkednek a múlton, összehasonlítják vele a jelent és jósolnak a jövőre. Soha annyit nem beszélnek, írnak a múltról, mint ilyenkor. Mintegy zárószámadást igyekszenek adni egymásnak az emberek a mult tételeiről, eredményt vonnak ki a jelenre és ebből jósolnak a jövőt illetőleg is. Külön az irodalom, külön a művészet, külön a társadalom, a politika. Nagyon nehéz igazságot tenni, bármelyikről is van szó. Az 1934-ik évet kísértük most pihenőre és állunk az 1935. év küszöbén, vájjon mit fogadjunk el mindabból, amit ezzel kapcsolatban olvashattunk, hallhattunk? Az ember nem tudja megtagadni önmagát s így vannak, akik jót, vannak, akik rosszat mondanak, vagy írnak. Vannak optimisták és pesszimisták. Vannak, akik úgy vélik, hogyha el is mult a háborús veszély, ez még nem jelenti azt, hogy nem lesz háború. Mások viszont erősen bíznak abban, hogy a kultúra mégis csak győzedelmeskedni fog a tömeggyilkosságon és nem lesz háború. De akkor vegyük elő azokat, akik kétségbevonják azt, hogy egyáltalán van-e, vagy fejlődik-e a kultúra? Vagy hallgassunk azokra, akik törvényszerűnek mondják és így egész természetesnek tartják a háborút? Nem azért ragadjuk ki épp ezt a tételt, mármint a háborút, mintha ez olyan fontos és lényeges tétel lenne a mi kis országunk szempontjából a világ népeinek nagy óceánjában, hiszen mi már nem sokat veszthetünk, mert úgyszólván mindent elvesztettünk a világháborúban. Nem. Csak azért veszszük elő, mert az ilyen jóslásokból tudunk következtetni arra, hogy van-e lehetőség a jövőben a gazdasági élet javulására. Mert bennünket csakis ez érdekelhet. S a jelek azt mutatják, hogy igen. Lassan, de biztatóan haladunk felfelé a pályán és lépésről-lépésre tér vissza azokba az elernyedt erekbe az élet lüktető muzsikája, amelyeknek az elhalódás olyan sok bajt és fájdalmat okozott az utóbbi években. Remélhetünk és bízhatunk. A naptár csak határkő az élet végtelen országútján, az élei nem áll meg, de a határkőnél meg-megáll a fáradt vándor, az ember és visszatekint, mert ebből merít erőt az út folytatására. Előre, mert hosszú még az út. . . 2. GENF UTÁN. Két felfogás alakult ki a genfi döntés után. Az egyik azt mondotta, hogy győztünk, a másik pedig, hogy vesztettünk. Azt hisszük, hogy nem lehet ilyen szigorú határvonalat húzni az eredményről. Lényegében nem történt más Genfben, mint egy kis erőpróba, ahol a mi szerepünk nem volt főszerep, hanem csak rajtunk keresztül mérkőztek meg bizonyos erők. S azt látjuk, hogy a kisantant vesztett. Vesztett súlyából, nimbuszából. Nem azok a nagyon dédelgetett gyerekek már, akiknek mindent szabad. Ők nagyon sokat tanulhattak ebből és azt hisszük, hogy nem is felejtik el egyhamar. Mert láthatták, hogy az erőpróbán a mi pártunkon sokkal nagyobb erők jelentkeztek, olyannyira, hogy az ő patrónusoknak, Franciaországnak fájdult meg a feje ebbe az egész históriába, sőt most következménykép érezhetik a francia-olasz közeledés nehézségeit is, ami nem bújt volna ki ilyen gyorsan, ha nincs előbb a genfi mérkőzés. Nem minden alap nélkül olvashattuk Rothermere lord karácsonyi üzenetében a bíztatást, valami nagy dolog világlik ki ebből az üzenetből. Hogy közeledik az olyan nagyon várt eredmény. Hisszük és bízunk benne, hogy el fog jönni az, amitől ellenségeink olyan nagyon félnek és reszketnek. A békés revízió. Ügy érezzük, hogy sohasem álltunk olyan közel hozzá, mint most. Mert Genfben csakis erre ment a játék, tönkretenni, kompromittálni revíziós törekvéseinket. Ez nem sikerült, sőt jobban az előtérbe került. A kisantant tudja nagyon jól, hogy még nincs minden ütés kijátszva, van még valami a talonban. Nem osztjuk azoknak a véleményét, akik veszteségről beszélnek, miután nem az a fontos, hogy mi van a szövegben, hanem csakis azt kell nézni, hogy miként jött létre az a szöveg, milyen hihetetlen erőfeszítésekkel, milyen óriási küzdelmekkel — a kisantant részéről. Hegyeket mozgattak meg, míg kaphattak egy kis egérkét és ezt vitték haza eredménynek. Ennek köszönhető a Jugoszláviában lejátszódó általános békülési folyamat a belpolitikában, ennek a kis egérkének köszönhetik Macsek és társai a szabadságot. Ez is igazolja, hogy nincs igazuk azoknak, akik veszteségről beszélnek nálunk a genfi csata után. Nézzék csak, hogy a remélt sült ökör helyett milyen sovány kis pecsenyé1