Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 3-4. szám - Gazdavédelem

tétesen más áláspomna helyezkedett, felmerül a feltét­len szüksége annak, hogyha a kormány a védettbirtokká nyilvánítással a bajbajutott gazdáknak komoly segítsé­get kíván nyújtani, a 38. §-nak ezt a vitát nyújtó homá­lyossságát eloszlassa és egy pótrendeletben mondja ki azt, hogy a védettbirtoki minőség törlése csak akkor foghat helyt, ha a gazdaadós a rendelet második fejeze­tében irt (1934 január 1-től kezdődő) kötelezettségeit nem teljesíti. 2. Egy második nagy hiányossága a rendeletnek, amelyet ismét a gyakorlati élet vetett fel, hogy semmi­néven nevezendő rendelkezést nem tartalmaz azon gazdaadósok számára, akiknek ingatlana a védetté nyil­vánítás idejében zárgondnoki kezelés alatt állott. A tényleges helyzet az, hogy e zárgondnoki kezelés a gya­korlatban mindezideig megszüntetve nincs. A közfel­ügyeleti hatóság csak most van megalakulóban, s amíg ezek meg nem alakultak, a bíróságok a zárlatokat meg nem szüntetik. Ha pedig egy birtok zárlati kezelés alatt all, hogyan lehet akkor megkívánni a gazdaadóstól, hogy a rendeletben előírt kamatfizetési kötelezettségeit telje­sítse. A zárlat lényege, ha csak büntetendő cselekményt a gazdaadós el nem követ, nyilvánvalóan az, hogy neki seinminéven nevezendő jövedelme nincs és nem lehet s így elképzelhetetlen, hogy ő kötelezettségeit teljesíteni tudja. Különösen így van ez azokban az esetekben, ami­kor nem maga a gazdaadós a zárgondnok, hanem a hitelező által kijelölt egyén neveztetett annakidején a bíróság által zárgondnokul ki. Ismét, ha a kormány komoly segítséget kíván nyúj­tani a bajba jutott gazdáknak és nem akarja azt, hogy ez a végtelenül értékes gazdavédelmi rendelkezés csak irott papiros maradjon, ugyancsak pótrendeletben kel­lene kimondani azt, hogy az a gazdaadós, akinek bir­toka védetté van nyilvánítva, de birtoka zárgondnoki kezelés alatt áll, a zárlat megszűntét követő évnegyedig a rendeletben előírt kötelezettségeit teljesíteni nem tar­tozik, hanem a zárlati jövedelem fordítandó e kötele­zeitsegek teljesítésére. De ha ily messzi az ebből előálló esetleges bizony­talanság elkerülése miatt a kormány el nem mehetne, ebben az esetben is legalább az volna kimondandó, hogy az a gazdaadós, akinek birtoka zárgondnoki kezelés alatt állott a védetté nyilvánítás idejében, mindaddig nem tartozik a zárlat megszűntét követő évnegyedig esedékes kötelezettségeit teljesíteni, amíg a zárgond­ncki számadás eredményéhez képest a bíróság meg nem állapítja azt, hogy a zárlati jövedelem mily mértékig fe­dezi az addig esedékes kötelezettségeit a gazdaadós­nak és az esetleg nem fedezett részt pedig a gazdaadós a most következő gazdasági év végéig, tehát 1934. ok­tóber 1-éig jogosult pótolni. Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagyni azt, hogy a gazda terményeinek értékesítéséből kifolyóan az év vége felé tud oly bevételhez jutni, amelyből kötele­zettségeit teljesítheti. Ha már most ennek a gazdának minden birtoka zárgondnoki kezelés alatt állott, nincs miből, a zárgondnoki jövedelmet kivéve, teljesíthetni kötelezettségeit. Végül is a kormány nem azokon a gazdákon kívánt a védettbirtoki minőség létesítésével segíteni, akiknek betéteik, nagy tőkéik vannak, hanem azokon, akik önhibájukon kívül bajbajutván, nem tud­nak kötelezettségüknek megfelelni, mert nincs miből azt teljesíteni. Hogy lehet az ilyen gazdától elvárni és meg­kívánni, hogy teljesítse kötelezettségét, ha az 1933. ter­melési év minden jövedelme a zárgondnok kezéhez folyt be. Minthogy pedig éppen ezek a gazdák azok, akiken elsősorban kell és nyilván kívánt is a kormány segíteni, ezt a zárlati jövedelemé miként való felhasználása kér­dése nélkül igazságosan és az önhibáján kívül bajba­jutott gazda ily irányú megsegítése nélkül elintézni le­hetetlen. 2. Még egy kirívó hiányosságra kell a rendeletnek reámutatnom, és ez az úgynevezett egyfokú felfolya­modásban nyilatkozik meg. A védettbirtoki minőség megadása vagy törlésének kérdésében a királyi járás­bíróság, mint telekkönyvi hatóság dönt, akinek határo­zata ellen a törvényszék, mint felfolyamodási bíróság­hoz lehet jogorvoslattal fordulni, akinek határozata vég­érvényes és megdönthetetlen. Akkor azonban, amikor a védettbirtoki minőség fenntartása vagy megszüntetése az illető gazdaadós exisíencialis kérdése, léte függ attól, hogy vájjon a mai nehéz helyzetben kilábolhat-e, igen-e vagy sem, lehe­tetlenség megvonni azokat a lehetőségeket, amelyek éppen legfőbb bíróságunknak, a Kúriának átfogó, bölcs és meggondolt intézkedésein alapszik. Akkor, amikor ma egy 6000.— P értékű ügyben, amely megindul a királyi törvényszék előtt, felebbezni lehet a királyi ítélő­táblához és felülvizsgálati kérelemmel élni a végső dön­tés kieszközlése végett a Magyar Királyi Kúriához, akkor érthetetlen, hogy a védettség fennmaradása vagy törlésének kérdése, amely 100.000.— P, sőt millió pen­gős vagyonok felett dönt végérvényesen, hogy itt a kir. törvényszékek döntése legyen az a megmásíthatatlan határozat, amely ily nagy vagyoni érdekeket végső fo­kon eldönt. Nem akarom én bíróságaink működését a legkisebb mértékig sem kifogásolni és teljes tudatában vagyok annak, hogy a másodfokon eljáró királyi törvényszékek a legteljesebb lelkiismeretességgel és a jognak legala­posabb tudásával döntik el a kérdéseket, de mégis éppen az egységes joggyakorlat kialakulása érdekében és a nagy érdek megóvása végett mellőzhetetlen a legfelsőbb bíróság döntési lehetőségének a kizárása. Végeredmé­nyében ma a helyzet az, hogy ugyanazt a kérdést a legkülönbözőbb törvényszékeink a legkülönbözőbb mó­don dönthetik el, és így a rendelet lehet az egyik gazda­adós számára, aki tegyük fel a szegedi királyi törvény­szék területén lakik, jó, és a másik gazdaadós számára, aki a szolnoki királyi törvényszék területén lakik, ugyanazon tényállás mellett káros. De helytelennek tartom ezt a rendelkezést azért is, mert ezáltal éppen a legjobban megterhelt bíróságok, a királyi törvényszékek munkája szaporodott meg. Köz­tudomású, hogy az ítélőtábláink ma alig vannak foglal­koztatva. Vájjon nem lett volna-e helyesebb, ha ezek­ben az ügyekben a királyi járásbíróság mint telek­könyvi hatóság végzése ellen a felfolyamodás közvet­lenül a királyi ítélőtábla döntése alá került volna és innen az esetleges további felfolyamodás a királyi Kúriához. Jól tudom, hogy ennek ellentmond a végrehajtási el­járásunk mai rendszere, amely szerint a járásbíróságok határozataival szemben a felfolyamodásokat ma is a királyi törvényszékek intézik el ezek ellen a határoza­32

Next

/
Thumbnails
Contents