Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 7-8. szám - Vidéki közületek autonomiájának reformja

roknak nemzetközi decentralizációját, a modern technikai találmányok viszont gazdasági egységbe forrasztották a szétszórt emberiséget és a nemzeti gazdaságokat. A szociális gondolat fejlődése az eszmei egység fejlődését készíti elő a nemzetek között. 15. A világgazdasági politika Janus-arca. A gazdasági liberalizmus, a szabad kereskedelem, melyet főként a világgazdasági fejlődésben leghaladottabb és ebben leginkább érdekelt Anglia hirdetett, mint követendő közgazdasági elvet, a század elején az egész világon elismerték s az sok tekintetben érvényesült is, azonban vámvédelem, ipari szubvenció és sok más intézkedés alakjában az alapelvvel szöges ellentétben álló intézkedések történtek a nemzeti gazdaságok minél hathatósabb védelmére. Az idegen államtól a kereskedelmi szabadság szellemét követelni, de vele szemben az ellenkező szellemű cselekvést érvényesíteni, — ez volt a századelejei gazdasági politika általánosan használt módszere. A világháború nem sokat változtatott ezen s ma is mást kívánnak a nemzetek a többiektől, mint amit ők maguk tenni hajlandók, de ez csak azt a vajúdó állapotot jelzi, mely az új gazdasági világrend megszületésének előjele. Vidéki közületek autonómiájának reformja Irta: PALFY JÓZSEF dr., Szegei sz. kír. város h. polgármestere A fővárosi törvényjavaslat napirendre tűzése óta állandóan foglalkoztatja az ország közvéleményét a vidéki közületek autonómiájának sorsa. Közel fekszik a feltevés, hogy a főváros után a vidéki közületek autonómiájának reformjára is hamarosan sor kerül. Akik a vidéki közületek autonómiáját, a közigazgatás mai rendszerét és ügymenetét közelebbről nem ismerik, abban a feltevésben vannak, hogy politikai okok inspirálják a kormányt a vidéki közigazgatás reformálására. Arra gondolnak, hogy a racionalizálás csak ürügy, amely mögött a kormányhatalom erősítésének és politikai célkitűzéseinek támogatására irányuló törekvések rejtett gondolata lappang. Ez a feltevés merőben téves. A közigazgatás reformjában semmi olyan új intézkedés nem történt, ami a kormányhatalom és a kormányzat hivatali és politikai célkitűzéseinek megvalósításában más módon tudná a közigazgatás közreműködését igénybe venni, mint ahogy az a közhivatali fegyelem, politikai meggyőződés és egyéni szabadságjogok összeegyeztetésével a közigazgatás részéről most is történik. Még az autonómia teljes elsorvasztásával és a közigazgatás államosításával sem volna képes bármely kormány politikai törekvéseihez a közigazgatásban új erőforrásokat nyerni. Erre nincs is szüksége, mert mindaz a támasz, amit a közigazgatás hivatali szerveitől és a közigazgatás egyedeitől személy szerint igényelhet, most is a legteljesebb mértékben rendelkezésére áll. Viszont fel sem tételezhető, hogy a kormánynak a közigazgatás reformjával az volna a célja, hogy a közigazgatási tisztviselőket és egyéb alkalmazottakat más elbánás alá vegye, mint az államiakat. A kormány főfelügyeleti és fegyelmi jogából kifolyólag számos olyan eszköz birtokában van, amelyekkel a szorosan vett hivatali ténykedéseiben, vagy tágabb értelmezésben hivatali ténykedéseivel összefüggő, politikai gestióiban renitenskedő közigazgatási tisztviselő, vagy egyéb alkalmazottak ellen közvetlenül, vagy politikai exponense útján épúgy eljárhat, mint bármely állami alkalmazott ellen. Nagyon félreértetném, ha fenti megállapításomnak oly értelmezés adatnék, hogy a közigazgatási apparátus corporative, vagy personalisan minden meggyőződés és önállóság nélkül a mindenkori kormányzat politikai céljainak szolgálatára vakon felhasználható szervezet. Nem. Megállapításom csak az, hogy a törvényhatóságok autonómiájának integritása melett a kormánypolitika részére biztosítható közigazgatási támogatás semmivel sem több vagy kevesebb, mint amit az autonómia legkíméletlenebb megcsonkításával elérni lehetne. Vagyis az autonómiának csak politikai okokból való megcsonkítása, vagy átszervezése nem indokolt. A törvényhatóságok felirati joga volna az egyetlen, ami ebben a témakörben a figyelmet fokozottabban magára vonja. A törvényhatóságoknak tulajdonképeni feladatkörén kívül álló, más országos és közérdekű ügyekkel való foglalkozása, amit közönségesen politikai hatáskörnek szoktunk nevezni, az az érzékeny pont, amely a kormánypolitika parlamentáris úton történő zavartalan érvényesülésének esetleg ütközője. A törvényhatóságoknak ezt a jogát sem lebecsülni, sem túlbecsülni nem helyes. A törvényhatóságok felirati jogának gyakorlása, a társtörvényhatóságok csatlakozásának kikérése, ezt kísérő sajtónyilvánosság országos közhangulat kialakulására vezethet, ami parlamentálisan gyakorolt kormányhatalom szempontjából figyelmen kívül nem hagyható. Még sem volt soha kormányzati törek70