Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 7-8. szám - Az új költségvetés

kívül vannak olyan adónemek (pl. forgalmi adó), amelyek sokszorosan nyomják a keresőt közvetlenül és közvetve. Nem lényegtelen ennek a vizsgálata ép az ú. n. társadalomszervezés szempontjából, miként hatásaiban igen veszélyesek. Ez a kórképe olyan bajoknak, amelyeknek a magyarázatát szabad szemmel nehezen lehet felfedezni és amelyek gyógyítását állandóan keressük. Ilyenek például a mezőgazdasági cikkek árának hanyatlása, a fiatalság elhelyezkedésének a nehézsége, stb. Mert amikor a statisztika arról is beszél, hogy ma a gazdatársadalom zömének évi jövedelme a 250.— pengős nivón mozog, akkor nem lehet a 26 pengős fejkvótát, mint csak egy kiragadott tételt, felemlíteni. Amidőn a közteherviselés és a közteherviselési képesség egymással szemben olyan aránytalanságokat mutatnak, mint az jelenleg fennáll, akkor egész természetes, hogy a költségvetésben ábrázolt terhek egy nemzet életereinek olyan értékes részét szikkasztják ki, amely tény erős befolyással van a társadalomfejlődés közeljövőjére. Pénzügytechnikailag lehet ideig-óráig ezt halasztani, de az önmagába visszatérő görbe vonal, a gazdasági cirkulus vitiozus matematikai pontossággal működik, ez nem tudja egy bizonytalan javulás lehetőségeit leszámítolni a jelen részére a jövő alapjaiból. Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy a mi kis társadalmunk gazdaságilag nem függetleníthető a nagy világtól olyan mértékben, mint ezt sokan gondolják, akkor megnő a veszély, ami úgyis állandóan fejünk felett lebeg. Társadalomszervezés szempontjából hiába hivatkozunk a magyar nép józanságára, hiába tesszük lába elé a tűrés, a közteherviselés példátlan áldozatkészségéért elismerésünket, a számtani pontossággal működő gazdasági hatóerők szaporítják a catilináris exisztenciákat és ez televény talaja minden olyan eszmének, amely ellen ma joggal küzdünk, amelytől féltjük a kultúrát, féltjük a nagy nemzeti céljainkat. Nálunknál hatalmasabb nemzet — pl. a német — szemünk előtt ment át azon a változáson ép ezeknél az okoknál fogva, s amely még magán tartja a nemzeti öncél takaróját, de csak jelszavakban, a mélyén mindezeknek már ott csillog, kikandikál a kollektivizmus riasztó és sokban pusztító veszélye, amit aligha fognak tudni elkerülni. A pénzügyminiszter expozéjában igen szimpatikus volt az a megállapítás, hogy a ma fináncpolitikusának tekintettel kell lennie a kor társadalomfejlődésére is. Ebben a tételben egy igen nagy igazságnak adott helyet Imrédy ott, ahol annak helyes mérlegelésére a legnagyobb szükség van. Ma már a régi iskola hívei is kezdik belátni, hogy nem tarthatók fenn azok a dogmák, amelyek az arany körül képződtek, hanem egy sokkal értékesebb tényezővel kell számolniok, a nemzettel és annak egyedeivel: az emberrel. Ennek következménye, hogy egy pénzügyminiszter gestiói nem csak abból a szempontból bírálandók el, hogy miként felelt meg a költségvetés összeállításánál és indokolásánál a matematika szabályainak, hanem miként ismerte fel a kor diktálta szociális szükségleteket. Ha csak rövid harminc esztendőt veszünk alapul a szociális követelményeknek a beillesztésénél egy állam kormányzatának a célkitűzéseinél, akkor is óriási eltérést találunk. Ennek oka nemcsak a vesztett háború, az ebből származó nyomor, anyagi és lelki terhek, hanem a kultúra okozta természetes evolúció. A pártok formájában jeelntkező szervezkedések mind-mind ennek az evolúciónak a természetes kisugárzásai és ezért sohsem becsülendők le, hanem igenis az államférfinek azt vizsgálat alá kell vennie és munkásságának irányát ehhez kell igazítania. Itt ér el egy fináncpolitikus arra a dilemmatikus keresztútra, ahol habozással áll meg, miután a matematika szabályai ellentmondani látszanak annak, amit tennie kellene. Az itt muatatkozó rést kell áthidalnia. Ezért mondottuk, hogy szerintünk nem azon van a hangsúly, hogy a költségvetés számoszlopai miként tudnak szervesen beelkapcsolódni a való életbe, egy nemzet életébe. A társadalmi fejlődés úgyszólván naprólnapra veti fel a megoldandó problémák sorát, ezek nehezen illeszthetők bele egy számtani keretbe, tehát nemcsak azt kell nézni, hogy meg tudunk-e felelni a kötött szabályoknak a költségvetési kereten belül, hanem magasabb szempontoknak is alá kell rendelnünk magunkat. Fokozottabb felelősség nehezedik ezekből az okokból a mai államélet vezetőire, a vezetők mellett álló többségi pártra. A szétágazó, sokszor egymással teljesen ellenkező érdekű osztálycsoportok elfogultak lehetnek egy másik csoport törekvéseivel szemben, a pillanatnyi érdekeket könnyen túlbecsülhetik, sokszor nehezen tudnak felülemelkedni a partikuláris nézőpontról a nagy összességet érintő, vitális és megkövetelhető altruisztikus nézőpontra. Az emberi önzés könnyen vihető át csoportokra, egy állam társadalmában jelentkező csoportok érdekeinek harmonikus összeegyeztetése a legnehezebb államférfiúi munka, a helyes utak felismerése és megválasztása szabja meg egyben az igazi társadalomfejlődés útját. Ez a felelősség terheli a vezetőket és a köréjük csoportosult többséget, vagy kisebbséget. Ennek a helyes vonalnak a megválasztása azért is fontos, mert csakis itt található meg az a valódi életet adó és tápláló energia, amit az egyes társadalmi csoportok súrlódása, dinamikája termel ki. Ha tehát ebből a szemszögből nézzük a költségvetés számait és a becsületes, tehetséges pénzügyminiszterünknek segítségére akarunk lenni nehéz munkájában, akkor tényleg nem a számokon kell lovagolnunk, nem kákán kell csomót keresnünk, hanem olyan, a nemzet talajából fakadó munkakészséggel és célokkal kell melléállnunk, amely segítségünkre lehet a jelenlegi súlyos helyzetből való kilábolásban. Két példa lehet előttünk, amelyek közül az egyiket szinte száz százalékkal tartjuk helyesnek a követésre és ez Mussolini példája. A másik pedig, amelynél már csak fokozatos példát vélünk mintázni, Roosevelt. Mussolinit működésének tíz éve igazolta és eredményei írigylésreméltók. Roosevelt még a kezdetnél tart, de tagadhatatlanok az érdemei és sikeres lesz korszakalkotó munkája. Mindketten bizonyos dogmákon túltették magukat és erős kézzel nyúltak bele abba, amik évszázadokon keresztül szent és sérthetetlennek látszottak. Az 1934/35. évi költségvetésünk azt mutatja, hogy nálunk is megérett az idő az alkotó munkára és ami ma még talán kalandnak látszik, az holnap már az új és boldogabb korszakot nyitja meg. 64