Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 13-14. szám

NAPIRENDEN VAN: 1. A felsőház kritikája 2. Abesszínia 3. A TEBE szimfóniája 1. A FELSŐHÁZ KRITIKÁJA. Közel negyvenegy éve annak, hogy olyan sok clilenzéki beszéd hangzott el a felsőházban, mint a mostani költségvetés alkalmával. Akkor Wekerle Sándor (az idősb) volt kormányon és szintén reformpolitikát csinált. Szinte érthetetlen-, hogy ma, amikor reformokról beszélnek, miiért nyúlnak viszsza 1848-ba, amikor az 1892-es évek is nagy refonmomoikat valósítottak meg nálunk. Lehet talán, hogy azért, mert nem így nevezték azokat, hanem csak egyszerűen egyházpolitikai javaslatoknak és a korona-érték megalkotásának. Pedig jelentőségükben igen nagyok voltak. Példa erre az a nagy ellenzéki harc, aminek az akkori idők a főrendiházban a tanúi lehettek. Sőt az egyházpolitikai javaslatok a főrendiház nélkül emelkedtek törvényerőre, kizárólag Ferenc József, a konzervatív király jóvoltából. Minden tiszteletünk Károlyi Gyula gróf spórolós kanzervatizmusáé, azonban mégsem szabad megfeledkeznünk bizonyos kényszerítő körülményekről. így többek között arról, hogy az időt megállítani nem lehet, pláne egy költségvetés keretében. Mert, ha csak azt vesszük, hogy tíz év alatt ennek az országnak a lélekszáma kerek egy millióval emelkedett, akkor úgy hiszszük, hogy a költségvetési kereteknek is emnekfolytán feltétlenül kell tágulni. Mert, ha a lakosság száma emelkedett és sem a földinek a mennyisége, sem pedig a munkalehetőségek egy fikarcnyit sem emelkedtek, hát akkor, hogyan éljen meg ez a többlet? Itt valami, valahol nincs rendben. Nem tudjuk osztani azok véleményét, akik a számokat figyelik reszketve, ha pénzről van szó és nem veszik észre egy-egy nyári vasárnap huszonnégyszemélyes öngyilkossági statisztikáját a magyar élet fekete tábláján. Amikor Tisza István gróf harminc évvel ezelőtt megindította „Az Újság" című napilapot, akkor az első számban nyíltan bejelentették, hogy a szerkesztés konzervatív vezérelve az lesz, hogy: „Vájjon mit szól hozzá Pálffy Ferenc Szegeden?". Tudni kell, hogy néhai Pálffy Ferenc, Szeged egykori polgármestere, igen spórolós, konzervatív öregúr volt, aki nyugdíjas éveiben maga járt bevásárolni a piacra, kezében a szatyorral. Puritán, megrögzött spórolós ember. Tisza István szerkesztőségi gárdájában pedig voltak Mikszáth Kálmán, Herczegh Ferenc és Kóbor Tamás és mégis az öreg Pálffy véleményére voltak k i vámos i ak, illetve ezt szabták meg a lap irányaként. Ehez hasonlókép bátran elmondhajituk, hogy Fabiuyi pénzügyminiszter úr spórolásában, ikonzarvatizmusában és ortodox felfogásaiban egész biztos úgy készítette el a költségvetést, hogy: „Vájjon mit fog szólni hozzá Chorin Ferenc a felsőházban?", pedig ott voltak a szerkesztőségében az új magyar élet minden lüktető és követelődző erői. Így történt aztán, hogy dacára minden konzervatizimusank, 75 millióval többre sikerült ez a költségvetés. Pedig még nincsenek itt azok a reformok, amelyekre mégis csak múlhatatlanul szükség van. Mert igenis lehet és kell is reformokról folyton beszélni, a jelszóból születtek már valóságok is, sőt jobb, ha előbb hangulat csinálnak a reformok részére, így már előre jelentkeznek azok az ellentálló erők, amelyeik úgyis láthatóvá lesznek később. így már előre leszámolhatnak vele. Itt már nem arról van szó, hogy ki a miniszterelnök, hanem arról, hogy reformokra szükség van, azokat meg kell valósítani. Az élettől elmaradt intézkedéseket meg kell csinálni, mert az időt megállítani nem lehet, az élet megy előre, a maga útján és mi nem maradhatunk le róla ... (cs. i.) 2. ABESSZÍNIA. Szinte előre meghatározott időközökben lép előtérbe Olaszországban a gyarmati háború réme. Ha mélyebben tekintünk ennek indítógyökereire, akkor érthetően áll előttünk a népszaporodás kivédhetetlen matematikai haladványa. A lakosság növekszik, de a föld, amely kell, hogy ezt el is tartsa nem szaporodik. Utóvégre így van ez minden államban — még nálunk is — tehát nem mondunk ezzel semmi ujat. A gondos kormányzati elv azonban nem tud kitérni az elől, hogy keressen levezető csatornát ebből a disszonanciából származó elégedetlenségnek. S erre szolgál a gyarmati expanziós politika. Amit ettől függetlenül hallhattunk, akár szónokJátokban, akár diplomáciai nyelven Genfben, vagy egyebütt, az csak takaró, udvariassági szólam. A lényeg az, hogy egy fejlődő szaporodó lakosságú kuitúrország helyet keres a nap alatt alattvalóinak és ezzel levezető csatornát minden egyéb szenvedélynek. 10J