Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 3-4. szám - Harc az "autonomiáért"

F Ő V R IIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII IIUIIIIIllllllllllllfllllllIlllllllltlIIIIIIIIIIIMI IIIIIIIIIHIIIIIII I Illlllllllllilllllllllll I HIHIHI I III Illllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllltl Harc az „autonómiáért'i Irta: ifj. HÉDER LAJOS dr. Mialatt a parlamenti bizottságban folynak a viták és dúl a harc a fővárosi törvénytervezet körül, az alatt a főváros polgárai között 6okan vannak olyanok, akik nem értik egészen, hogy miről is van itt szó tulajdonképen. A nagyközönség részéről ismét azt lehet mondani, hogy rólunk döntenek nélkülünk. Az egyik oldalról azt harsogják:,, meg kell menteni az autonómiát!", a másik oldalról viszont azt halljuk: „le kell törni a pártdiktatúra* a vároehzán! Meg kell szüntetni a visszaéléseket! Meg kell reformálni a főváros közigazgatását!" Természetesen mindkét álláspont mellett az érvek tömegeit sorakoztatják most fel a viták során és talán éppen emiatt a sok beszéd és frlázie miatt van az, hogy a be nem avatottak nem láitnak egészen tisztán. Mert hát miről is van szó voltaképen? Van egy fővárosi törvényünk, az 1930. évi XVIII-ik t.-c., amelyet kevés kivétellel mindenki szid, és amely — amint azt az eredményiek is igazolták — tényleg nem vált be a gyakorlatban. Ez a törvény már tulajdonképen megszüntette az autonómiát, hiszen a mindenkoiri kormánynak olyan felügyeleti és ellenőrzési jogot adotit, amely mellett valódi önkormányzatról nem igen lehet beszélni. Másrészt azonban ugyanezen törvény magában foglalja az ajánlási rendszert, a lajstromos választást és sok más oly intézkedést, amelyek a megnyirbált autonómia keretein belül lehetővé tették azt, hogy egyes pártvezérek óriási hatalomhoz és befolyáshoz jussanak, állásokat adományozhassanak és fővárosban az ő hozzájárulásuk nélkül semimi se történhessék. Ezzel szemben készült egy törvényjavaslat, amely éppen a fenti túlkapások megszüntetésének jelszavával véget óhajt vetni a pártdiktaturának, de egyúttal az autonómiát is még jobban gúzsbakötné. A javaslat rövidesen törvénnyé lesz és a főváros közigazgatása előreláthatólag nagy Változáson fog keresztülmenni. Hogy ez a változás hoz-e majd valami javulást olcsóbb és jobb lesz-e majd a közigazgatás1, ha a javaslat esetleges módosításokon keresztül törvénnyé válik, ezt ma még nehéz megjósolni. A látszólag letűnőben lévő pártdiktatúra bukása az adófizető polgárságnak kevésbbé fáj. Ezt főképen azok eira/tják, akik a pártvezérek árnyékában bizonyos befolyáshoz ós stallumokhoz jutottak, s akik görcsösen ragaszkodnának a hatalomhoz, akár a főváros érdekeit szolgálja az ő pozíciójuk, akár nem. Mellettük még legfeljebb néhány olyan egyén áll. akik ettől a párt uralmi rendszertől reméltek állást vagy más előnyöket. Az önkormányzat ideálját most erről az oldalról próbálják kisajátítani. Éppen olyan jelszó ea most, minit az elmúlt tíz évben használt más hangzatosi jelszavak, amelyeket egyes csoportok a zászlajukra írtak, hogy ezáltal zászlójuk alá toborozzák azokat, akik a jelszó lényegében tényleg hittek. A főváros polgársága az elmúlt évek hangzatos jelszavain okulva, most már inkább az iránt érdeklődik, hogy csökkeni fognak-e a közterhek, lesz-e olcsóbb víz, vil jobb közlekedés lesz-e módja a kereskedőnek az iparosnak, a lateinernek, a munkásnak arra, hogy tisztességes munkával sajiáít magának és családjának megélhetést biztosítson, egyszóval, hogy az új törvény s az abban tervezett reformok gazdasági téren hoznak-e majd valami javulást. A függetlenség, az autonómia a szónak valódi nemes értelmében szép és okvetlenül fenntartandó, bár gazdasági szempontból nem mindig célszerű, amint az országos viszonylatban a világháború óta sajnos bőven volt alkalmiunk tapasztalni. Másrészt a névleges autonómia, amelyben egykét, talán egyébként kiváló és jóakarattal telt polgár uralkodik és a polgárság többi képviselői, az u. n. „páxtfegyelem" és reverzálisok terhe alatt, mint csöndes „mungó", csak szavaznak a vezér utasítása szeriint, egyáltalán nem ideális formája az önkormányzatnak. Az 1930. évi XVIII-ik t.-c. védelmezői azzal akarják e törvény hibáit és hiányosságát fedezni, hogy a törvény a gyakorlatban még nem ie bontakozhatott ki, hiszen valami harminc-féle szabályrendeletnek kellett volna éppen ennek alapján elkészülnie, és ezek mindezideig nem készültek el. Ez az érv azonban tulajdonképen a törvény védelmezői ellen szól. Mert ha ez tényleg így van, akkor az már magában véve bizonyítja, hogy a törvény nem lőhetett jó. Ahol olyan szabályrendeleteket, amelyektől egy törvény alkalmazhatósága és létjogosultsága függ, három éven keresztül nem tudnak megalkotni, ott valami eredendő, veleszületett baj van. Másrészt hibás az új törvény előkészítői részéről az, — hogy ha már felismerték a hibákat és azokat jószándékkal kiküszöbölni óhajtják — voltaképen nem hagyhatnak érvényben a meglévő törvényből oly intézményeket, aminők az u. n. „boletta" rendszer, a lajstromos szavazás. Az ezekkel való visszaéléseknek a mult választások mar lesújtó kritikáját adták. Az u. n. „boletta" rendszer a választást a titkos választásnak valóságos paródiájává tette. Ha a kormány jelenleg a törvény komoly és a köz érdekében való reformját tervezi, ami iránt nem lehet kétlségünk, akkor ezeknek a kérdéseknek a törvényjavaslatban való meg nem reformálása súlyos hiba, aJmely a jövőben éppen úgy megfogja magát bosszulni, mint ahogyan az 1930. évi XVIII. t.-c.-ben lefektett azok a principiumok megbosszulták magukait, amelyek lényegükben az autonómia szolgálatának látszata és álarca mögött, valójában azonban párthatalmi érdekek alátámasztására lettek volna hivatva, de amelyek éppen ezen túlméretezett rejtett hatalmi törekvések folytán váltották ki az ellenhatást és idézték elő a válságot. Budapest székesfőváros polgársága reformokat kér. Törvényt eleget hoztak az elmúlt tíz esztendőben. Hasznos reformot, olyant, aminek a választópolgár is tényleg valami hasznát látta volna, vajmi keveset. Reméljük, hogy az új fővárosi törvény kvalitative íog valami értéket hozni, mert pusztán egy új törvény, amely csak változtatna a helyzeten, de a bajokat nem orvosolná, aligha ha lehetne hosszabb életű, mint rövid múltú elődje. 39